II. Szabadságközpontú, normatív demokrácia és társadalmi áttörése

Következzék tehát társadalomfilozófiai, politikai rendezési, "tisztába rakási" javaslatom a demokratikus társadalmi fomák megújításához ill. korszerűsítéséhez:

 Hősök tere - magyar nyelvű fordítások

"Óvd meg emberi méltóságodat!

Soha ne válj szolgává, de éppúgy ne téggy egyetlen embert sem szolgáddá!" Friedrich Schiller: Élet-irányelvek

"Azért, hogy énnekem szolgáim legyenek, én más szolgája nem leszek." Petőfi Sándor: Az apostol

"Ha másokat megkárosítasz, nem lehetsz szabad, de ha nem károsítasz meg másokat, addig szabadként megteheted

mindazt, amit kívánsz!" - humanista szlogen

Popovits János

  

II. Szabadságközpontú, normatív demokrácia

        és társadalmi áttörése

Témabevezető

Eleanor Roosevelt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egyik megszövegezője arra kérdésre, hogy ki fogja biztosítani az emberi jogok tiszteletben tartására a következőt válaszolta:

„Végül is hol kezdődnek az egyetemes emberi jogok? A közvetlen környezetünkben az otthonunkhoz közel - olyan közeli és jelentéktelen helyeken, amelyek nincsenek rajta egyetlen világtérképen sem. Ez az egyén saját világa: a környék, ahol lakik, az iskola vagy egyetem ahova tanulni jár; a gyár vagy farm, vagy az iroda, ahol dolgozik (kiemelés tőlem, szerk. P.J.).Ezeken a helyeken igényli minden férfi, nő és gyermek a megkülönböztetéstől mentes egyenlő jogokat, egyenlő esélyt, egyenlő méltóságot. Ha ezek a jogok e helyeken nem jelentenek semmit, akkor alig jelentenek valamit bárhol, másutt. Ha az állampolgárok nem tesznek összehangolt lépéseket annak érdekében, hogy ezeknek a jogoknak érvényt szerezzenek közvetlen környezetükben, akkor teljesen hiábavaló előrehaladást várnunk a nagyvilágban” (humanright.com).

Címükre küldött levelemben elismerésemet fejeztem ki, hogy AZ EMBERI JOGOK TÖRTÉNETÉRŐL című ismertetésük befejezéseképpen, mint nagy figyelmeztetést, Eleanor Roosevelt eredeti szövegét helyezték el.

Ez, félreérthetetlenül kimondja, hogy az emberi jogok (melyek egyúttal a demokrácia alapelvei is) nem csak állami szinten, hanem a társadalom minden területére, rétegeire szintjére egyaránt vonatkoznak! -

Tehát, noha gyakran terjesztett, de mégis alapvetően téves az, hogy esetleg, bizonyos

"emberjogmentes" területeken -sokszor a gazdaságot értik ezen-, nem kell azokat feltétlenül betartani.

Minden törvény csak akkor törvény, ha az általános érvényű!

Rőczey J. János

Genf, 2013. május 6.

„Hogy az ember megőrizhesse a méltóságát át kell tudnia alakítani a kényszer * egyik helyzetét a szabadság helyzetébe.“ (T. Todorov, Angesichts des Äußersten, 1993 / M. Schreiber: Würde c. könyvének bevezetője (* kiegészíteném azzal, hogy: évezredek óta korunkig érvényesülő, társadalmi formák jellemezte kényszer - P. J.).

*

1. Demokrácia, a "demokrácia technikája" ¹ és a

demokratikus jogállam

- Egy lényegesen terjedelmesebb téma kivonatos, tudományos-újságírói megközelítése -

Immanuel Kant értelmezésében a jogrendszer és azzal együtt az államrend is egyfajta szabadság-központú rendszer tartozékai.

A szabadság (latinul libertas) abban a lehetőségben kerül szabályzásra, hogy az ember különféle megoldásokkal kényszerítés nélkül kapcsolataiban választhasson ill. azokban dönthessen. Ezt a modern joggyakorlat és a filozófia a személyi önrendelkezés állapotaként értelmezi.

A szabadság az alkotmányos társadalmi rend legfőbb rendező elvének tekintendő. Jelentőségében a demokratikus államrend fix tájékozódási alapértéke.

________________________________________________________________________________

A "szabadság" jogi vonatkozása és fogalma, például a német nyelvterületen / szóhasználatában különösen sokoldalú! - Ezért vigyázat, használata más nyelvekben is a szó értelmezése önmagában és szókapcsolataiban alapos figyelmet és árnyalati megkülönböztetést feltételeznek. (Ugyanis, sokszor a köznyelveben pl. az "emberi, akaratmentes függetlenségi-viszonyokra"is asszocializálják. A szabadság alanti értékformájanak tudatos figyelembe vételével félreértelmezése kizárható lenne.)

1. 1. Mi egy demokrácia? Ősi fogalmának eredete ²

A meghatározás a görög nyelvből származik, az "(egyszerű) nép uralmát" jelenti. Az antik demokráciák Athénben és Rómában a mai demokráciák előfutárai voltak és az akkori uralkodók túlzottan erőszakos hatalmi visszaélései kapcsán reakcióként alakultak ki. Koránt sem lehettek teljes demokráciák minden polgár (idegenek, nők, rabszolgák, stb, társadalmi rétegeik) egyenrangúságát és egyenlőségét biztosítva.

1. 2. Demokrácia - klasszikus behatárolása

Már a régi görögök idejében részben diszkrimináló demokráciájuk mellett ismertek voltak más uralkodási szisztémák is, mint a monarchia, avagy kisebbségi uralmat megvalósító diktatúrák ill. az előjogokkal rendelkező rétegek kiváltságaikkal, mint az arisztokrácia, oligarchia, theokrácia

1. 3. Demokrácia - modern behatárolása

Manapság a többé-kevésbé normatív demokráciák a következő más uralmi és kormányzati formák despotizmusával szemben határolhatók el egymástól:

- totalitárius rezsimek: egyfajta szigorúan előírt ideológia mentén működtek a nemzetiszocialista rendszerek vagy a szocialista-kommunista ideológiák által rendszabályozta, emberjogokban beszűkített proletárdiktatúrák (lásd eszközeikként pl.: rendszerellenesek üldözése, kinzásos megfélemlítés, népirtás, koncentrációs táborok, stb avagy másik szélsőséges irányban való pozitív megkülönböztetés előjogokkal felruházott rétegeik számára).

- tekintélyuralmi rezsimek: amelyek bizonyos -gazdasági és kulturális- jogokat polgáraik számára mindaddig tolerálnak, amig azzal a polgári többség az uralmon lévő kisebbség az állam ill. lakosságának költségén biztosított nyerészkedését nem veszélyeztetné (lásd pl. Törökország, M.o.). Ugyanúgy, mint hasonló ez a->

- vallásállam-rezsimekben: a hatalom egy kis csoportjának birtokosai valamilyen vallásos hagyomány alapján a közállapot szabályozására nem egyetemes etikai, hanem szigorú vallás-erkölcsi elveket értelemeznek ill. írnak elő. Lásd pl. az iszlám vallásállamban a privilegizáltak szellemi központját.

Megállapítandó, hogy jelenkori történelmünknek számos példája volt arra, hogy viszonylag demokratikusnak tartott államformák szélsőséges tekintélyuralmi sőt totálitárius rezsimekké (lásd Hitler vagy Ceausescu példáit) alakultak át. - Tehát visszasülyedések nyílt diktatúrákba bekövetkezhetnek! Ilyen jellegű veszélyeztetettség jelei észlelhetők például a korábbi keleti blokk tekintélyuralmi, még amennyire demokratikus rendszereinél. Avagy egy másik példa erre az a világhatalom, amelyik korábban még a "szabadság bajnokának" volt titulálva, s immár a "gyeplőtelen nagytőke világcsendőrévé" vált.

1. 4. A demokrácia időszerűbb, normatív meghatározása

A demokrácia ősi, "népuralom"-definíciójának jelenkor-közeliséget kell kifejeznie. Napjaikban már mindig egyforma, megmerevedett tekintély-vezetéses stilussal egy célt, mint pl. a közjóét, nehezen lehetne optimálisan elérni. Éppen ezért ajánlatos időszakosan dinamikus -a néha éppen önhibából ellenőrízetlen önkényesítés kísértéséből- az utasításosból, inkább hoszabb távon a koordinációs stilusra összpontosítani. Egy vezetési technika hatalmi-előljárói illetékesség nélkül aligha eredményezhet életképes helytállást a gazdasági, egzisztenciális versenyben. Az államhatalmi erőszak³ védelmezi a szabadság hordozta emberi méltóságot, a személyek és közösségek szabadság-rögzített alapértékét, de elvileg csupán a többségi választásos vezetőképzési technika egyeztethető az emberjog-konformitással össze! Kihangsúlyozottan két teljesítménytényező egyeztetendő össze egymással - lehetőleg "optimálisan":

- egyrészt nem lenne elhanyagolandó különösen a munkát végző, de bármely más közösségekben

is az ember szabadságának / méltóság értékének megóvása és élménye,

- másrészt a lehető legoptimálisabb eredménnyel kell az együttműködésnek végbemennie,

illetve az együttélésnek történnie! Ezekből adódik a következő általánosítási normája:

________________________________________________________________________________

Demokrácia a jogállami keretekben -elsődlegesen- a többségileg képzett / méltányolt 
közakarat érvényesítése

__________________________________________________________________________________________________________________________________

- természetesen a demokratikusan megválasztott elöljárókkal való együttműködésben, a társadalom bármely egységnyi területén (árnyaltabban lásd még lábjegyzet 13 -ban).

Az elöljárói poziciókba kerülés/hatalomképzés kinevezéses technikával etikailag ill. elvileg nem fér össze az Emberi Jogok § 1 -val. A partnerségi egyenrangúsági viszony megváltoztatása, a kinevezés, a történelemben mindig is a hűbéri rendek, a diktatúrák tipikus eszköze volt.

"Egy pozitívan kihangsúlyozandó szempontja politikai rendszerünknek példának okáért a személyi önrendelkezésre együttdöntési/közreműködésre vonatkozó jog és az azzal együttjáró intenzív, politikai részvétel. Mit jelent ez?

Egy pillantás a politikatudomány demokrácia-elméletébe ill. a politikai filozófiába választ ad erre. A republikanizmus előhirnökei az antik Rómában és az antik Athénban keletkeztek. Nagy gondolkodók, mint a firenzei Niccoló Machiavelli és a francia Jean-Jacques Rousseau fejlesztették tovább a köztársasági demokráciaelméletet, amelynek fókuszában világosan az"önrendelkezés"értéke áll.

A továbbiakban a republikánizmus tartalmában két alapvető áramlatot különböztethetünk meg. Egyrészt azt a "görög" hagyományt, amely szerint az intezív politikai részvételével erényes ill. közjóban tájékozódó polgár, mint az önmegvalósítás és a kollektív önrendelkezés alapjának tekintendő. Másrészt az a "római" hagyományt, amely szerint egy politikai közösség által adományozott polgári státusznak kell közösségének tagjait az önkény- és igazságtalan uralommal ill. hatalommal szemben megvédenie." ⁴

A szabadság (állócsillag-)alapértékkel ellentétben egy tökéletes, végleges demokrácia el-mozgó voltánál fogva sosem lesz, ezért azt folytonosan javítanunk, korszerûsítenünk szükséges. Ennek megfelelôen ma meg éppenséggel, hiszen lényegileg nem a demokráciával van a baj, hanem az alapérték-értelmezésünkkel!

1. 5. A társadalom három legfontosabb területe - szociológiailag, politikailag és 
       ökönómiailag szemlélve

- civiltársadalom, mint fundamentális talaja ill. forrása a hatalomnak és legitimációja minden más társadalmi intézményességnek - kizárólagosan demokratikus választásos hatalomképzési technikájával

- állam-közigazgatási terület a politikai irányítószervekkel és intézményeikkel, párt-

rendszer támogatottan, társadalompolitikai bázismegosztással (Lehetséges-e egy nem pártkötődéses, pártfegyelemmentes népképviseleti alternatív-modell melyben pl. a körzetekből delegált képviselők csak megválasztásuk után a parlamentben döntenének a kormány elnökéről és tagjairól, valamint az ellenzék összetételéről ?!)

- autonóm gazdasági terület leggyakrabban több vagy kevesebb autonómiával a piacgazdasag valamilyen formája. Napjainkban szinte (még?) teljesen elidegenedett a demokratikus keretek jellemző meghatározóitól. Demokráciadeficitének oka a (magán)tulajdon megkövesedett szokás-jogából ered. / A vezető alkalmazottak pozitívan diszkrimináltan, elöljárói kinevezésekkel kerülnek

- köznyelven mondva judáspénzért ⁵, a munkatényezőiból a tőke-csoporti oldalára- pozicióikba.

A mai demokráciákban neoliberális szabadosságérték éppenséggel a saját javát szorgalmazva de-regulálja a gazdaságát. A köznyelvben is elterjedt ellentmondásos fogalma, a sokszor államelnökök által (!) is használt porhintő "demokratikus kapitalizmus". - Egy nonszensz.

A demokratikus elveknek minden területre hatniuk kell!

E világrend demokratikus államhatalmát természetesen aláássák a demokráciaellenes háttérhatalmi, szolidáris érdekszövetségek a gazdaság és a politika irányítói között. És "Ahol a piac uralkodik, ott a globális tőkéstársaság a király ". ⁶ - Az erhardi "szociális piacgazdálkodás" (lásd a "gazdasági csodát") csupán időszakosan volt képes az egyeduralomra törő neoliberalizmus megfékezésére!

A demokráciák értelmezésénél és kritériumaiban az emberi méltóság védelme a szabadságtól hordozva a társadalmi értékrend fókuszában áll és a demokratikus jogállamban elsődlegességet élvez.

1. 6. Szabadság-irányérték -"Minden ember szabadnak, jogokban és méltóságban

      egyenlőnek születik" ⁷ § 1-tételéből:

1. 6. 1. A szabadság - fogalma, mint az életképes demokrácia fix, tájékozódási alapértéke

Úgy, ahogy a Napnak rendszere van, a Szabadságnak is megvan ez, hogy tudjunk valamilyen "állócsillag"-ra, az emberiséget összetartó központra vonatkoztatnunk: - szabadságcentrikus társadalom, demokrácia -> jövendő Társadalmi Szerződéses keretben.

A demokrácia szellemiségtartalmi motorja, a motiváció és az innováció bár folytonosan változó mozgást, új cselekedeteket idéznek elő, feltételeznek egy azok beindulása előtt megállapítandó fix vonatkozási értéket. Ez a szabadság, ami a társadalom/közösségek alkotmányban rögzített, közös nevezőjű vonatkoztatási alapértéke. az abszolút társadalmi csúcsérték: emberi méltóság hordozója

A szabadságfogalom a mai tartalmát nézve megközelítőleg a felvilágosodás idején, a XVII-XVIII. században keletkezett. Értékformailag azonban pontosan és egyetemességére törekedve még sosem lett meghatározva. Ezt most megkísérlem.

"Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit! " (Petőfi, 1846)

Reformmozgalmak csoportdinamikáját illetően történelmünkben mindeddig elsikkadt az a probléma, hogy az eddigi forradalmak zászlaira a résztvevők a szabadság vezérelvét írták fel, s azt ha egyformán érezték is át, csakhogy értékformáját mindegyikük másként értelmezte! Gyakorlatilag tehát "felületességgel" (?) a szabadság értékébe a szabadosságot helyettesítették be. - És érvényesítették is!!! Jelszavának égisze alatt sokak gyilkoltak avagy kivégeztettek, meggazdagodtak avagy elszegényedtek,... boldogok lettek avagy kiábrándult meghasonlottakká váltak, etc.

1. 6. 2. A szabadság, a társadalomban érvényesülő, társadalmi szerződésben rögzítendő 
       ÉRTÉKFORMÁJA - a fogalom tartalmilag pontosított definiciója ->

_______________________________________________________________________________________________________________________________

A szabadság etikus választási lehetőség partnerségi, két ember avagy csoportjaik közötti egyenrangúsági viszonyban(*), amely során szándékos magatartásuk következtében a szemben álló partnerek emberi méltósága nem sérülhet.⁸ ® / P.J.

___________________________________________________________________________________________________________

Az ugyebár logikus, hogy az egyenrangúsági viszonyokkal egy magasabb, elöljárói ranghoz jutás csak akkor egyeztethető össze az Emberi Jogok § 1 -val, ha képzése demokratikus választás útján jön létre! ⁹ 
(* Ebbôl eredôen fejlôdése objektíven szeretetteljes irányt vesz fel, pl. lásd: "Nem az a jó, ha >szeretlek< Téged - Csak az a jó, ha Te is szeretsz..." Tolcsvay trió: "Tavaszváró")

Az is nyilvánvaló, hogy az eddigi "demokráciák" politikusai, kormányzatai a szabadság értékelvűség előfeltételeit, az UN nyilatkozat szellemiségével ellentétben a Földön eddig egyetlen államban sem szándékoztak kormányzatilag megteremteni! Tehát bojkottálják a végrehajtását. Az is megjegyzendő a mindennapi használatra, hogy a társadalomban értelmezett szabadság emberek közötti kapcsolati fogalom, és csakis közöttük fennálló függőségekben található!

(Így pl. egymagamban a Szaharában avagy a Himalája csúcsán lehetek függetlenebb, de szemben álló emberi akaratok híján nem lehetnék szabad. Magyarán, a jelenleginél jobb színvonalú szabadságkultúrát óhajtva: egy ilyen állapot, ha néha esetleg átmenetileg hasznos is, hosszú távon kiugróknak, sőt "még a kutyának sem kell"! Tehát gyakorlatilag regeneráljuk, pontosítva re-formáljuk, inkább többségileg következetesen zűrös, embertelenségre, igazságtalanságra is hajlamos társadalmunkat! - Már, aki ezzel egyetért,)

Az 1789-es Francia Forradalom eszmeiségi vívmánya, emberi- és polgárjogainak kinyilvánítása az uralkodás addigi isteni legitimációját eltörölve annak, ill. az állami hatalom forrásaként a népet jelölte meg (lásd alkotmányos jogállam).

"(... ), az emberi méltóság tiszteletben tartása és védelme az állam feladatai közé tartoznak! ¹⁰

Sőt, alkotmányos normaként az emberi méltóság, hordozójával, a szabadsággal, az alapjogok gyökerének tekintendő - hangoztatja jó példaként pl. a német joggyakorlat:

- Egyedüliként az emberi méltóság az, amelyik semmilyen más norma által sem korlátozható!

__________________________________________________________________________________________________________________________________

Mégis a pénznek, tőkével, annak tulajdonjogból eredő hatalmi gyakorlatával az emberi méltóság TÁRSADALMI, ÁLLAMINTÉZMÉNYES MEGSÉRTÉSE és lefokozása törvényesen jóváhagyandó?! Minek néznek engem politikusaink? És mint "önrendelkező" polgár tükörbe nézve, minek tarthatom önmagam?

Hiszen ezzel a német alaptörvény legelső mondata minden későbbiben sem lesz figyelembe véve!

- Ez a nyugati mintájú, tényszerűen álarcos demokrácia rákfenéje.

1. 7. Demokratikus államformák

Napjainkban világszerte a legtöbb demokratikus szerkezetű állam köztársaságok, melyekben a szolgálati hivatalok, vezetői rangok nem örökölhetőek. Európa néhány állama, főleg északon (pl. Nagy-Britannia, BENELUX-államok, Skandináviában) az alkotmányos monarchiák (királyságok, fejedelemségek) kereteiben működnek. Ennek ellenére alkotmányaik avagy törvénykezésük garantálja polgáraikak az összes demokratikus alapjogokat. Legfőbb reprezentánsaik illetékessége jelentősen beszűkített.

A "modern" -immár elavultnak számító!- demokráciák gyökerei a felvilágosodás korának államelméletein és filozófiájának ¹¹ fundamentumán nyugszanak, melyek fejlődését a nyugati kultúrkör befolyása és hegemóniája határozta meg. Legutóbbi történelmi, fejlődési fázisában ez a pozitív folyamat zsákutcába kerülhetett, mert egy kisebbségi rétege a társadalmaknak (pl. a tőketulajdonosok, struktúráik a médiamonstrumokkal ¹² karöltve), sőt demokratikusan megválasztott kormányzatok is az állami hatalmat önkényesíthetik.

A folyamatokat elszenvedett népek többségileg azután érzelmi indítékokból az önkényeskedő hatalombirtokosok ellen ismételten fellázadnak ahelyett, hogy követelték volna egy igazságosabb, világosan megfogalmazott reformalternatív rend létrehozását. ¹³

Napjainkban a demokrácia fejlődési, értékrend kiegyensúlyozódási folyamatában zátonyra futott, sőt fennáll a veszélye annak, hogy középkor előtti szellemiségi zavarodottság légkörébe is visszaeshet. Ennek a veszélye adott országokon belüli megosztott kultúrájú, párhuzamos társadalmak kialakulásával, lásd migráció, fennáll, s mintegy radikális vallásos környezetében saját alternatív jogrenddel (lásd saria), egy etnikai kisebbség érvényesül!

Ezért pl. a németországi Városok Országos Szövetsége egy törvényalkalmazási kiadványt javasolt a menekültek mielőbbi integrálódásához; de még nem körvonalazódott jogi keret ebből a célból.¹⁴

Alapvetően a közjó érdeke megkívánja, hogy nyilvánosság előtt lefolyó vallási konfliktusok ne vezethessék a demokráciát egy tévútra, ezért azok során nem a valláserkölcsi alaptételekre kellene megoldásilag támaszkodnunk, hanem inkább a felvilágosodás és a humanizmus eszméin nyugvó emberi jogok egyetemes etikájára!(lásd később). ¹⁵

1. 8. A modern demokrácia meghatározói és elemei - amelyek példásan együttesen

       eddig még egyetlen államrendben sem teljesültek

1. 8. 1. Az ország területén az elidegeníthetetlen emberi jogok garanciája, valamint a polgári

jogok (állam polgárainak részvétele a politikai választásokban, ill. megválaszthatóságuk)

biztosítása a demokratikus választási technika intézményesített eszközei és kultúrája által.

Ámbár az érintett szavazópolgárok méltóságukból származtatva szabad, egyenrangú

akaratokkal rendelkeznek, azok nyilvánvalóan nem egyformák:

"Mivel a közérdeket meghatározandó szavazáslebonyolítás ítéletminősítést képez, jelentős, különböző személyiségi ismereteket és tetemes, egyéni gondolkodási teljesítőképességet feltételez a résztvevőknél. A közérdek meghatározásánál a közösség egyéniségei megnyilvánulnak és egymással szemben megmérettetnek. Hogy egy ilyen komplikált kérdés helyes felmérése állandóan a többség oldalán lenne, jogos kételyeket ébreszt" ¹⁶

__________________________________________

- Ez a dilemma mindenesetre a többségi választásos, emberjogkonform, demokratikus technikájú feljogosítás teljes periodusa alatt a résztvevőktől nem hanyagolható el! - Ugyanakkor a kinevezéses technika gyakorlata egyoldalú, egy kisebbség igazságtalan nyerészkedését serkenti, hűbérességet és korrupciót táplál. 100 % -os megoldást nem ismerek. Jogállamilag előtérbe helyezendők a zsaroló sztrájk kizárásának, az éberség, emberségesség, igazságos részesedés ill. elosztás szempontjai. Állandóan fejlesztendő a közösség szellemi színvonala, annak oktatásos élesítése - pl. tesztekkel, kísérletekkel, stb - össztársadalmi érdekből hatékony, innovatív megoldásai (szerk.megj. P. J.).

Jogállami alternatív társadalmi struktúrális programokkal és az értékrendi válság fokozatos békés kiegyensúlyozásával a politikautálattal járó kiábrándultság és a "kényelmességi elhülyülés"-életmód folyamata a tudatosabb szabadság új világrendjében pozitívan átprogramozható.

"Boldognak lenni nem a sors rendeltetése,

boldognak lenni, az választás kérdése!" - a Dalai Láma

1. 8. 2. Az államhatalmi ágazatok szétválasztása ¹⁷, jogállami erőszakfunkciók megosztása.

Három egymástól különálló, független állami szerv illetékességére lebontva I. törvényhozás

(parlament), II. végrehajtás (kormányzat), III. igazságszolgáltatás (bíróságok). Ez a megoldás

az esetleges állami önkény elkerülését ill. a demokratikus jogállam jogkövető,

igazságszoláltatási semlegességét és függetlenségét biztosítja.

"Mindegyik fél, mindegyik vádlott és egyéb eljárásban résztvevő, akik a harmadik hatalom, azaz a törvényszék előtt, azzal szemközt állnak, bizalommal kell legyenek a bírák, az államügyészek semlegessége, függetlensége és elfogulatlansága iránt" ¹⁸

1. 8. 3. A vallásszabadság garantálása - mindamellett, hogy egy demokratikus jogállami közeg

mennyiben tűrhet meg fundamentális vallásos, még inkább egyházi szélsőséges, emberi jogokba

ütköző beszűkítéseket, nem kevésbé valláserkölcsre alapozott, szigorú jogkövetést?! Tolerálni

képes-e azokat, avagy megalkuszik-e kettősségekkel (párhuzamos jogrendiség)? Nyilvánvalóan

az érintettek legális működésének előfeltétele elsődlegesen az emberi jogokkal való

összeegyeztethetőségüket feltételezné. Mennyiben várható el ez, megfelelőségüket ellenőrzik-e

a működésüket toleráló szervek?

1. 8. 4. Az állam és az egyház/ak szétválasztása - a társadalmi gyakorlatban kérdéses, hogy

bizonyos egyházak dogmáiktól befolyásolt szociális tevékenységei mennyiben egyeztethetők

össze a demokratikus alapjogokkal!? Van-e közöttük prioritásból adódó ütközés?

A vallásokra és világnézetekre vonatkozó állami semlegesség témájához egy találó vizsgálódás: "Isten és állam: az alkotmány számára minden vallás és világnézet egyenlő" ¹⁹

_______________

Megjegyzés: Tehát milyen remény sarkallhat bennünket? - Az európai demokratikus jogállamoknak meg/fel kell találnia azokat a megújítandó értékrend-szellemiségi eszközeit az etika, a tudomány és emberséges közgondolkodás segítségével, hogy az "ellenségképalkatú iszlámkisértet" közös európai kulturális szintézisben neutralizálódhasson. Hiszen az álcázott és bizonyos politikai-pénzügyi erők hátsó céljáról kristálytisztán bebizonyosodott, hogy az iszlám által egységre törekvő államrendszereket nyerészkedési indítékból destabilizálják és ezzel egyidejűleg az európai gyökerű emberjog-kultúra, a normatív demokrácia etikai-erkölcsi megújhodását, a gazdasági fejlődést is csalfán meggátolhassák!

A globális pénzhatalommal az ellenségének tűnő nosztalgikus nemzeti hűbériség egymás cinkosa, s nem az elködösített, önérdekből cinkos az igazi ellenség, hanem a "páte" -> a pénzhatalmi keresztapa.

A migráns-közeg lényegi, életmódunkat fenyegető, valós indítékairól mindenkinek önmagának kellene meggyőződnie, s nem kész, elsősorban érzelmi indítékú, előítéleteket átvennie! - Lásd e célból egy kritikát és sajátságos kihívásos alternatívájukat: >A harc eszközének fogalmáról: "szabadságot hirdető demokrácia"< ²⁰

Egy figyelemre méltó, nyugati magyar ENSz-jogi szakértő véleménye már 1978-ból:

Csak "időszerűen" és következetesen az ENSZ-emberjog-tudóstól idézek: "Már a korábbi századfordulón felimerte a jogtudomány, hogy az emberi jogok tartalma az időben változik. - A különböző forrásokból táplálkozó öntudatátalakulás tovább tart,.. a forradalomnak előbb új tudatban kell jelentkeznie, az új tudat új kapcsolatformákat hoz létre. A folyamat azután az új társadalmi kapcsolatokat kiteljesítő, formába öntő társadalmi rend létrejöttével lép tovább következő fázisába: a forradalom ma mindenek előtt egyéni és kollektív tudatváltozás. Ha az új társadalom az emberek tudatában, magatartásában, egymáshoz való viszonyában létrejött, kirobbantó alkalom mindig adódik, amely megindítja az IDÔSZERŰTLENNÉ VÁLT ÁLLAMSZERVEZET nagyobb vérontás és tartós gyűlöletkeltés nélkül történő ÁTÉPÍTÉSÉT" . Tóth János számára az Emberi Méltóság Forradalmánál nemcsak új dimenziókra kiterjedő nemzetközi jogrendszerről, hanem gyökeres minőségi átalakulásról is szó van, melyeket nem véletlenül jelez az emberi méltóság fogalma".²¹

Így tehát feladaunk: a nevelés forradalma és forradalomra nevelés! Magyarán: az 1956-os Emberi Méltóság Forradalmának befejezése -> a Szabadság Társadalma.

1. 9. Fokozódó zűrzavar avagy emberjogkövetési áttörés

Összefoglaló: felháborító igazságtalanság az, hogy a nyugateurópai társadalmak többségi része, amelyik a társadalom meggazdagodását törénelmileg előidézte, nemcsak a rövidebbet húzza, hanem el is szegényedik. Nem a különbség a szegény és gazdag rétegek között növekszik, hanem a többség és kisebbség közötti - és ez egy olyan társadalmi rendben, a "demokráciában" jön létre, amelyben a hatalom a többség kezében van. - Mennyiben a népuralom szerintiben?

Beesik nálam egy elkeseredettségi német közmondás: "A pénz uralkodik a világ felett / Geld regiert die Welt") - A korábbi, nagy német gondolkodók országának -korszakából immár az eltompult eszmeiség birodalmában vergődnénk? Tehát nem a nép, hanem mégis csak a pénz, ami kormányozna itt?

Az pedig, mint minden, ami hamis, visszaüt: a világrendi cinkos erőszak is erőszakot szül.

1. 9. 1. A meghasonlott demokrácia gazdasági rendjéről, igazságtalanságának okairól lásd

korábbi szociográfiám: 1. "Az emberi méltóság védelmében" -ből egy hiteles, engedetlenségi

harcostárs szakértő megállapítását:

"Ezt az ügyet politikailag kell megoldani. A konfliktusok nagy részét azok az államok okozták, amelyek most mint tűzoltók működnek. A problémák a Nyugat politikájának termékei, az igazságtalan gazdaságpolitikájuké."²²

1. 9. 2. Az igazságtalan társadalmi elosztás legalapvetőbb oka gazdasági rendjének a

normativ demokrácia alpelveivel szembeni ellentmondásossága.

"A társadalmi igazságosság kizárja azt, hogy valaki mások munkájából gazdaggá válhasson. Ha valaki manapság egy nagy vagyont örököl, a későbbiekben már nem szükséges, hogy dolgozzon, mert örökségének hozamaiból -ami munkateljesítménnyel nem párosuló, azt nem feltételező tőke- megélhet. És minél koncentráltabb ez a vagyon, annál nagyobb hatalommal jár. Ez a kisebbség finanszírozza a "pénzhatalmi szörnyeket", adományaikkal a pártokat, így vesztegetik-, kísértik meg a politikát. " ²³

Ennek következtében e kisebbség érdekei érvényesülnek a társadalmi közérdekkel, az igazságossággal szemben. Az pedig egy hazugság, hogy a nemzetállam képtelen lenne ezt szabályozni. Az egy tudatos politikai megtévesztés, hogy a nemzetállamok nem lennének abban a helyzetben, hogy polgárainak érdekei szerint szabályozzák a gazdaságukat. ²⁴

1. 9. 3. Ezek egy boldogtalan társadalom ismertető jelei.

Az esélyegyenlőtlenség a vagyon és a vásárlóerő kiegyensúlyozatlansága előtt jelentkezik. Minél

tovább erősödik ez a folyamat, annál jobban érezhetővé válik az igazságtalanság, amely

tiltakozásokhoz vezet. Így lásd a máris jelentkező politikai vanadalizmust (sárgamellényesek.)

"Semmit nem mondani, nem látni, nem hallani: társadalmi felelősség nélküli vállalkozói

szellemiség zsákutcába vezet". ²⁵

"Miként történhet az, hogy "nem vesszük észre" munkahelyeinken a zsarnokságot?"

- Ennek vizsgálatánál fedeztem fel a nyugati mintájú, "jogállami demokratikus" államberendezkedés alapvető hibáját. Ez a félreértés, pontosabban ellentmondásosság, alkotmányellenes zűrzavart általánosít:

"Amit egy állam gazdasági területén működő vállalkozásai megtehetnek, az az állam által kerül szabályzásra - s az nálunk demokratikus. Hát nem furcsa az, hogy ezek a diktatúrák valamiféle módon jogilag - legalább is szokásjogilag- mégis csak legitimáltak?"

>A modern vállalkozás egy diktatúra< ²⁶

*

Abban az esetben hihetnénk ismét a demokráciában, ha a szabadság-értékformája ²⁷ az összes társadalmi területen elfoglalhatja az őt megillető érvényességét és félreérthetetlen értelmezésével az alkotmány fókuszába kerül.

"Az egyik személy szabadsága egy általános törvény alapján meg kell feleljen minden más személy - legalább is a többség - szabadságának!" ²⁸ Ez a hatalom tehát a szabadságból ered, annak kölcsönös központisága védelmében. Vagy elfogadjuk a "szabadság társadalmában", beiktatjuk törvényét, avagy egyre inkább elvaduló anarchiát akarunk?!

Popovits János BdH

München, 2015 májusában - első megjelenése a: http://www.karpatiharsona.info -honlapon
____________

Epizódok magyarországi párbeszédeimből: Nem torpanunk meg témafeldolgozásunkban, de hogy a közvélemény, a közgondolkodás jelenlegi színvonalát is figyelembe vegyük, példaként idézném egy korábban (2019 januárjában) folytatott rövid párbeszédemet:

T. T. - Janos Popovits -hoz: - A kapitalizmus világrendszer..  Ahány kapitalista ország van, annyiféle a kapitalizmusa. Az ami közös bennük, hogy gazdaságuk a tőkén alapszik. Továbbá, kapitalizmusban lehet demokrácia. A demokrácia összeegyeztethető a kapitalizmussal. Sokkal jobban, mint a szocializmussal. A demokrácia nem gazdaságforma, hanem életforma, amit a kapitalizmusban "találtak" fel.

"Demokratikus kapitalizmus" - fogalmát használták Bush-elnök és Merkel-kanzellár-asszony is.

Janos Popovits válasza - T. T.-nek:  - Azért ne keverjük össze Kossuth-ot a vasúttal! (Üzemgazdaságtanból itt Nyugaton vizsgáztam) A kapitalizmus -amit ugyebár a görög "demokrácia" után találtak fel- gazdasági forma egy államban, amelyben a termelés, nyereségmaximálás (marxista nyomatékkal: profitelőállítás) nem a dolgozók tulajdonát képező eszközökkel történik. A demokráciá(k)ban a primér ÁLLAMI- avagy közösségenkénti közakaratképzés az adott egységben többségileg jön létre. Mindenesetre a kapitalizmusban (az államkapitalizmusban is) a tulajdonjog alapján képződik egy hierarchikus, döntési struktúra, amely alátámasztódik a "feudális, földesúri előjoggal", tehát mindkettőben, tipikus diktatórikus kinevezésekkel párosul. Mennyire nem áll ez ellentétben a demokratikus állami berendezkedéssel, annak alkotmányában az emberi szabadságjogokkal?? - Eképpen létezik "globális világállam a nemzetállamokban" - abszolút ellentmondásos, sőt politikai (kényszer/érdek-)cinkossággal: nemcsak demokratikus-állam-, hanem emberiség-ellenes. - Ezt a rákfenét mi kezdtük (volna) el az államszervezetből kioperálni, amikor 1956-ban Bibóék, a Korvin-köz -beliek hangoztatták: "Se nem szocializmust, de nem is kapitalizmust akarunk."

2. Összeegyeztethető-e a hatalom a szabadsággal?

Rőczey János: A hatalom és a szabadság 

*

Ha egyenrangúak vagyunk, akkor nem kell azt tennem, amit más akar. Ez a szabadság.

És mi a hatalom? - Max Weber, a szociológia atyja szerint: "Lehetőség arra, hogy valaki az akaratát, ellenkezésünk ellenére is, érvényre juttassa." Tehát éppen az ellenkezője a szabadságnak: azt kell tennem, amit a másik ember akar! A hatalom és a szabadság tehát kizárják egymást?

Nagyon sok érzékeny, büszke, szabadságszerető ember jutott el így, vagy hasonló mérlegelések során arra a gondolatra, hogy minden emberi hatalmat alapjában véve gonosznak minősítsen és elvessen. Az anarchisták mozgalma már a XIX. század elején valóságos ideológiát, politikai programot állított össze ennek az "ideális" állapotnak, a hatalommentes világnak a megvalósítására, s azt a hatalom legdurvább eszközeivel, az erőszakkal és a terrorral akarta elérni. A hatalom nélküli társadalom (anarchia - állam, ahol nincs törvény) majdnem olyan őrültség, mint a magántulajdon nélküli társadalom. Az anarchiában nincs szabadság, egyenlőség, mert ott az erősebb, az erőszakosabb, a gátlástalanabb uralkodik.

A szabadságot éppen ezért, mert a másik ember is szabad, védelmezni kell. Törvénybe kell iktatni és hatalommal, államhatalommal a jogokat, a gyengébb jogait is érvényre juttatni.

Nyugaton élő magyar fiataloknak ajánlottam, hogy fordítsák le a német alkotmányt magyarra, s küldjék el otthoni barátaiknak, hogy ők összehasonlíthassák azt az új alkotmánytervezettel. Elég az első húsz paragrafus. A 20. § az államformáról rendelkezik, az 1-től 19. §-ig pedig az ún. emberi alapjogok felett őrködik. "De - mondták nagy meglepetésemre - mindegyik mellé odaírnánk, hogy többnyire csak papíron."

Hogyhogy? Így gondolkoznak a nyugatiak?

Mentségükre szóljon, hogy eszük ágában sincs ezzel a demokratikus jogállamok létjogosultságát tagadni, vagy akár párhuzamba állítani azt a magyarországi viszonyokkal. Az ember saját helyzetének megítélésében az összehasonlítást sohasem rosszabbal, henem mindig a jobbal keresi, s ha nincs ilyen, az ideáljai és az igazságosság mércéjével mér. S nemcsak a magas politikában, de elsősorban a mindennapi, a hétköznapi életben. Főként a munkahelyén.

Azt mindeki belátja, hogy szükséges a hatalom. Egy ládát, ha négy ember ereje kell hozzá, nem tudnánk felemelni, ha nem tevékenykedne a hatalom. Egynek közülünk ki kell adnia az utasítást:

- hó-rukk! - Az emberi együttműködés elképzelhetetlen hatalom nélkül. S a mai világban jóformán minden munkát munkaközösségek végeznek.

Miért vagyunk hát ilyen érzékenyek? Miért berzenkedünk a hétköznapi hatalom ellen?

Hatoljunk mélyebbre, nézzük, miben nyilvánul meg? A hatalom gyakorlását négy fázisra lehet bontani:

1. A főnök kiadja az utasítást;

2. Megítél bennünket, vajon teljesítettük-e? ;

3. Ha igen, megjutalmaz;

4. Ha nem, megbüntet.

Úgy tudja formálni akaratunkat, mint a lágy viaszt, hiszen kezében tartja az egzisztenciánkat, sőt családunk jólétét. De hol marad a személyes szabadságunk, emberi méltóságunk?

A demokratikus jogállam nem avatkozik bele a gazdasági életbe, az emberek magánéletébe, rájuk bízza a szerződéskötés szabadságát. Természetesen az emberi jogok tiszteletbentartásával, a szabad verseny keretei között.

És kié a hatalom a gazdasági életben?

A nyugati világban rideg a válasz, s a fiatalok kiábrándultságának is az a magyarázata, hogy a pénz a hatalom.

Vajon mit mondanak erről a nagy társadalmi szerződések, a demokratikus jogállamok alkotmányai? Semmit. Egyetlen egy paragrafus sem mondja ki, hogy a pénznek, a tőkének ember feletti hatalomra joga lenne. A magántulajdon joga kizárólag az anyagi és szellemi javak birtoklását védi.

A pénz hatalom jogalap nélkül. ²⁹

Az igazságosságra való törekvésnek, az emberi szabadságnak viszont van jogalapja. S ha úgy érezzük, hogy szabadságunkat, méltóságunkat sérti a hatalom, keressünk olyan hatalmat, mely azzal összeegyeztethető.

Az ember sokszor megtalálta, de mindig el is veszítette. A Francia Forradalom 200. évfordulóján megemlékezünk arról, hogy milyen eszmékkel ajándékozták meg a franciák az emberiséget:

1. Az emberi jogok megfogalmazásával,

2. A népfelség elvének leszögezésével,

3. A hatalommegosztás igényének felébresztésével, a...

4. -ről megfeledkeztünk: egy szenzációs ötlettel, mely az emberiség legalapvetőbb dilemmáját, filozófiai problémáját oldotta meg, nevezetesen azt, hogyan egyeztethető össze a szabadság a hatalommal?

A megoldás végtelen egyszerű volt. Ha szabad akarok maradni, válasszam én a méltóságom fölé rendelt hatalmat. A hatalmat tehát választani kell, s ezzel megőriztem szabadságomat. (*).

A szabadság emberek között lévő kapcsolat, mely egyenrangúságon alapul. (Egy ilyen minőségű viszonyban választok etikailag! / Megj. P. J.*)

A választott hatalom esetén rangról lehet ugyan beszélni, de rangkülönbségről mégsem. Ha bízunk valakiben és megválasztjuk elöljárónknak, a legnagyobb, legnemesebb ranggal ruházzuk fel őt, de ő ezzel nem fog bennünket alacsonyabb rangúnak tartani, sőt hálából szolgálni kívánja azokat, akik őt bizalmukkal ajándékozták meg.

Hogy a szabadság és a hatalom ilyen összeegyeztetése a XX. század egyik jóléti társadalma pihent agyú álmodozójának utópiája lenne?

Válaszként álljon itt egy idézet: "Aki hivatottnak érzi magát arra, hogy emberek elöljárója legyen, az gondoskodjék arról, hogy ezek az emberek megválasszák őt!" (Nagy Szent Leó pápa, 440-461)

Rőczey János szociológus, az írás szerzője, a Gondolat-Kör tagja, Kastl bei Amberg, 1989,
- első megjelenése az "Igen" c. akkori folyóiratban (Bp, főszerkesztő Gromon András)

*

Hűség!

Hűség, bizalom, szótartás, igazságosság

Erkölcsi értékek, szellemi értékek. Nagy szerepet játszanak az emberek életében.

Társadalmunk életében.

Ott viszont már létfeltétel!

Az ember életében nem. Meglehetünk anélkül is.

A család életében már nem. Az felbomlik.

Az állatvilágban nem találjuk meg ezeket, csak hiányát, a féltékenység jelét.

Nekik nincs döntési lehetőségük. Noha néha-néha azt gondoljuk.

Embereknél viszont ezek döntő jelentőségűek!

Az együttélést, az együttműködést akadályozhatja, szüntetheti meg.

Pedig anyagi szempontból azok semmilyen szerepet sem játszanak.

Csak szellemi, erkölcsi szempontból. Csak elvont értelemben.

Mégis jelentősebb minden másnál!

Sorsunkat határozza meg. Dönti el.

Akaratunk ellenére is.

Hajmeresztő! De bizony így van.

Hiánya nem tapintható, nem tapasztalható érzékszerveinkkel.

Következményei annál inkább.

***

(A nemek vonatkozásában ezek a velünk született érzelmek, igények, követelmények teszik gyönyörűvé vagy pokollá az emberek életét. De ez most nem az én gondom. Amúgy is magánügy.)

A hűség jelentősége társadalmi életünkben viszont minden vonatkozásában oly annyira fontos, hogy társadalmi rendünket teszi, teheti, működésképtelenné.

Noha a demokratikus jogállam fogalma az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásával az EU országok alkotmányaiban már a háború befejeztével törvénybe iktatták, lerögzítették. És kötelező!

Mégsem abban, nem demokráciában élünk!

Népuralom!

Hol van az ? A szegények szegényebbek, a gazdagok meg egyre gazdagabbak!

Ezt óhajtaná a nép?

A francia forradalom hatására, Rousseau nyomán, társadalmi szerződés révén megszületett a demokratikus állam gondolata.

A társadalmi szerződés szerint minden hatalmat, az állam hatalmát, a nép uralmát, választani kell! Kellene.

Mégis előfordul kinevezés.

A kinevezések megtiltásáról, kiküszöböléséről megfeledkeztünk!

A király volt az, aki minden hatalmat országában, birodalmában kinevezett! (Petőfi jut most eszembe).

És mi visszazuhanunk oda, honnan kiemelkedtünk.

Nem a nép került hatalomra.

Egyeduralkodóvá vált a pénz.

Tőke formájában azoknak a birtokosai.

Ez aránytalanság, ez nyilvánvaló igazságtalanság!

Minden statisztika szerint megállíthatatlanul növekedik.

Egyre gyorsabban, egyre sebesebben.

Meddig?

Feltűnt nekem azonban a következő.

Megválasztjuk ugyan városainkban polgármesterünket, de helyettesét már ő nevezi ki.

Kinevezi! És az is ugyanolyan hatalommal rendelkezik majd felettünk. (Nevét sem igen ismerjük.) Mintha megválasztottuk volna őt is.

A polgármestert mi választottuk, tehát nekünk van elkötelezve.

Helyettesét nem választottuk, azt ő nevezte ki.

Akkor kinek hálás?
Kinek van, hát elkötelezve?

Nem nekünk. Neki!

A kinevezőjének!

S a kinevezettek folytatják a demokrácia pusztítását.

Minden kinevezett FOLYTATJA. Kinevez!

A kinevezettek hatalmát, működésüket, tevékenységüket már nem is tudjuk követni. Csak elviselni.

***

Ha esküvő alkalmával a menyasszony hűségesküt tesz, mit szólna ahhoz a leendő férj, ha a menyasszony barátnőjét is kinevezné, helyettesévé.

Minden eshetőségre gondolva.

Valójában csak egyetlen egy embert lehetne teljes bizalommal megválasztani, kiválasztani. Feltétlenül megbízni benne.

***

Forduljunk a történelemhez, hagyjuk ezt a triviális hasonlatot.

***

A kereszténység első három századában nem fordult elő kinevezés.

Mert nem volt olyan hatalom, amelyik kinevezzen.

Üldözöttek voltak. Mind.

A még más-vallású Nagy Konstantin 313-ban katonáival, keresztény lobogók alatt győzött.

Ijjas Antal egyháztörténetében olvastam még 1950-ben, hogy győzelme után :

Nagy Konstantin „Kinevezte azokat, akikben megbízott!"

Amikor olvastam elcsodálkoztam.

Miért írja le? Magától értetődő! Ha az ember megnyeri a főnyereményt, rögtön családjára és barátaira gondol.

De ezt a sikert a császár nem szerencséjének, nem önmagának, hanem katonáinak is köszönheti ám!!!

Azoknak, akik életüket áldozták és kockáztatták győzelméért.

Miért gondol hát barátaira és családjára ?

Becsapja katonáit, azok özvegyeit, árváit!

Nem haverjait, barátait, választották meg azok, hanem csak őt.

Katonái vezették győzelemre, életüket áldozva és életüket, családjuk sorsát kockáztatva.

S most kinevez, másokat, embereket, hogy ezentúl azoknak engedelmeskedjünk ? Azok engedelmes szolgái legyünk?

Miért nem választhatjuk meg továbbra is vezetőiket?

Főleg azokat, akiket személyesen ismerünk?

A kinevezés jogával mi, egyenrangúnak született emberek, nem ruházhatunk fel senkit!

Ezt a tételt eddig még senki, sehol senki sem, olvashatta.

Ez újonnan felfedezett törvény, forradalmasító törvény az emberek világában.

A kinevezés állítólagos jogával, mi, egyenrangúnak született emberek, nem ruházhatunk fel senkit.

Különben visszasüllyedünk oda, ahonnan választással, demokratikus elvek segítségével, ki akartunk emelkedni.

Ahogy a történelem ismét és csak ismét figyelmeztet rá:

Az elnyomásba, szabadságunk elvesztésébe, süllyedünk vissza.

Ma a feudalizmusba! Királyságba! Királyságokba!

Föld-tulajdonára támaszkodó hatalomból a még rosszabba, a tőke uralmába.

A demokratikus elvek az alulról építkezést követelik meg!

Megvalósítható. Nekem sikerült.

Ezt írom meg tanári múltam visszatekintésében, az ASSZOCIÁCIÓKBAN.

Sikerült.

Oly annyira, hogy feltehetően nem csak az én, a mi példamutatásunkra.

Benne van a mai levegőben a demokratikus országban a tanulóifjúság, az érettebbek, megfigyelhetjük, kezdenek öntudatra ébredni. A környezett védelmét követelik.

Korom következtében, történelmi korszakok tanújakét, tehát mindazt, amit el is kellett viselnem, egy fontos megállapításhoz jutottam el.

A demokrácia értéke, történelmi érdeme, hogy 
olyan jogrend született, amelyik minden addigi, minden eddigi hatalmi struktúrából ki tudta küszöbölni az emberi jogokat sértő elemeket.

Ezért demokratikus jogállamban magától értetődő az s minden területen minden társadalmi szinten a lefektetett jogokhoz szigorúan szinte mereven kell ragaszkodni. S nem szabad más rendszerekkel elegyíteni. Eltűrni azokat!

S jobban kell megismerni az embert. Embertársainkat.

Az is változott. Kultúrájában.

De embernek, az örök embernek tulajdonságai megmaradtak.

Ha az ember győzött, ha emberek győzelemhez jutottak, jogos büszkeség tölti el őket.

Dicsőségük azonban nem kizárólag önmaguknak köszönhető. Társaiknak is.

Mégis meggondolatlanul kezdenek kinevezni.

Társaikat ez aztán fájdalmasan érinti. Csalódással.

-

A francia forradalom után terjedt el a ma már közismert: szólam A forradalom felfalja gyermekeit.

S ez abból ered , hogy megtagadjuk, megsértjük azokat, akiknek dicsőségünket köszönhettük.

És kinevezünk!

Mi, a megválasztottak, kinevezünk!

Embertársunk, a másik ember megbízhatósága az, amire biztonsággal építkezni lehet, lehetne.

Erre sokkal jobban kellene ügyelnünk.

Ezt követeli meg a hűség is.

A lehető, legnagyobb bizalom személy és személy között jön létre.

Megválasztott ember éppen ezért nem nevezhet ki senkit.

Ezzel a szoros kötődés bomolhat csak fel.

Kinek vagyok hálás, kinek vagyok elkötelezve, kiben bízom meg?

Különböző hatalmi struktúrák keveredése a bizalom alapkövét teszik ingataggá.

Különböző hatalmi struktúrák nem férnek el békésen egymás mellett. Egyetlen egy társadalmi rendben sem.

Így demokratikus társadalmi rendünkben sem lehet helye a hierarchikus struktúrának.

Mert az nem a jogra, a közös megegyezésre épül, hanem a régi tekintélyi elven alapuló s a mi szemünkben már hála Istennek jogtalannak tartott, fizikai erőszakra.

A fizikai erőszak azonnal, könyörtelenül, érvényesül.

S továbbra már az uralkodik.

Mint ma azok, akiknek sok pénzük van.

Ez nem igazi demokrácia!

Rőczey J.János

EU / D, Wetzlar, 2019. május 29-én

Így volt ez eddig mindig, de ennek ezentúl vége lesz - Popovits János szerkesztői megjegyzése

                                                                             *

Hűség

Azért adtam ezt a szót neki, mert emberekhez, álláspontokhoz, ideálokhoz való ragaszkodásról van benne szó. A mélyen keresztény elvekből alakult, de ma már, az általánosan elfogadott társadalmi, demokratikus elvekhez is képszerűen ki lehet fejezni. Én édesapám és édesanyám egymás iránti kapcsolatával ábrázolom. Egyetemes mondanivalója, amit még senki sem mert kimondani, mert a megválasztott ember megbízhatóságát, korlátozza. Joggal, helyesen: nem nevezhet ki!

Különböző hatalmi struktúra nem fér el egy társadalmon belül.
Demokratikus társadalomban nem férhet el hierarchikus hatalmi struktúra, mert az a jogra épül, míg amaz fizikai erőszakra, s a fizikai erőszak azonnal érvényesül. 

Aki a demokráciát nem következetesen használja az eljut oda ahol vagyunk, a társadalmi igazságtalanság fokozódik, s "demokráciánk" tehetetlen. J.J.R.

                                                                                                                                           / szerk.  P. J.
______________________________________________________

* Ez az egyetlen, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata § 1. -ban lefektetett követelménnyel összeegyeztethető, tehát emberjogkonform, hatalom- ill. elöljáróképzési mód / lásd Bibó István: a "demokrácia technikája" -fogalmát is.

A tőkések, befektetők, stb. által kinevezéssel pozicióba helyezettek hű-béresi szolgálata más (?) minősítést érdemel, mint az alternatív velük egyenrangú partnerségi szerződést kötő munkaközösség vezetőjeként való közérdekszolgálat! Lásd az Emberi Méltóság 1956-os Forradalmán alapuló "üzemi önigazgatás" -eszmei modellt.

Milyen megoldás lehetséges az elöljárói kinevezéseket a gazdasági és politikai gyakorlatban alkalmazók, állami és magán-cégtulajdonosok számára a fentiek szellemében jogkonformosabb irányban való lépésként? Pl. a kinevezéseket eddig elrendelők a közösségek felé a kreatív, bizalmi nyitás első, fejlesztési fokozataként hagyassák titkos többségi szavazással jóvá a munkaközösségek tagjaival kiszemeltjeik megbízását. Ez a gesztus bizonyára hatékonyabbá tenné a munkaközösségek tagjainak együttműködését!

Popovits János szerkesztő, München

*

3. Diktatúrák emberképe

Félresikerült jószándékok és felismerhetõ leleplezettek - Egy paradigmaváltáshoz

Popovits János, München és Rõczey János, Genf

/Kapu, Budapest, 2005. 11-12.

Ennek az elemzésnek az a célja, hogy egy új társadalmi erő bázisában gondolkozóknak segítséget nyújtson demokratikusnak álcázott politikai-mozgalmi irányzatok felismeréséhez a keserű, nemzeti-történelmi tanulságok és az egyetemes emberi jogok szellemisége alapján. - Két különböző diktatúra tipikus jegyeit, illetve azokban megnyilvánult emberi magatartásokat és motivációkat szeretnénk röviden összefoglalva jellemezni. Ezek bizonyára hasonlóak kollektív és negatív szellemiségű hatásukban, következményeikben. Kérdés azonban, hogy lényegileg miben különbözik egymástól a II. Világháború előtti és utáni történelmi korszak jobb- és baloldali diktatúrái által megjelenített emberkép?

1. A kommunista pártok és a baloldali szervezetek rendszerük virágkorában - kevés elhajló kivételével - mindig feltétel nélkül alárendelték magukat a Szovjetunió hatalmi központjának. Funkcionáriusaik individualisták voltak, de ezt leplezni szerették volna. Valójában bizalmatlanok voltak egymással szemben, mert halálos ellenségeket láttak egymásban, és legszívesebben a Gulag-szigetcsoportra száműzték volna egymást. Ha kommunista ideológiájuk történetére gondolunk, nem lehetett véletlen műve az, hogy követői rányomták a bélyegüket a marxizmus elméletére: javarészt magányos, társadalmilag elszigetelt, lelkileg sérült emberek voltak (különösen maga Marx). A hagyományos közösségekből kizárt, részben kiutált emberek közös neve: elidegenedettek.

Ez a sehova sem tartozás a hovatartozás elvont, alapjában véve téves felfogását szuggerálta beléjük. Mivel elvont közösségekre vonatkoztatták magukat, ennek megfelelően - mint elidegenedettek - téves társadalmi kategóriákat alkottak. Így hoztak létre például olyan fogalmakat, mint a „kizsákmányoltak“, a „proletárok“, az „uralkodó osztályok“, a „munkásosztály“, a „haladó értelmiség“ vagy azzal párhuzamosan a „haladó társadalom“. - Ebből következik, hogy megrögzött híveikkel és vezetőikkel, illetve örököseikkel emberséges beszélgetéseket folytatni kell, tárgyalni azonban nem lehet. (Lásd az 1956-ban kicsúcsosodó magyarországi keserű tanulságokat.)

Az internacionalizmus tulajdonképpen nem az egész emberiségért, hanem csupán annak egy részéért harcol, ezzel szemben az emberiség maradék részét kipusztulásra ítéli, mivel javíthatatlannak minősíti.

2. A jobboldali, nemzetiszocialista rezsimek látszatra idillikus, emberi és melegszívű közösségeket tükröznek, azokra építenek. Állíthatjuk, hogy a bennük érvényesülő hajlam a természetes „falkába csoportosulás“, ami összetartásra és bajtársiasságra ösztönzi tagjait. Szellemének létrejöttét valamifajta veszélyeztetettség érzékelése előzi meg, ezért hirdetik, hogy „a közös fenyegetettség veszélye összeforrasztja az embereket“. Ilyen közösségi érzés csak azokban fészkel, akik hagyományápoló közösségek, a család, a törzs, a nemzet, valamint közös kultúrájuk és tradicióik jegyében homogén módon kapcsolódnak egymáshoz. - Lehetséges, hogy ebben a sajátosságban kereshető „idegenellenességük“ gyökere. Igen veszélyes formájuk a nemzet/ek küldetését vallásosan „isteni eredetűnek“ nyilvánító tanok. Lényegében az ember védekezési szellemének az (internacionalistával szemben nemzeti) aberrációját képviselik.

A „népközösségek prófétái“, a populisták ezekbõl a motivációkból képezték aztán a társadalom romantikus elvonatkoztatását. Legtöbbször banálisan ható művészetük óriási különbséget mutat a baloldali „avantgarde“-dal szemben. Itt idealizáltan elvárt, mozdulatlan, „uniformizált“ ember-képüktől szenved az emberi személyiség, és végezetül ugyanúgy elvész, mint a baloldali ideológiák hatására.

- - -

Egy pontban mindkét diktatúra megegyezett: abban, hogy az embernek mint a társadalom tagjának értéke van. De nem abból indultak ki, hogy az ember megváltoztathatja, megjavíthatja önmagát, és e célra szolgál a szabad akarata (szabadsága), hanem téves logikával érveltek: Ha az embernek értéke van, méghozzá nagy értéke, akkor 100 embernek avagy 1 millió embernek százszor, illetőleg 1 milliószor nagyobb értékűnek kell lennie!

Ebből keletkezett a balos és jobbos szélsőségek kollektívizmusa, amely a „közösség érdekét“ a személy szabadságjoga (méltósága) fölé helyezi, és ezzel beszűkíti a társadalom egyetemesen érvényesítendő emberi jogait!

Az ilyen a kollektívizmusból származó összetartás nem őszinte, inkább kényszerűség sugallta szolidaritást fejez ki. Ennek tulajdoníthatjuk azt, hogy ez az ellentmondásos szolidarítás mindig jellegzetes, a „társadalom hűtlen-hálátlan kivetettjei“ elleni feljelentési hullámokban nyilvánult meg, s ezek kapcsán nagyon sok polgár túlbuzgóan saját életét igyekezett menteni a rendszerek önkényuralmával szemben. A diktatúrák záróakkordjaként vezető elitjük már nem fújhatott „visszakozót“, ezért emberéleteket kellett feláldozniuk.

Ezen a ponton vetődik fel számunkra a kérdés: Vajon a helyükben mi másképpen cselekedtünk volna-e, ha azzal megmenthettük volna az életünket? Vajon magasan fejlett (piac)társadalmunk globálisan eluralkodó, totális „gazdasági“ ideológiája (a neoliberalizmus) nem vezet-e majd ismét hasonló zsákutcába? Csak nagyon harmonikus-humánus világnézet birtokában, állandóan kondicionált, globális szemlélettel (összefüggések meglátásával) lehetünk képesek arra, hogy felmérhessük azokat a károkat, amelyeket az eluralkodó ideológia látszólag elsősorban a saját tömbjén kívül okoz. Bár időnk ehhez kevés van, kivitelezési eszközeivel rendelkezünk.

Megállapíthatjuk, hogy a neoliberális globalizáció jelenlegi formája ismét egy szellemi aberráció következménye : „a demokráciaellenes kinevezéses technika az alapja a kinevezők (a gazdaság és az államigazgatás privilegizáltjai) és a részben áldemokratikus-ellentmondásos technikájú világi hatalom közötti szövetségnek“. ³⁰ - Következésképp új diktatúra felé haladunk, mivel „ahol a piac uralkodik, ott a tőkés társaság a király“ ³¹, tehát nem a szuverén, mivel a tőkét biztosítók a megzabolázott elittel jogellenesen a munkaerő(piac) „társadalmi“ ellenőrzését elfojtatják.

Összefoglalás és következtetés: Az ember magasabb értékű, mint a társadalom, mivel öntudattal (esetleg lelkiismerettel is) rendelkezik. Az ember továbbfejlődésre képes, etikai értelemben képes önmagát pozitívan megváltoztatni - feltéve, ha az alapjogait tartalmazó keretfeltételek biztosítottak a számára. Egy társadalom csak akkor és úgy fejlődhet tovább (történelmi „társadalmi fejlődés“), ha képes megújulni, dinamikusan harmonizálódni. Csupán olyan intézkedéseket, illetve fejleményeket tekinthetünk a demokráciával összeillőnek, amelyek ebben az önmagát ismételő megújulási folyamatban (ami állandó célunk) megfelelnek legtökéletesebb ellenőrző műszerünknek, az egyetemes emberi jogok szellemének.

Bátran kinyilatkoztathatjuk, hogy a jövőben nem a nemzetállamok szuverénitása, hanem a személy szabadságára (egyenrangúságára) ³² vonatkoztatott szuverénitás, azaz a polgárok személyi önrendelkezési joga, áll majd a megújuló nemzetközi jog középpontjában!

4. Popovits János tanulmánya

Globális nyelvünk: vallásos erkölcsiség előtti egyetemes 
           
     társadalmi etika

"A közélet bajainak és a kormányok romlottságának egyedüli oka, hogy

az emberi jogokat nem ismerik, elfeledték vagy megvetéssel illetik."

"Az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon"

- Részletesen lásd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 cikkelyében!

A társadalmi magatartást lényegileg formáló vallási erkölcs, mint eddigi kiegyensúlyozó, konfliktusmegoldási eszköz, hatástalanságának oka az azt napjainkig meghatározó vallásos világnézetek hitelességének hanyatlása. Ez okból szorgalmazandó lenne az erkölcsi- és jogrendszernek egy általánosan elismerhető tudományos-fundamentálisan alátámasztott alternatív megoldási eszköze.

1. Az etika röviden: az általános, az emberiség pozítív hagyományú illemtana, a közjó mentén helyes és erényes ³³ viselkedés klasszikus tudománya. Tehát köznyelvileg: "Az erkölcs tudománya". ³⁴

- Egészen alaposan, részletesebben, az 1.lábjegyzeti részben németül.

A normatív etika meghatározza pl. a személyi szabadság hatótávolságát, a szűkös javak elosztási módját, a katonai akciók, az eutanázia vagy a terhességmegszakítás jogosultságát is...

2. Oktatásának célja: valamilyen ügy értelmességének és társadalmi értékmegállapításának a nézőpontját közvetítse. Úgymond felelősség gyakorlása önmagammal és egyidejűleg másokkal szemben is azzal, hogy új, egymással összeegyeztethető normákat tudjunk létrehozni. Tehát, hogy azok, az etika közvetítésével általánosan elismertekké, igazzá válhassanak! Hogy általánosan "igazzá" tehetők lehessenek tételek, ahhoz közvetitési technika szükséges egy közös nevezőn.

3. Vonatkozásai: az általában gyorsan előálló kritikák mellé megoldási, alternatív programok kidolgozása a bizonytalanná, elavultakká vált alapokból adódó igények és fontos kérdések kapcsán. Például a világnézeti tolerancia alkalmazása, a véleménynyilvánítás és kapcsolatok kultúrájának ápolása partnerségek során, a társadalmi értékrendszer összetevőinek differenciálása, az optimális koordinációs csoportdinamika megválasztása, az ember/ek irányításakor, igazságosságra és emberségességre való törekvés hatékonysága terén, stb.

__________________

Következő gondolatfűzésemben ez okból semmiféle valláserkölcshöz sem kapcsolódnék, azokkal csupán közvetve foglalkozom. A valláserkölcs kétségtelenül személyiségünk nagyon fontos, sőt vannak olyanok, akik fejlődésének ezek a legfontosabb tényezői. Ugyanakkor azonos vallásúak számosan vannak, akik képtelenek napjaink társadalmi értékrendi válsága közepette megszokottan továbbra is egyűttműködésük folytatására. Mi kelt bennük bizonytalanságot? S mely okokból?

"Az etika fontosabb, mint a vallás, mert minden vallás és a szentírások

erőszakpotenciált rejtegetnek magukban! " ³⁵

Tehát elsősorban az erőszakmentes eszközök használatát szorgalmazzuk! A világban folytatólagos népvándorlások közepette a korszerű társadalmi formánk csakis egyetemes globális érvényű etikán kellene nyugodjon, ha végre valahára "teljes - természetesen minduntalan megújítható - demokráciákban" szeretnénk élni. Legalább is annak valamiféle normatív formájában.

Értékrendjében, a társadalmi értékrend manapság elhanyagolt értékrendjében, annak csúcsán az ember méltósága, megfogalmazhatóbban a társadalmi viszonyokra vonatkoztatott hordozója, a szabadság áll. Az előbbiekből logikusan következik az, hogy:

4. 1. Első felismerésem: hogy nem a szabadság, az emberi méltóság központisága következne a vallásos erkölcsiségből, hanem éppen fordítva, az optimális személyi erkölcs és "közerkölcs" bontakozik ki sorrendileg a szabadság kultúrájából! - A szabadság által hordozott "emberi méltóság" az abszolút alapérték, semelyik más cikkely nem érintheti azt negatívan.³⁶

4. 2. Második felismerésem: hogy a szabadságot mindig, minden ember egyformán érzi, csakhogy minden ember más, mást ért rajta! Reformmozgalmak csoportdinamikáját illetően történelmünkben mindeddig elsikkadt az a probléma, hogy az eddigi forradalmak zászlaira a résztvevők a szabadság vezérelvét írták fel, s azt ha egyformán érezték is át, mégis értékformáját mindegyikük másként értelmezte! ³⁷ Ez a figyelmetlenség(?) a forradalmak után a kisebbségek (rabszolgatartók, feudális földesurak, klérus, arisztokrácia, burzsoázia, nem utolsósorban karizmatikus ideológiai csoportok) visszaélésével, hatalmi előjogaik következtében ismételten önkényuralmakba sodorta a társadalmakat. Az elöljárói kinevezéses technika ismételt, hûbéresi  alkalmazásával szinte előre be voltak programozva az újabb forradalmak, ha a későbbiekben az ismételten esedékes társadalmi értékrendmegújulás (re-form/visszaállítás) elmaradt. - Hosszú távon együttmûködés csupán a maradandó/alkotmányosan rögzített közös nevezôjû szabadság-alapérték égisze alatt lehetséges!

- > A szabadság, a társadalomban érvényesülő szabadság értékformája - a fogalom tartalmilag pontosított definiciója:

__________________________________________________________________________________________________________________________________

A szabadság etikus választási lehetőség partnerségi, két ember avagy csoportjaik közötti egyenrangúsági viszonyban(*), amely során szándékos magatartásuk következtében a szemben álló partnerek emberi méltósága nem sérülhet.³⁸ / P.J. ®
____________________________________________________________

- ez természetesen a demokratikusan megválasztott elöljárókkal való együttműködésben leginkább garantált. Lásd pl. ehhez az egyenrangúsított termelési tényezők Tőke-Munka, alternatív "üzemi önigazgatás-modelljét".

(*) lásd ebbôl eredôen pl. szeretetteljes kibontakozási lehetôségét: "Nem az a jó, ha szeretlek téged - Csak az a jó, ha te is szeretsz...", Tolcsvay trió: "Tavaszvárás"

A legutolsó, talán a legjelentősebb forradalom a nevünkhöz fűződött: az Emberi Méltóság 1956-os Forradalma. Erre fut föl most korunk szellemiségi érlelődése, mert ezt a forradalmat: a "Befejezetlen Forradalom" elnevezése is megjelölte! - Türelemmel kell várnunk és készülnünk a

fináléjára.

Napjaink társadalmi konfliktusait szerintem alapvetően az okozza, hogy a köztudatban uralkodó hagyományos erkölcsi és etikai értékrendiség - Európában persze a felvilágosodás, humanizmus és emberi jogokkal alátámasztott szellemiségi kultúra tudatossága - a neoliberális ideológia kiváltotta fogyasztói egyoldalúság miatt részben elhomályosult, részben a beözönlő migránsok vallásos, merev beállítottsága által válságba került. A világrendben a feszültség fokozódik. Ebben az eszmeiségi zűrzavarban szeretnék többévtizedes tapasztalatommal és javaslataimmal kezdetben nyitott légkört, később pedig példás rendteremtést előhívni. Mérvadó lenne ebben a válságos folyamatban az értékrendi szintézis módszerével fenti vastagbetűs megállapításom!

Jövőbeli globális tájékozódásként: "Dunának, Eufrátesznek is lehet egy a hangja!"

Gyakorlatilag sziszifuszi munkát vállal az magára, aki a jelen helyzetben "lantot a kezébe vesz"!

Alternatív értelmiségi élcsapatok híján a politikai közgondolkodási színvonal világszerte visszaesett. (Lásd 8. lábjegyzetemben) Sajnos, hazánkban még inkább - csak át kell futnunk ehhez bárhol az interneten a magyarok közötti kommunikációs párbeszédeket. Az alpárian közönséges, személyeskedő stilusra és a feudális hagyományok nosztalgiájára figyelve. Ennek következtében tehát nehéz lesz jobb etikai és terminológiai színvonalon széles, szolidáris bázistámogatottságot, mint önrendelkezéses változtatási nyomatékerőt kiépíteni!

Táviratom: ha sok harcostársam például "erőszakmentességi motivációjuk", jószándékuk sugallta beállítottságukban nem fogják fel, hogy mi a különbség a demokratikus jogállam erőszakszervileg védte és garantálta demokratikus, szabadságközpontú jogállamiság és a despotikus hűbéri avagy anarchisztikus diktatúrák önkényuralma között, akkor megosztottan egyelőre elaknásított terepen, sőt néha "baráti golyózápor" közepette, állva maradunk. Stop.

Az emberi jogok alapját az egyén iránti tisztelet elve képezi. Ezek a jogok alapvetően abból indulnak ki, hogy minden ember erkölcsös és ésszerűen -tehát etikailag hasonlóan- érző-gondolkodó lény, akik megérdemlik, hogy méltósággal kezeljék őket. Azért nevezik ezeket a jogokat emberi jogoknak, mert egyetemesek. Amíg a nemzetek vagy bizonyos csoportok konkrét jogokat élveznek, amelyek csak rájuk vonatkoznak, addig az emberi jogok mindenkire érvényesek.

Azok az alapvető jogok és szabadságjogok, amelyek minden emberi lényt megilletnek, és általában közéjük soroljuk az élethez és a szabadsághoz való jogot, a gondolat- és a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint a törvény előtti egyenlőséget is. - Nyilvánvalóan az ember méltóságának érvénye ill. védelme születése pillanatától fennáll, míg kibontakozó szabad akarata nagykorúságától fogva teljesedhet be.

"Minden ember szabadnak, jogokban és méltóságban egyenlőnek születik". ³⁹/ § 1. - Logikusan,

következésképpen: tehát egyenrangúnak.

"Végül is hol kezdődnek az egyetemes emberi jogok? A közvetlen környezetünkben, az otthonunkhoz közel - olyan közeli és olyan jelentéktelen helyeken, amelyek nincsenek rajta egyetlen világtérképen sem. Ez az egyén saját világa: a környék, ahol lakik, az iskola vagy az egyetem, ahova tanulni jár; a gyár, a farm vagy az iroda, ahol dolgozik. Ezeken a helyeken igényli minden férfi, nő és gyermek a megkülönböztetéstől mentes egyenlő jogot, egyenlő esélyt, egyenlő méltóságot. Ha ezek a jogok e helyeken nem jelentenek semmit, akkor alig jelentenek valamit bárhol másutt. Ha az állampolgárok nem tesznek összehangolt lépéseket annak érdekében, hogy ezeknek a jogoknak érvényt szerezzenek a közvetlen környezetükben, akkor teljesen hiábaló előrehaladást várnunk a nagyvilágban." (Ihletője Eleanor Roosevelt / Emberi Jogok Bizottsága, 1948) - A társadalomban tehát nem létezhetnének emberjogmentes területek. Jogorvoslatilag illetékes az Emberi Jogok Európai Bírósága / Strasbourg

5. Bölcseleti főirányomról, még egyszer:

"Napjainkban alapvetően vallásos és nem-vallásos embereknek együtt kell működniük. A vallás nem képes megosztodottságokat áthidalni. Favorizált irányelvem a szívre vonatkoztatott képzés és -nevelés, amit a "Minden valláson túli szekuláris etika" c. könyvünkben megnevezek. Hogy ezen mit értek: Az emberiség globális gondolkodását a világ jövőjéről. Az éghajlati felmelegedést avagy a globális gazdaságot illetően nincsenek nemzeti határok - úgyszintén vallásiak sem. Bekövetkezett az az idő, amikor megértjük, hogy emberiségként létezünk ezen a bolygón." ⁴⁰

Személyes véleményem szerint politikai vezetésünk már felismert és a fentiekben elemzett téves magatartását illetően a demokrácia igazi misszionáriusai számára:

Emberségesebb jövönk céljából a jelenlegi szellemiségi válságunkból egyetlen kiút adódik

a számunkra - kitörnünk álságos, nemzeti-vallásos csigaházunkból!

Egy demokratikus állam világnézeti semlegességénél fogva nem terjeszthet vallásos jelképeket. Alkotmányának az Emberi Jogok Nyilatkozatán kell nyugodnia és ennek megfelelően az általános etika prioritást élvez minden területén a vallásos erkölccsel szemben.

*

Végezetül későbbi, mindennapi emlékeztetőül néhány általam egyszerűbben kihangsúlyozott és ajánlott magatartási norma:

1. Kontaktusaidban légy bizalommal embertársaiddal szemben és éreztesd velük emberi méltóságuk

általad való nagyrabecsülését. Szolidárisan támogasd őket nemes céljaikban, tökéletesedésükben!

2. Kerüld el az egyenrangúságban biztosított méltóságtisztelet megsértését partnerednél esetleges

(még) ellenőrizetlen szabadosságoddal! Ha ballépést követsz el, kérj elnézést miatta!

3. Egzisztenciális kényszeredből föléd rendelt munkahelyi elöljáróid logikus, életet és egészséget

nem veszélyeztető szakmailag elfogadható, etikailag, ha nem is tökéletes utasításait, teljesítsd!

Ne sértsd meg ott sem, az igazságosan, közösségben fejlesztendő munkahelyi kultúrátok

színhelyén sem SENKI emberi méltóságát!

4. Váratlanul felmerülő konfliktusok esetén a türelmes párbeszédek kapcsán érlelődik a

partnerség és az innovativ cselekvés a kollektívában egy demokratikusabb és hatékonyabb

szellemiségű együttműködés keretében. Bátran tégy erre javaslatokat!

5. Általános, mindennapi nyelvi kifejezőkészséged szempontjából ügyelj partnerségbeli,

kommunikációs stilusodra:

5.1. Ne légy mással túl bizalmaskodó, pláne főleg, ha tanúitok is vannak!

5.2. Ne személyeskedj és ne oktass ki fölülrôl másokat!

5.3. Ne gúnyolj ki, ne sérts meg, ne zaklass embertársakat!

5.4. Soha ne légy tettleges, mások életét, testi épségét ne veszélyeztesd - szemléleti

megítélés-megkülönböztetés szükséges különleges esetekben így például: önvédelmi reakcióknál, terhességmegszakítás esetében vagy eutanázia terén ⁴¹

6. Ne veszítsd el önuralmad másokkal szemben! Konfliktusaid lehetőleg ésszerű keretekben,

racionális síkon, és nem érzelmileg felfokozott légkörben kell rendeződjenek!

7. Partnerségi viszonyaidban ne csak szubjektíven partneredre figyelj, hanem azzal egyidejűleg

az érintett résztvevőket fölülről, objektíven szemlélve is próbáld meg átlátni együttes

helyzeteteket! Így elkerülhető lehet esetleg hibázó önmagadból kiinduló, meggondolatlan

magatartási formád következménye.

8. Embertársaiddal fennálló függőségi viszonyaidban létezhet azok úgyszintén szabad akaratának

függvényében személyes szabadságod és az önrendelkezésed. Csak ilyen légkörben alkothatsz,

dolgozhatsz demokratikusan. Ha szellemiségi érzékenységgel és árnyaltabb etikával dolgozol,

akkor feltehetően eredményesebben is.

9. Várd el önmagad számára a következő társadalmi értékrendi sorrendiséget mindenhol! Lépten -

nyomon: 1. szabadságod, 2. emberhez méltó, egzisztenciális biztosítottságod, 3. magántulajdonod, pénzed ill, befektetett tőkéd szavatolását! Személyed birtokolta társadalmi elvont- és anyagi értékeiddel egyazon síkra helyezd és védd meg a társadalmi tulajdon vonatkozású értékeket is! A szellemi és anyagi kulturális javakkal, környezetünk növény- és állatvilágával kíméletesen bánj!

10. Egy önfegyelmező, megújulóképes, életmódjában kiegyensúlyozott emberséges lény a többiek

számára követendő példakép. Ez okból lelkileg, szellemileg és testileg is legyél fit! Egy

kiegyensúlyozott ember jobban tud segíteni gyengébb embertársainak.

Természetes semlegességi alapállásodból: önrendelkező polgári engedetlenség előidézte boldogulás, avagy... későbbi hibás választásaidból adódóan: kollektív bűnrészesség, bűnhődés" ⁴² - is válhat.

__________________

Társadalmi valóságmeglátásom: a "demokratikus kapitalizmus" és a "piackonform demokrácia" ⁴³ egyik hirdetője, Angela Merkel szerint az emberi méltóság értéke fontos, fontos,.. de még fontosabb országának gazdasági stabilitása. Így például Németország - pontosabban bizonyos köreinek- piacgazdasági ereje és fölénye előbbre való, mint hanyatló értékrendjének korszerűsítése!

Ha az emberi méltóság irányértéke mindenekelőtt érvényesítendő, akkor ez az irány zsákutcába vezet.

Jövőnk képe: Ámbár magam is lidércesen "Véres napokról álmodom, Mik a világot romba döntik, S az ó világnak romjain - azonban:

- Az új világot megteremtik" (Petőfi Sándor, 1846)

S mivelhogy a "világszabadság" jegyében most ezt együtt írtuk:

Popovits János 
München, 2019, január 27. (átdolgozás).

5. Popovits János tanulmánya

A neoliberális globáltőke szellemiségi egyeduralma

Kór-unk jelképe: egy tulaj, azaz nagyfőnök jobbra - hálát sugárzó, kinevezett hű-béres osztályvezetői körében ⁴⁴

Sokan úgy vélik manapság, hogy a kapitalizmus demokratikussá érlelődött - ah, dehogy: neoliberális csúcs-fázisában van, és ezzel a "társadalmi fejlődés is elérte végleges csúcspontját" (lásd A. Merkelt). Földkörüli expressz-vonata már régóta befutott társadalmi főpályaudvarunkra. Már jóval korábban kidobta magából az

erhardi "gazdasági csodát". És azóta is egy helyben, leállt motorral vesztegel.

A kapitalizmus klasszikus teoretikusainak azon megítélései, hogy a vállalatok felelősséggel csupán hányad-tulajdonosaiknak tartoznak és a társadalmi felelősség egyedül ezekre tulajdonosokra

vonatkozna, időközben majdnem maradéktalanul elveszett.

1. "A kapitalizmus elvesztette a vonzóerejét"

Ha már a tőkés befektetők nem akarnak kapitalisták lenni, mindenesetre nem valódiak, hogyan kell akkor ennek a rendszernek, amelyik mint szabad vállalkozás tevékeny és a nyílt piacokon alapul, működnie?

Elterjedt ez a kritika. Csakhogy jogos lenne-e? Vannak-e alapvető alternatívák vagy receptek a rendszer megreformálására? És a jónak vélt célok sokasága vajon nem vezet-e törvényszerűen egy káoszba?

Aki pontosan odafigyel, gyorsan észreveszi: sem megközelítően többségi elfogadtatást feltételező diagnózisok, sem egyszerűbb receptek nincsenek kilátásban. - Olyan médiatámogatás nélküli, tudományos szócsövekre, mint pl. a http://gondolat-umbruch.eu ugyan ki figyelhetne fel?! Egyedül csak a fennálló viszonyokkal kapcsolatos rosszullétet illetően uralkodott el egy határozott egyezség. Viszont ezzel szemben ellentmondásosan eluralkodott a menedzserekről az a meggyőződés, hogy:

"A tekintélyes, nagymenő menedzserek kevésbé becsülik az embereket, mint a gépeket "!

2. Hol szeretnének a konszernvezetők befektetni?

Valójában, mennyire tartják fontosnak a vállalatvezetők azokat az embereket, akik nekik dolgoznak?

A Korn Ferry gazdasági tanácsadótársaság felébreszti a kételyt abban, hogy a főnökök a munkatársaikat ténylegesen, mint legjobb hatékonysági eszközeikként értékelik. Szakembereik világszerte 800 csúcsmenedzsernél vizsgálták meg, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a cégek eredményessége szempontjából az alkalmazottaiknak? A vezetők 2/3 -a (64%) szerint az emberi erőforrások számukra elsősorban költség-tényezők és nem pedig vagyon/élőeszközértékek. Még több menedzser (67%) meg volt győződve afelöl, hogy a technológia a jövőt illetően több hozamot termelne ki, mint a humántőke. Ezenkívül 40%-a menedzsereknek a részvényesek részéről olyan nemű eszközölt nyomásnak érezte magát kitéve, hogy a munkatársakat gépekkel kell pótolják. ⁴⁵

3. Nyugtalanító: zátonyra futott tények

A fenti megállapítások mellett hallgatólagosan a kapitalizmus javára eltereli hűbéres médiájuk a társadalom figyelmét arról, hogy milyen milliárdos népgazdasági károsodást okoznak az ismétlődő, újraelosztást szorgalmazó munkabeszüntetések. Ez egy megmerevedett automatizmus. Tehetetlenségi önkárosítás. Úgy Nyugateurópában; a német vasútaknál (DB), a Lufthansánál, a postánál, stb. avagy éppúgy Keleteurópában, pl. mint Magyarországon, az Audi-motorgyártónál.

Ugyancsak egyéni és kollektívjellegű technológiai csalások a megfélemlített vagy megvesztegetett alkalmazottak közreműködésével, mint a VW motorfüstgáz-botrány esete, melyek 20-30 milliárdos gazdasági kárt okoztak az országnak.

Ezen problémák ésszerű megoldásához merész társadalom-, gazdaságfilozófiai és emberjog-etikai vonatkozású alternetívákra lenne szüksége az EU-nak, melyhez először a közgondolkodás zavaros felszínéről az értékrendi mélyvízbe kellene lebuknia kincskeresőinknek, majd onnan egy megoldás-gyöngyöt felhozniuk. Csakhogy ez egyelőre: tabu.

Begyepesedett agyú megélhetési politikusok, befektetők, szakszervezetek évtizedek elmúltával is együttesen harsogják: - Minden maradjon csak a régiben!

Mind tovább erősödhet az elégedettlenség a társadalmakban a jólét igazságtalan elosztása miatt ⁴⁶.

Mivel az előbbiek alapján megállapítható egy kreatív, innovatív kísérleti modell hiánya, a társadalmi feszültség tartósnak igérkezik. Vészcsengőnk szakadatlan jelzését pedig már megszoktuk...

A multinacionális konszernek megváltoztathatatlan egyeduralma károsítani fogja, helybenjárása pedig lefokozza a demokráciát. Bűnszövetségben a politikai elitréteggel lejáratja többségi megbecsülését. S ez a folyamat nemcsak a piacgazdasági autonómia, az EU számára, hanem az egész civilizációnk számára is végzetessé válhat.

Szinte hihetetlen az, hogy mennyire demokratikusan ellenőrizhetetlenné, szinte kaotikusan öncélúvá válhatott a világrend gazdasági és a belőle következő, immár annak tartósan alárendelt politikai, intézményesség területe.

Nem illene már a jelenlegi viszonyukat megfordítanunk?!

München, 2019 február 5. / Eredetileg ezt az értékelését még két évvel ezelőtt írtam , de a helyzet változatlan

Popovits János BdH - kézműipari vállalkozások okl. üzemgazdásza és

                                               Werkzeugmachermeister / szerszámkészítőmester

6. Bibó István: A szabadságszerető ember politikai 

        tízparancsolata

Dugonics András Piarista Gimnázium Lapja

2006. április, IV. évfolyam 4. szám

A szabadságszeretõ ember

1. megköveteli magának és megadja másnak a minden embernek kijáró tiszteletet, de megkülönböztetett tiszteletet, sem magának semmi címet nem követel, másnak pedig úrvoltáért, sem vagyonáért, sem hatalmáért, sem befolyásáért, sem ruhájáért megkülönböztetett tiszteletet nem ad, csak tisztességéért, vagy érdeméért; senki emberfia elõtt meg nem alázkodik, alázatoskodó megszólítási és köszönési módokat szájára nem vesz.

2. magát munkában szolgának, szabad idejében és a maga otthonában úrnak tekinti, és szembeszáll mindenkivel, aki magát szolgálata és munkája alatt is úrként, hatalmasként viseli és másokat szolgáknak, alacsonyabbrendûeknek kezel.

3. a maga vagy más munkája értékének a leszállítását, emberi kiuzsorázását, vagyoni vagy hatalmi helyzet kihasználását, s egyáltalán semmiféle kizsákmányolást nem tûr, magát vagy mást a maga igazából, világos jogából, megszolgált követelésébõl semmiféle erõszakkal, megfélemlítéssel, rábeszéléssel, fortéllyal kiforgatni nem engedi.

4. õrködik a maga és minden ember egzisztenciájának a szabad és biztosított volta felett, illetéktelen vagy önké nyes behatástól való mentessége jogvédelemmel és garanciákkal ellátottsága felett.

5. szüntelenül szem elõtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti: ezért az emberi szabadság minden korlátozása, önkényes letartóztatás, fogvatartás, egyéni vagy hatósági hatalmaskodás, s az emberi méltóság mindenféle megalázása ellen azonnal együttesen, de ha az rögtön nem lehetséges, ma-

gában is fellép.

6. gyûléseken, egyesületben, munkaközösségben vagy bármiféle közösségben éppenúgy, mint a magánéletben önkényeskedést, akarnokoskodást, magánérdek illetéktelen érvényesítését, visszaélést, köz becsapását, közakarat meghamisítását, s mindenféle fenyegetést és terrorizálást nem tûr, minden ilyen ellen saját maga azonnal felszólal és más tisztességes emberekkel összefog, az erõszakosan érvényesülni próbálókat, tekintet nélkül arra, hogy kire és mire hivatkoznak, leleplezi és meghátrálásra kényszeríti, tisztában lévén azzal, hogy minden ilyennek az érvényesülése csakis a tisztességes emberek kényelmessége és megfélemlíthetõsége miatt lehetséges.

7. semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, sem elfedezni nem segít, bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie.

8. minden közügyben meggyõzõdése szerint vall színt: fenyegetéstõl meg nem ijed, hízelgésnek be nem dõl, s szavazatát vagy aláírását semmi pénzért vagy elõnyért el nem adja.

9. minden felismert közérdek ügyében kezdeményezõleg lép fel, minden közérdekû szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz s igyekszik azt gyõzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik.

10. bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében és abban, hogy ezt elegendõ bátorsággal és igyekezettel érvényre is lehet juttatni, ezért a maga példájával, minden rosszhiszemûség elleni együttes és eredményes fellépéssel és minden jóhiszemûség számára a bizalom elõlegezésével erõsíti maga körül a közösségben és a tisztességes szándék gyõzelemre vihetõségében való hitet.

A szerzõ jogtudós, egyetemi tanár, az 1956-os forradalom idején államminiszter.

Szegedi piarista diák volt.

A kézirat lelõhelye:

Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára

MS 5111/1

7. Időszerű, közgondolkodás-felmérés Magyarországon

      a demokráciá(k)ról

Forrás: Pap Szilárd István, szó szerinti részletidézet / merce.hu - 2018. szeptember 20.

"Szeretik a magyarok a demokráciát, de hazai változatával elégedetlenek"

Demokrácia - egy olyan hívószó, amely Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban évtizedek óta a politikai közbeszéd egyik központi kérdése. Milyen minőségű a demokráciánk, mennyire gyökereztek meg a demokratikus értékek? Konszolidálódik a demokratikus berendezkedés vagy épp ellenkezőleg, hibridizálódik különböző autoritárius gyakorlatok hatására? Ezek mind olyan kérdések, amelyek 30 éve rendre előbukkannak, a posztszocialista átmenet kezdeteitől az EU-s csatlakozási folyamaton át egészen a múlt héten elfogadott Sargentini-jelentésig.

A demokráciánk önvizsgálata, a magasabb autoritásként elfogadott nemzetközi szereplők szemein keresztüli önmagunkra nézés, a demokrácia állapotán történő lamentáció tehát szerves része a magyar politikának már jó ideje.

A Policy Solutions Intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány legújabb kutatása is ezt a kédést járja körbe alulnézetből, az állampolgárok gondolatainak, attitüdjeinek szondázásával. Az augusztus 10-18. közötti időszakban végzett, 1000 fő megkérdezésével készült reprezentatív közvélemény-kutatás legfontosabb tanulsága, hogy

a demokrácia jelentéséről, minőségének megítéléséről szinte semmilyen konszenzus nincs a magyar társadalomban.

De kezdjük egy jó hírrel: a demokrácia mint politikai rendszer többségi támogatásnak örvendhet a magyar társadalmon belül. A felmérés szerint ugyanis a megkérdezettek 56 százaléka gondolja úgy, hogy a demokrácia jobb minden más politikai rendszernél. A másik oldalon csupán 11 százalék jelenti ki kategorikusan, hogy a diktatúra lehet jobb a demokráciánál. 27 százalék pedig nem lát különbséget a különböző politikai rendszerek között.

A pártpreferencia szerinti leosztás azt mutatja, hogy minden párt szavazótáborában többségben vannak

a demokrácia támogatói, egyedül a bizonytalanok körében csökken 49 százalékra azok aránya, akik kívánatosabbnak tartják a demokráciát alternatíváinál.

A végzettség szerinti bontásból is egyértelmű tendencia rajzolódik ki: minél magasabb a megkérdezett végzettsége, annál nagyobb a demokráciába vetett bizalma is: a legfeljebb 8 általánost végzettek csupán 44 százaléka tartja azt a legjobb politikai rendszernek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében ez az arány 74 százalék. Persze ez nem jelenti azt, hogy a legalacsonyabb végzettségűek nagyobb arányban kedvelnék a diktatúrát, hiszen körükben gondolják legkevesebben (9%), hogy a diktatúra jobb lehet a demokráciánál. Ezt a csoportot inkább a teljes kiábrándultság jellemzi, 43 százalékuk nem lát különbséget a két rendszer között, amit valószínűleg az magyaráz, hogy esetükben minden rendszerben a legkisebb a politikai beleszólás lehetősége.

Persze mindez még édeskeveset jelent, hisz a demokráciának is rengeteg különböző értelmezése van, így az is érdekes kérdés, hogy az egyes válaszadók vajon milyen jelentéseket kapcsolnak a demokrácia fogalmához.

A kérdőív lehetőséget adott arra, hogy minden válaszadó három fogalommal vagy kifejezéssel írja le, mit is jelent számára a demokrácia. A legtöbb említést a szabadsághoz és szabadságjogokhoz köthető értekek (szólásszabadság, sajtószabadság, szabad választások, vallásszabadság, stb.) kapják, ilyen tipusú válaszok adják az összes említés 24 százalékát. 14 százaléknyi említést az egyenlőség, esély-egyenlőség kategóriájába sorolható fogalmak kaptak, a népuralom elve pedig 9 százaléknyi említést kapott.

Ennél sokkal alacsonyabb az olyan kifejezések előfordulása, amelyek a jólét és a szociális biztonság kérdésköreit társítják a demokrácia fogalmával.

"Elsősorban az emberi jogok első generációjához tartozó politikai szabadságjogokat értik a magyarok a demokrácia alatt, és sokan kapcsolják az egyenlőség és az egyenjogúság fogalmaihoz - a jóléttel és a biztonsággal kapcsolatos asszociáció csak ezek után következnek" - összegezi az eredményeket a Policy Solutions tanulmánya.

- Szinte mindent pártszemüvegen át értelmezünk!...

_______________

Legutóbbi véleményem a facebook-on a témához kapcsolódva / 2019 február 1-én, 

Popovits János:

Sokféle demokrácia van, s ha azt vizsgáljuk, hogy lesz-e, lehetséges-e valamikor egy teljesebb, "csúcs-demokrácia", akkor a válaszom rá: - véglegesen soha! Esetleg hozzavetőlegesen, normatívan beszélhetünk erről, de a mozgó világban, éppúgy társadalomban a demokrácia periodikusan vagy fejlődik, avagy ellenkezőleg, hanyatlik. Folytonosan. Pozitív folyamata állandó éberségünket, kreativításunkat, bátor kezdeményezésünket, közéleti aktivításunkat feltételezi,.. valamint azt, hogy az orientációs alapértékünk, a szabadság értékformája az alkotmányban fixen, egyértelműen rögzített legyen!

"Hogy az ember megőrizhesse a méltóságát át kell tudnia alakítani a kényszer* egyik helyzetét a szabadság helyzetébe". (T.Todorov, Angesichts des Außersten, 1993 / M. Schreiber. Würde c. könyvének bevezetője (*évezredek óta korunkig érvényesülő társadalmi formák meghatározta kényszer).

*

Az 1956 utáni idők két kortársának szellemiségi összegezései, különösképp kiemelve és elemezve bennük Bibó István (1911-1979, Budapest) államtudós és 56-os államminiszer forradalmiságát, rendkívül eredeti meglátásait, melyeket ha nem is tudományos nyelvezettel Pongrátz Gergely szabadságharcos már a forradalmi időszak során egyszerűbben így fejezett ki:

"Mi nem szocializmust és nem kapitalizmust akarunk, hanem a sajátos Magyar Utat járjuk!"

Ha nem is tökéletes, de jellemző írásmunkák, megismerhető belőlük értelmiségünk 1956 utáni betájolódása.

/ gondolkodokarchivuma.blogspot 2012.január 4.

*

8. Szalai Pál tanulmánya

Bibó szocializmusképe* ürügyén

( * ilyképpen a tanulmány szerzõjének megítélése szó szerint / P.J.)

1976 volt az az év, amikor a magyar értelmiség fokozottabban kezdett felfigyelni Bibó személyére és munkásságára. A megelõző 1972–75. évek a kurzus megmerevedésének, az új gazdasági mechanizmus részleges “visszacsinálásának” évei voltak: a rendszer és az értelmiség között kötött láthatatlan kiegyezés lazulni kezdett (maga Aczél György, e kiegyezés fõ “mestere” elvesztette KB-titkári funkcióját). Érdekessé kezdett válni az a gondolkodó, aki a börtönben sem tört meg, aki a “kiegyezés” bizonytalan játékszabályait nem fogadta el. Az a Bibó István tanúsította ezt a magatartást, aki 1945–48 között nagyon is aktívan kapcsolódott be a kezdõdõ, majd megtöretett magyar demokrácia közéletébe, támogatva annak valóban forradalmi jelenségeit. 1962-tõl a Kádár-rezsim olyan irányvonalként igyekezett magát feltüntetni, mely visszatért a Rákosiék által 1948 végén megszakított helyes útra. Ennek Bibó nem adott hitelt: egyáltalán nem hitte azt, hogy az egypártrendszert egy demokratikus korszak folytatásának lehetne tekinteni. De ezen túlmenõen: õ az 1956-os felkelést tartotta az 1945-ös demokrácia folytatásának, az 1956-ot követõ terrort és konszolidációt pedig a magyar társadalom ama “megmerevedési” folyamatai egyikének tekintette, melyeket õ a magyar történelem végzetes zsákutcáinak tekintett.
Három évnyi idõ sem adatott meg Bibó Istvánnak a növekvõ érdeklõdés és az értelmiségi öntudat feltámadásának halvány elõjelei közepette. Ezalatt néhány jegyzetet készített “Az 1956 utáni helyzetrõl” cím alatt. A magyar helyzet elemzése után felújítja bennük az európai társadalomfejlõdésrõl szóló tanulmányának gondolatait. Nagyon különös: hol szakad meg a gondolatmenet, mely túlnyomó részben a “létezõ szocializmust” bírálja, ám az abbahagyott rész másról szól: “...jól tudjuk, hogy a nagytõke, vagy annak legalább egy része adott esetben a legsötétebb reakcióval vagy a fasizmussal is képes kooperálni...”.

Olyan szavak voltak ezek, melyek jelentõsége akkor nem tûnt nagynak, hiszen – környezetükbõl kiemelve – szinte a kommunisták propagandaszólamaival tûntek egynemûnek. De bõségesen van mondanivalójuk az 1989 utáni korszak számára. Melynek reprezentánsai, lett légyenek liberálisok, vagy ami rosszabb, “keresztény nemzetiek”, bizony nem kívánnak Bibóról tudni. Nem kívánhatnak: Bibó szocialista volt és ezen semmiféle csûrés-csavarás nem segít. Az õszintébbek ki is mondták: Bibó nem kell. Az elsõ Tamás Gáspár Miklós volt: a hírhedt “Búcsú a baloldaltól” címû dolgozatában már 89 januárjában kimondta, hogy a “magyar ellenzék bibói korszaka véget ért”. Ebben a mondatban az volt a megdöbbentõ, hogy a valóban kiváló filozófus–közíró a maga “gondolkodói fordulatát” mintegy kötelezõen elõírta az akkor még úgy-ahogy kompakt demokratikus ellenzék tagjainak. Távolról sem eredménytelenül: a két hónappal késõbb elfogadott SZDSZ-program már a (demokratikus) szocializmus egyetlen elemét sem tartalmazta egy nehezen definiálható “szociális háló” prognosztizálásán kívül, melybõl azóta sem lett szinte semmi – ahogy arra napjaink sivár társadalmi valósága ad tanúbizonyságot.
A másik oldalon, a “nemzeti táborban” egyedül Pozsgay ragaszkodott egy darabig a Lakitelken meghirdetett demokratikus szocialista elvekhez, a többiek elég gyorsan feudális keresztény-nemzetiek vagy fasiszták lettek. Itt is gyorsan “meghalt” Bibó. Tõkéczki László, a felvilágosodásellenes hisztéria képviselõje meg is kezdte Bibó szidalmazását, méltó helyen: az úri reakció szócsövévé züllesztett Magyar Nemzetben. Követte õt – valamivel civilizáltabb hangon – Zábori László is. Mindez természetes. A gondolkodónak, aki azt vallotta, hogy “1945–48 között élt”, 1948-tól haláláig nem volt helye hazájában, mely egy olyan diktatúra nyomása alá került, melytõl éppen õ 3 éven keresztül óvta; de hontalan szellemének nincs helye azok között sem, akik mindent elátkoznak, ami 1945–48 között történt: a fasizmussal való leszámolást, a magyar feudalizmus megsemmisülését, a társadalom alá szorított rétegek felemelkedését.

Bibó szocialista volt. 1948–88 között Magyarországon egy államszocialista diktatúra kisajátította a szocializmus fogalmát, 1990 óta ugyanott a szocializmus fogalma bárgyú átkozódás és köpködés tárgya. Bibó 1945-ben a földosztást tartotta az egyetlen valóban forradalmi (bár még nem szocialisztikus) lépésnek, mert megingatta a kevesek magántulajdonának “szentségét”, és ezt a folyamatot tovább akarta vinni. 1956-ban egy újfajta demokratikus szocializmus lehetõségét pillantotta meg. Ámde ehhez – ugyebár – bizonyára jobban értenek a FIDESZ és a Magyar Polgári Demokraták Társasága “ideológusai”. Szerintük 1956 nem volt szocialista. Tõkéczki úr ki is mondta, hogy “értékkonzervatív” ellenforradalom volt és ez volt benne a jó. 1945-re pedig most már csak átkokat illik szórni (megint csak Tõkéczkié az elévülhetetlen érdem, hogy most már az egyházi nagybirtokokat is vissza meri követelni). Tehát Bibó nem kell a FIDESZ-tõl a MIÉP-ig húzódó jobboldali frontnak. De mint szocialista, nem kell a “szociálliberális” koalíciónak sem.

De nemcsak a szocialista Bibó nem kell az 1989 utáni Magyarországnak. Bibó egyfajta politikai kultúrát képviselt, mely a mai Magyarországon ismeretlen.

Ebben a tekintetben a “kommunizmus” 1962 utáni szakaszának – távolról sem magas – színvonala alá süllyedtünk. A Kádár-rezsim politikai köznyelve vulgáris, primitív és zavaros volt. De értelmiségi szinten a marxizmus – még a “marxizmus–leninizmus” is – kb. 1962-tõl kezdve mégiscsak tágítható volt, és lehetõvé tett értelmes vitákat is (igaz, hogy ezek 1968. VIII. 21. után gyakorlatilag értelmetlenekké váltak). Késõbb nem-marxista nézetek is nyilvánosságot kaptak (nem utolsósorban Bibó nézetei is). Az 1989 utáni Magyarországot a vitakultúra teljes hiánya jellemzi. A jobboldal olyan hangot használ, mely XX. századi történelmünk legsötétebb pontjain, 1939–44-ben és 1949–53-ban volt használatos. Viták Magyarországon gyakorlatilag nem folynak.
Ha valaki tudott vitatkozni, az Bibó volt. Megértve az ellenfél álláspontját, határozottan képviselve a magáét, minden fogalmat és fogalmi összefüggést a végsõkig elemezett. Mármost: fel kell tennünk a kérdést: van-e összefüggés a bibói szocializmuskép teljes elvetése, másrészt a magyarországi vitakultúra teljes szétzüllése között.

Álláspontom szerint van: a szocialista perspektíva elvetése demoralizálja a társadalmat. A szabadság a társadalom életének csupán egyik, bár legfontosabb aspektusa. A társadalmi szolidaritás, a társadalmi igazságosságra való törekvés a társadalom életének nélkülözhetetlen eleme. Ha a gazdaságot odadobjuk a gátlástalan szabad verseny fétisének, a társadalomban a legnagyobb igazságtalanságok jönnek létre. Ha ezeknek baloldali, a társadalmi igazságosságot megcélzó bírálata elõl elzárják az utat, megjelenik a jobboldali bírálat: a szocializmus és a liberalizmus elleni támadás a nemzet és az intézményes vallásosság “értékei” nevében. Ezek azonban nem valós értékek: nem a társadalom valóságos reformjára irányulnak, hanem csupán valami ködös és agresszív “életérzés” elterjesztésére. Ez kizárja a tisztességes vitát.

Próbáljuk ezt szociológialilag konkretizálni. A kapitalizmus restaurációja – ez az állítólagos gyógyír bajainkra – felveti a kérdést: kik legyenek a tulajdonosok? Két tábor alakul ki. Az egyik oldalon a külföldi tõke reprezentásai állnak, szövetségben a múlt rendszer állami tulajdonának “féltulajdonosi”–menedzseri rétegével. A másik oldalon az a középosztály, mely “kinevezéses” alapon kíván magából tulajdonosi osztályt “gyártani”. A két réteg között tisztességes vita aligha folyhat. A “külföldiek” és “posztkommunista menedzserek” rétege viszonylag elõnyösebb helyzetben van, így civilizáltabb stílust engedhet meg magának (és gyökereiben is toleránsabb: a 60-as, 70-es évek “enyhülés”-légkörébõl származtatja magát); az új, “helyet foglalni” kivánó réteg pedig a legocsmányabb, már-már 1944-re emlékeztetõ hangon a felülkerekedõ réteget támadja. E hangvételt még visszataszítóbbá teszi az a képmutatás, hogy képviselõi azt állítják: a kereszténység nevében beszélnek.

Sokan látják ebben a helyzetben a népi–urbánus vita továbbélését, de valójában egészen másról van szó. Az a vita a demokratikus szocializmus felé vezetõ utakról szólt: a kapitalizmust megkerülve, a paraszti életforma megõrzésével valósítsuk-e meg, vagy pedig a kapitalizmuson keresztül. Minderrõl persze ma szó sincs. Sokkal inkább a hagyományos, 1514 utáni Magyarország feltámadását csodálhatjuk meg: “köznemesi” és “fõnemesi” pártjával. Mindkét párt gyökeresen népidegen, legfeljebb “kikacsintgat” a népre. A “fõnemesi párt” elõnye abban van, hogy legalább valahogy kapcsolódik az európai kultúrához (még az európai politikai kultúrához is), míg a “köznemesi párt” tökéletesen kulturálatlan, sõt: kultúraellenes. A “fõnemesi pártnak” nincsenek eszményei a gazdasági egyensúlyon túl, a “köznemesi párt” eszményei tökéletesen reakciósak és a felvilágosodás “elé” próbálnak visszaráncigálni. Népies és humanista mozgalomnak nincs nyoma Magyarországon.

Mármost Bibó módszereit azért nehéz erre a helyzetre alkalmazni, mert õ ezzel egyáltalán nem számolt. Mind az 1956-ban készült tervezetekben, mind az “Európai társadalomfejlõdés”-ben azt a véleményt fejti ki, hogy az ún. “szocialista” országokban lehetséges és kívánatos a diktatúra felszámolása, a kapitalizmus – vagy különösen a prekapitalista formációk – visszaállítása viszont nemcsak nem kívánatos, de lehetetlen is. Századunk új hisztériája (hanyadik már?), a privatizáció, körülbelül akkor indult el világméretekben, amikor Bibó meghalt. A “kommunizmus” bukását végsõ soron ez a reakciós antiegalitariánus irányzat, és a vele szembenálló, nem kevésbé reakciós, sõt: reakciósabb vallási–nemzeti fundamentalizmusok vívták ki. Korunk újra elsötétült, mert elvetette a szocialista perspektívát.

Erre Bibó nem számíthatott, bár a veszélyt – mint idéztem – megérezte (alighanem az 1973. szeptemberi chilei államcsíny hatására).

Bibó ugyanis az általános emberi emancipáció egy mozzanataként fogta fel a szocializmust: olyan mozgalomként, melynek célja, hogy a társadalomban ne csak az erõszakhatalmi, de a vagyoni (tehát a tulajdonjogból származtatott kinevezéses hatalmi-elöljárói képzésű / megj.P.J.) központokat is felszámolja. Tehát a szocializmusba való átmenetek útját keresi, és kerüli azt, hogy a liberalizmust a szocializmussal szembeállítsa, vagy akár csak elválassza õket egymástól. Ilyen elválasztást nála a történelem sem indokol: a liberális forradalmakat sokszor nagyon rövid idõ alatt követik a szocialista forradalmak. Itt 1917 Oroszországára utal, amit én vitatok, mert 17 novemberében – megítélésem szerint – csak politikai fordulat történt. Viszont sokkal inkább megáll a lábán az 1870–71-es Franciaországra való utalás, ahol az 1870. IX. 4-i liberális–demokratikus forradalmat alig több mint fél év múlva követte a Párisi Kommün. Egyáltalán: Bibónál nyitva marad a kérdés: forradalom eredménye legyen-e a szocializmus? Az “Európai társadalomfejlõdés”-ben a szocialista gondolkodók szemére veti, hogy inkább a szocializmushoz vezetõ utakkal foglalkoznak, mintsem azzal: milyen is legyen a szocialista társadalom. Mintha azonban ez valamennyire az õ fejtegetéseire is állna. Itt erõsen jelentkezik az az – egyébként általam is osztott – ambivalencia, melyet Bibó a forradalom jelenségével kapcsolatban táplál. 1971/72-ben a bizonyos esetben kikerülhetetlen rossz dolgok közé sorolja, és óv a forradalom misztikus túldicsérésétõl (ez ebben az idõben elsõsorban az “újbaloldalon” dívott).
1945-ben viszont hangsúlyozta – és ezt a véleményét, úgy tudom, nem változtatta meg – hogy a demokratikus társadalmak kiindulópontjánál mindig egy forradalom áll, melynek során valamely közösség megszabadul az “Istentõl elrendelt” vagy “természeti” hatalmasságok uralma alól és megtapasztalja saját erejét: ez az emberi méltóság forradalma. A liberális társadalmakon belül már végbement: a szocializmus itt e társadadalmak bizonyos értékeinek továbbépítése lenne. Természetesnek látja viszont, hogy a tekintélyelvû–feudális országokban végbemenõ liberális–demokratikus változások szocialista értékeket hordoznak, sõt: tulajdonképpen itt mennek végbe szocialista forradalmak. A probléma éppen az, hogy az így létrejövõ szocializmus ne hasonlítson az abszolutista, tekintélyelvû feudális elõdre. Ennek azonban éppen nem az az útja, hogy a forradalmat liberális korlátok között tartjuk. Mert éppen ezekben az országokban legalábbis a gazdasági liberalizmus fokozottan alkalmazhatatlan. Ugyanis az igazságtalan egyenlõtlenségeket, melyeket a klasszikusan liberális társadalmak is megtermelnek, itt a gazdaságilag érintetlenül hagyott feudális–tekintélyelvû egyenlõtlenségek meghatványozzák. Az a nagyon szûk ösvény, azonban, amely így megmarad számunkra, nagyon termékeny lehet: talán éppen itt és így jöhet létre a demokratikus szocializmus ideáltípusa. Lényegében ezt a programot állította Bibó 1945-ben a magyar demokrácia elé, bízva még abban is, hogy az ország így a liberális és a totalitariánus módon “szocialista” világ kiegyenlítõdési terepévé válhat.

Bibó középponti ideológusa volt a totalitariánus “szocializmussal” szemben kirobbant reformmozgalmaknak és forradalmaknak, mert ezek nemcsak a totalitariánus módon “szocialista”, de a kapitalista restaurációtól is elzárkóztak. Dokumentumok tömege bizonyítja ezt 1956-tal kapcsolatban is, de ez 1968 és 1980/81 vonatkozásában is egészen nyilvánvaló. Mármost: 1956-ban Bibó – Németh László nyomán – egy politikai modellt is kidolgozott: legyen többpártrendszer, de a szocialista alapok megváltoztathatatlanságát, a kizsákmányolás tilalmát foglalják az alkotmányba, és a pártok csak ezek között a keretek között mûködhessenek.

Ezen a ponton nehéz problémához érkeztünk, mert itt az derül ki, hogy Bibó nemcsak a gazdaság területén volt “harmadik utas”, de a politikum területén is. Természetesen több szabadságot kívánt, mint amennyi a totalitariánus “szocializmusban” volt, de – ne tagadjuk le – kevesebbet a liberális demokráciák szabadsági fokánál, hiszen ott minden párt – a fasisztáktól a kommunistákig – szabadon mûködhet. Bibó leszögezte (és személyesen nekem is elmondta), hogy ezt a platformot nem szükségmegoldásnak, hanem egy új társadalmi rend megalapozásának tekintette. Nincs új ebben a szabadságkorlátozásban – mondta –, hiszen a polgári forradalmak is kizárták a politikai életbõl a királyi abszolutizmus híveit. (Itt hozzám hasonlóan felfogta és pedzegethette a szabadosság-korlátozásának szükségét! / megj.P.J.)

Kétségeim támadtak: a királyi abszolutizmus hívei a szabadságot korlátozni akarták. Rájuk a szabadság csakugyan nem vonatkozhatott. Ma sem kell (kellene) a szabadságot kiterjeszteni fasisztákra és orthodox sztálinistákra, hiszen ezek diktatúrát akarnak. De az antiszocialista liberálisokra? Nem szeretem õket, de hogy ne is szólalhassanak meg? Különben is, hol a határ?

A kapitalizmus melletti propaganda is legyen tiltva?

Sokat töprengtem a Bibó-terven, és ma sem tudom megnyugtatóan tisztázni az álláspontomat (késõbb majd megpróbálom mégis kifejteni). De: nem igazolja-e vissza mégis a terv korlátozásait mindaz, ami Kelet–Európában 1989 óta történik? Vajh’ miféle toleranciát láttunk és látunk itt a kapitalizmus vagy a jobboldali tekintélyállam hívei részérõl? Nem dolgoztak és dolgoznak-e tudatosan ezek mindenfajta autentikus szocializmus elpusztításán? Igaz: nem vetettek be tankokat, géppisztolyokat (mint ahogy Közép- és Dél-Amerikában bizony többször is megtették). De tisztességes vitatkozást hol láttunk részükrõl? Nem áldoztak rá minden pénzt és propagandát, hogy ebben az országban gyarmati típusú, szakszervezetmentes kapitalizmus legyen? Létezhet akár egyetlen szocialista tv-csatorna? Most a “jobbközép” (mi benne a “közép”, én bizony nem látom) gátlástalanul követeli magának a koncot, de vajon hol voltak 1989-ben a liberálisok gátlásai? Nem õk kezdték felkorbácsolni azokat a beteges indulatokat, melyekrõl minden higgadtan gondolkodó ember tudhatta, hogy rövidesen ellenük fordulnak majd?
Ami 1989 óta Kelet-Európában folyik, az nagyon sokban alkalmas arra, hogy a tisztességes, humanista embereknek a szabadságba vetett hitét megingassa. A kommunisták állítása, mely szerint a polgári szabadságjogok nem szabadítanak meg a pénzhatalmasságok diktátumaitól – bevált; és az is bevált, hogy ugyanakkor szabaddá válik a reakció és a fasizmus legalpáribb, legembertelenebb formáinak megjelenése. Mint “kritikai elmélet”, a “marxizmus–leninizmus” sok tekintetben igazolódni látszik – mint konstruktív elmélet azonban nem sok jót hozott. Az utóbbit nem szabad kiverni a fejünkbõl. Amiatt, hogy a polgári szabadságjogok világa felett gyakorolt államszocialista bírálat sok tekintetben igazolódni látszik, nem szabad újra szabadságellenes elméletekbe és gyakorlatokba menekülnünk. Hiszen a szabadság mindenfajta korlátozásának fel kell vetnie a kérdést: ki korlátozza a szabadságot, milyen jogon és milyen céllal? Azok az emberek, akik valaminõ magasabb célok jegyében korlátozzák a szabadságot, mennyiben letéteményesei magasabb céloknak, és milyen garanciát tudnak nyújtani arra, hogy csakugyan azokat képviselik? (Nem a szabadosságjogi viszonyok meghagyására van szükség, hanem az egyenrangúsági szabadságviszonyok kizárólagosságára, mert csak azokban óvható meg a partnerek magatartás választásaik során emberi méltóságuk sérthetetlensége! Lásd a Gondolat-Kör felismeréseit / megj.P.J.)

Nem: nem tudunk jobbat kitalálni a polgári szabadságjogok rendszerénél, és lehetséges, hogy ebbe a legalantasabb ocsmányságok kimondásának lehetõsége is beletartozik. hiszen utólag beperelhetik ezek kimondóit, ha viszont elõzetes cenzúrát alkalmazunk, akkor ugyan hol lesznek a határok? Az ocsmányság, alantasság, antihumanizmus morális kategóriák, melyek jogi kategóriákká nem emelhetõk. Csak azt nem szabad képzelnünk; valami jó van abban, hogy a Tõkéczki Lászlók, Lovas Istvánok és Schmidt Máriák szabadon hirdethetik antihumanista frázisaikat. Lehet, hogy ez kikerülhetetlen: a rossz lehetõségét is biztosítani kell; inkább, mintsem a jót el lehessen fojtani. És hát mi a rossz és mi a jó? Ez szubjektív... Teljesen? Hm... Talán azért teljesen mégsem. És attól, hogy a rosszat megengedjük, még nem vált emberivé: a gonoszságára állandóan rá kell mutatni.
Egy bizonyos: Bibó korlátozottabb szabadságfogalommal operált, és tervezetét a liberális demokráciákban nem lehetne alkalmazni még egy demokratikus szocialista átalakulás esetében sem. Az õ élménye egyfajta “megegyezés” volt, melynek (akkori cikkei adják a tanúbizonyságot rá) már 1945-ben létre kellett volna jönnie, és szerinte 1956-ban létre is jött. Ez az állapot bizonyosan demokrácia, de nem a pártoknak a hatalomért folytatott éles küzdelme jellemzi, hanem inkább olyan megegyezésük, mely lehetõvé teszi a mindennapok konkrétabb problémáinak – pl. az önkormányzatok és a központ viszonyának – szinte permanens megvitatását. Vita és mozgás, de a társadalom harmóniájának légkörében. Különbözõ irányok, de nem az “elitek” gátlástalan hatalmi harca: tehát valami egészen más, mint a mai Magyarország. A társadalmi harmóniát megalapozó gondolat Bibónál a szocializmus.

Ez a szocializmus távolról sem a totális állami gazdálkodás rendszere, melyet a klasszikus szociáldemokrácia a demokrácia keretei között, a kommunista mozgalom (következetesebben, de pusztítóan) a diktatúra viszonyai között hiposztazált; sem a kissé sivár, bár nem egészen eredménytelen harc, melyet a “modern” szociáldemokrácia folytatott (folytat?) a munkavállalói rétegeknek a nemzeti jövedelmekbõl való nagyobb részesedéséért. E harc eredményeit igyekszik most a thatcherista–friedmannista ellenforradalom minél nagyobb “hatékonysággal” visszavenni. Bibónál a szocializmus a munkástanácsok és a munkásrészvények rendszerével azonos. A kapitalista polgári demokráciákban lehetségesnek látja a gyárak tulajdonjogának munkástulajdonba való fokozatos átadását (kártérítés mellett). Kelet-Európában “egyszerûbb” a helyzet: a kommunisták tabula rasát: állami, álközösségi tulajdont teremtettek, ezt kell valóságos közösségi tulajdonná átalakítani. Bár Bibó nem használja ezt a hasonlatot (tehát a szerző címbeli meglátása nem vonatkozhat Bibóra! /megj.P.J.), de ebben az értelemben az államszocializmus olyasfajta átmenet volna a kapitalizmusból (vagy prekapitalizmusból) a valóságos szocializmus felé, mint amilyen az abszolút monarchia volt a feudalizmusból a polgári demokratikus társadalom felé. Így a kelet-európai forradalmak és reformmozgalmak a polgári demokratikus forradalmakkal volnának analógok, hiszen azok megdöntötték az abszolutizmust, de éppen nem a feudális anarchia helyreállítása céljából.
A mai neokapitalizmus-apológiák azonban nem elsõsorban a munkásoknak a vállalatok vezetésében való részvételét támadják (bár azt sem kedvelik), hanem a tervgazdaságot. Ezek szerint a tapasztalatok egyértelmûen a piaci módszerek mellett döntöttek, mindenfajta gazdasági tervezést el kell vetni. Két ok szólna emellett: egyrészt a piacgazdaság a hatékonyabb, másrészt – állítólag – kizárólag a piacgazdaság biztosítja a demokratikus politikai megoldásokat.
Az érvelés második felével kapcsolatban mi, szocialisták azt mondjuk: a piacgazdaság éppen nem biztosítja a demokratikus megoldásokat. Mert az öntörvényûvé vált gazdaság, kikerülvén mindenfajta – demokratikus vagy nem-demokratikus – ellenõrzés alól, óriási egyenlõtlenségeket, igazságtalanságokat hoz létre (ez tökéletesen egyezik a Gondolat-Kör meglátásaival! /megj. P.J.). Ezek az “1 ember – 1 szavazat” demokratikus világát meglehetõsen illuzórikussá teszik. Ki hihetné, hogy a nagyobb pénzösszegek birtokában lévõ csoportok ne tudnának a közvéleményre nyomást gyakorolni a maguk javára? Hogy más csoportok is szerezzenek nagyobb pénzösszegeket? Honnan? Hogy képviseljék a tulajdonnal nem bíró munkavállalók érdekeit? Azoknak nincs pénzük! Így például a mai Magyarországon egyáltalán nincs munkavállalói párt. Igaz: a fejlett liberális–kapitalista országokban végül is a szociáldemokrata pártok ki tudtak fejlõdni, és bizonyos eredményeket ki tudtak harcolni a munkavállalók számára. De egy alternatív gazdaságot, mely a kooperáción alapulna, mégsem tudtak kialakítani (legfeljebb szigetszerûen). És tulajdonképpen nem volt-e már az elsõ világháború is a szociáldemokrácia erkölcsi bukása? Nem volt-e érthetõ (ha nem is helyeselhetõ) egy ilyen katasztrófa után a bolsevizmus kifejlõdése: a bolsevizmus végül is békét ígért és ezt egy ideig be is tartotta, még saját területi veszteségei árán is.

Másrészrõl azonban a tervezés demokratikus módszerekkel – legalábbis részletezõen – szinte megvalósíthatatlan. Még az információs eszközök rohamos fejlõdése mellett sem tudnak az egyes személyek annyi információt elraktározni, hogy a gazdaság fejlõdéséhez termékenyen hozzá tudjanak szólni. Honnan is tájékozódnának részletesen mások szükségleteirõl, hogyan is lehetne ezek sorrendjét szavazásra bocsátani? A tervezés szinte elkerülhetetlenül egy tervezõ bürokrácia kialakulásához vezet, mely maga akarja megszabni a szükségleteket – és ennek léte nehezen fér össze a demokráciával. Hiszen a bürokráciát nem befolyásolhatja az, hogy melyik párt van többségben a parlamentben – nem változtathatja össze-vissza a terveket. E bürokrácia léte szinte kikerülhetetlenül uralommá válik. És akkor nemcsak a szabadság vész el, de az egyenlõség sem valósulhat meg.

Láthatjuk tehát a “totális piac” és a “totális tervezés” bajait, és nehezen találunk kiutat. Sokak szerint a baj mélyebben van: a gazdasági növekedés, mint elv, vált totálissá, és ezt kellene valahogy meghaladni. Bizonyos, hogy a gazdaságot az ember szolgálatába kellene állítani, de nem tudjuk: hogyan történjen ez. Ami a divatos környezetvédõ mozgalmakat illeti, némi aggodalommal látom bennük új hisztériák kialakulását. Tartok új diktatúráktól, melyek a környezet tisztántartása ürügyén rendeznek koncepciós pereket, neveznek bizonyos népcsoportokat “piszkosnak” stb. Ez nem az a pont, ahol a korszak problematikáját tevékenyen meg lehetne fogni.
Lehet a modern társadalmat – mindenekelõtt annak gazdaságközpontúságát – valamely vallás (elsõsorban a kereszténység) nézõpontjából bírálni. Azonban a vallást másnak, mint magánügynek, nem tekinthetjük, hiszen ki tudna hitvitákat racionálisan eldönteni? Ez minden vallásos “modernitás-bírálat” gyenge pontja.
Bizonyos, hogy a liberális gazdaságpolitika a gazdasági spontaneitás területének túl nagy szabadságot ad, a totalitariánus “szocializmus” túl keveset: a kettõ között kell megtalálnunk az optimumot, mely biztosítja az emberek (termelõk és fogyasztók) beleszólását a gazdasági folyamatokba, ugyanakkor a gazdaság hatékonyságát is biztosítja.

Bibó a magántulajdon méreteit kívánta alkotmányjogilag korlátozni. Én nem a méretekre helyezném a súlyt, hanem arra, hogy alkotmányjogilag írják elõ: minden termelõ üzemben legyen munkástanács. E munkástanácsok jogköre aztán változhasson üzemrõl-üzemre, legyen “helyi alkotmányozás” tárgya. A pártokon felépülõ parlament “mellé” pedig válasszanak az egyes szakmák képviselõibõl második házat, mely elsõsorban a gazdaság problémáival foglalkozik. Bizonyos termelési ágak (fegyvergyártás, környezetveszélyes anyagok gyártása, energiatermelés) pedig igenis maradjanak az állam kezében, és legyenek ellenõrizhetõk.

Mindettõl ma nagyon messzire vagyunk. Egy embertelen vadliberalizmus és egy, a fasizmusig elnyúló “keresztény-nemzeti” gengszterizmus küzdelmének vagyunk tanúi. Ez a Magyarország számûzte a szocialista perspektívát, szellemileg számûzte Bibót, és ne adja Isten, hogy megint csak valami súlyos megrázkódtatás tudja a züllésbõl kirángatni. De lehetséges, sõt: valószínû, hogy az Egyesült Európa fog szembekerülni a szocializmus problematikájával. Szembe kell kerülnie, hiszen az egyes európai államok közötti fejlettségi szintet ki kell egyenlíteni. Bízom benne, hogy Bibó szelíd, határozott és mértéktartó szelleme vissza fog térni.       

PJ - megjegyzés: ÁMEN.

Békénk be van börtönözve

9. Balog Iván tanulmánya

Bibó István aktualitása

2011 JÚLIUS 1.

Az Eszmélet Társadalomkritikai Szabadegyetem „Arcok a magyar humanista hagyomány történetéből" c. előadássorozatában elhangzott előadás [Kossuth Klub, 2011. február 8.] írásos változata

Ebben a tanulmányban két témakörrel foglalkozom majd. Először azt boncolgatom, hogy Bibó István életműve mennyire és miért időszerű ma is, és mennyiben avult el (I). Utána pedig arra a kérdésre keresem a választ, hogy a bibói oeuvre aktualitásának csökkenését miért élik meg oly sokan fájdalmas veszteségként (II). 

I

1990 óta a Bibóról szóló megemlékezések mindig is tele voltak az új keletű „Bibó-felejtés" miatti lelkifurdalással és másoknak tett szemrehá­nyásokkal, valamint a 80-as évek iránti nosztalgiával – még akkor is, ha Bibóból időközben tananyag lett, utcákat, intézményeket neveztek el róla, és szobrokat állítottak neki.

Tény és való: ha ma 1956-os felvételeket nézegetünk, nem ismerünk arra a modern országra, amelyben ma élünk. Valós probléma az is, hogy Bibó más nyelvet használt, mint mi; ő metaforikusan, esszéisztikusan írt. Valljuk be: „A szabadságszerető ember tízparancsolata" (Huszár 1989, 257-258) ma patetikusan hangzik. Szerzője egy másik kor gyermeke volt, részben más problémákkal.

Ha azonban a gyakran hangoztatott vádat, a Bibó-felejtést vesszük górcső alá, egy lényeges tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Csak azt tudjuk feldolgozva megőrizni emlékezetünkben, amit megértet­tünk! (megj. kiemelés P.J.) Egyvalamit pedig annak idején szinte senki nem gondolt át. Azt, hogy Bibó és 1956 örökségének felelevenítése nem a rendszerváltást alapozta meg, hanem a kádárizmus felszámolását. Azét a kádárizmusét, amely a forradalmat hazug módon ellenforradalomnak minősítette, és álnokul azzal vádolta, hogy restaurálni akarja a kapitalizmust. Az igazság viszont az, hogy Bibó 1956 után nem is engedte volna a választásokon indulni azokat a pártokat, amelyek vissza akarták volna állítani a nagy magántulajdont (Bibó 1990, 193). Ezért lehetett az ő nevét a zászlóra tűzve megdönteni a kádárizmus alapdogmáját, az „ötvenhatban restau­rációs jellegű ellenforradalom volt" tételt. De ugyanezért lehetett Bibóra hivatkozva 1989-ben megkísérelni elodázni az államszocializmus teljes felszámolását is! (Lásd erről Balog 2010, 71-84.) És ugyanezért nem lehet(ett) rá építeni a nyolcvankilences rendszerváltást, amely visszaál­lította a nagytőke uralmát.

Az ötvenhatos közös nevező híján (-a hiányzó, megfogalmazott szabadság-érték formáját /megj. kieg. P.J.) viszont ismét kiéleződött és a több­pártrendszer domináns törésvonalává vált előbb a népi-urbánus ellentét, majd a jobboldal és a baloldal kölcsönös, kétoldalú hisztériája, amellyel szemben Bibó mindig is politikai pszichoterapeutaként próbált fellépni. Mivel azonban a kompetitív gazdaságban és politikában ez a terápiás beszédmód jórészt funkcióját vesztette, elsikkadtak a bibói életmű azon mondandói is, amelyek adaptálhatók lettek volna az új helyzetre. Bibó 1945-ben is figyelmeztetett arra, hogy a korábbi, autoriter rezsim komoly tömegtámogatást élvezett (Bibó 1986, II:13-81), és nem belső feszítőerő, hanem a külpolitikai erőviszonyok megfordulása döntötte meg. Óva intett attól is, hogy a politikai élet még azelőtt polarizálódjon, hogy a demok­ratikus minimum alapján a középen kialakult volna a konszenzus (Bibó 1986, II:13-81). Tisztában volt vele, hogy máskülönben közéletünkben újra eluralkodik az egzisztenciális fenyegetettség érzése, amely elől ki-ki ismét a személyes uralom, a klientúrák ólmelegébe menekül vissza, egyúttal felmentve magát a morális skrupulusok alól. Tudta azt is, hogy a folyamat végén a hisztéria normává, a hazugság kötelességgé válik, és kitermeli haszonélvezőit is, akik a hisztéria hullámainak a felületén úszkálnak (Bibó 1986, I:365-483).

Amitől Bibó óvni akart, végül mégis bekövetkezett. Nem hallgattunk rá, pedig a Bibóval bizonyos fokig szellemileg rokon Ulrich Beck (2003) a mi korunkat is kockázattársadalomként jellemzi, ahol már nem az „Éhes vagyok!", hanem a „Félek!" a legjellemzőbb típusmondat. De már Bibó is tudta: a szüntelen bizonytalanságérzés elviselhetetlen, és hamar át­adhatja a helyét annak a meggyőződésnek, hogy jobb a tartós, de biztos alávetettség, mint az állandó fenyegetettség, veszélyeztetettség (Dénes 2004). (lásd: -a szolgaság terhének viselése könnyebb a szabadság terhénél- megj. kieg, P.J.) Szembesülnie kellett azzal, hogy hazánkban a személyes uralmon alapuló autoriter rendszerek jelentősebb tömegtámogatást élveznek, mint a polgári demokrácia. Azt is világosan látta, hogy minden országnak magának kell kivívnia a személyes uralom alóli szabadságot (Bibó 1986, II:13-81). Üzeneteinek figyelmen kívül hagyása, vagy inkább meg nem értése is okolható a mostani válságért.

A krízis azonban sajnálatos és paradox módon ismét aktuálissá teszi Bibót. Egyrészt a nem-marxista kapitalizmus-kritika képviselőjeként és a több lábon álló vegyes gazdaság híveként. Bibó ugyanis elvetette azokat a társadalomszervezési megoldásokat, amelyek akár a szabad piacot, akár az állami beavatkozást kiáltják ki egyedül üdvözítőnek (Bibó 1986, III:5-125; Bibó 1990, 759-783). (a szoc.piacgazdaság addig, amíg jogállami beavatkozás kapcsán létezhetett -megj. kieg P.J.) Mindenekelőtt azonban válságkezelőként és tranzitológusként. Tanítványaim előtt mindig hangsúlyozom: inkább ne kívánjuk, hogy Bibó újra „divatba jöjjön", mert amikor sokan tanulmányoz­zák, vitatják őt, olyankor mindig nagy baj van – elvégre ő mindenekelőtt politikai traumatológus volt, akit a legnagyobb vész idején veszünk elő.

Bibó munkásságában ez az attitűd a nemzetközi kapcsolatokban keletkezett konfliktusokra nézve is megnyilvánult. Amikor ezeket tanul­mányozta, mindig szembehelyezkedett a nacionalizmussal, de az elsi­etett nemzetek fölötti integrációs kísérletekkel is (Bibó 1990, 373-389). Nemzetközi jogászként számos világpolitikai feszültséggóccal foglal­kozott, például a közel-keleti helyzettel (Bibó 1990, 587-683). Kerülte, hogy akár egyik, akár másik fél mellett egyoldalúan elkötelezze magát. Ez a beállítottsága kivételesnek mondható, és ma, amikor az arab or­szágokban lejátszódó „népek tavasza" esélyeket teremt a demokratikus kibontakozás számára, gyümölcsöző lehet.

II 

A Bibó-felejtés kérdéskörének van egy másik dimenziója is. Fel kell vetnünk, miért baj az, ha egy szerző elavul? Az irodalomtörténethez, művészettörténethez hasonlóan a politikatörténet is számos példáját ismeri annak, hogy az, aki egy adott korszakban meghatározó, megke­rülhetetlen figurája volt az általa művelt diszciplínának, egy másik érában a feledés sorsára juthat. Ismert az az effektus is, hogy a fiak nemzedéke, identifikációjának keresése során, gyakran szembefordul apáinak gene­rációjával, és helyette szimbolikus orientációs pontként a nagyszülők által megtestesített magatartásminták (pl. Horthy-nosztalgia!? -megj. kieg. P.J.) felé fordul. Mindezek tudatában akár – az éppen Bibóra oly jellemző! – joviális iróniával is nyugtázhatnánk, hogy Bibó könyveinek is megvan a maga sorsa, és hogy a globalizáció és az individualizáció korának gyermekei szemében hősünk immáron „a papa moziját" képviseli.

Lehetne így is, de nem így van. A „Bibó-felejtés" a Bibó-recepció egyik toposzává nőtte ki magát, és ezt nem intézhetjük el annyival, hogy min­denféle recepciónak kísérőjelensége a lamentálás amiatt, hogy a hálátlan utókor nem fogadja meg a Nagy Ember intelmeit. Másutt kell keresnünk a jelenség gyökereit.

A recepció a múlt egyfajta feldolgozása a jelen problémáinak megoldá­sa végett, és ennek során emlékezést, de – elkerülhetetlenül – felejtést (Assmann 2004) is tartalmaz. Bibóval kapcsolatban azt állítom, hogy a felejtés azért hangzik el vádként, mert Bibó tragikus figura volt, és a kényszerűen derékba tört sorsa fölötti gyász és bűntudat elaborációja még mindig nem történt meg. Bibó személye ma is lelkiismeret-furdalást kelt – ez pedig egy másik toposz: „erkölcsi zsenijének" emlegetése kap­csán érhető tetten. Ez másféle probléma, mint amiről fentebb szóltam.

Bibó személyiségének és munkásságának egyik legszembetűnőbb vonása a szó és tett egysége. Nem véletlenül nevezi „tettbeszédnek" életművét egyik tolmácsolója (Nagy 2001). Politikusként és közíróként morális politizálást hirdetett, ami nem újdonság, sokan mások is han­goztatták már. Ő azonban meg is valósította, amit deklarált. Műveiben a szerződésszerűség, az európai módszerek, a szakszerűség, azaz a tisztesség, a korrektség híve volt. Ezek egyike sem eredeti vagy korszakalkotó eszme – Bibó azonban ezek szerint élt és cselekedett a politikában, de magánemberként is, mégpedig a legkisebb pátosz nélkül. Akkor is, amikor az élete is veszélybe került emiatt.

Bibó ezáltal olyan mércét állított, amely kortársai számára, de ma is elérhetetlennek tűnik, és ezzel kihívást intéz befogadói felé. A kihívásra adott válasz lehet hárítás, de lehet túlbuzgó követés is. Mindkettőben egyfajta zavar érhető tetten. Bibó nem futhatta be azt a pályát, amelyre képességei predesztinálták, és ez jóvátehetetlen, hiszen már 32 éve halott. Az azonban, hogy így történt, az ő döntésén alapult. A Kádár­rendszer neki is felajánlotta a karrier lehetőségét (lásd erről Gyarmati – Kukorelli 2009, 71). Azáltal, hogy nem fogadta el, Bibó mindenkit önvizsgálat elé állít, aki egzisztenciát teremtett 1989 előtt, azt is, aki eközben nem kötött elvtelen kompromisszumokat. Szembenézésre késztet: hogy ki-ki olyasmire emlékezzen, amire nem szeretne. Ez az igazi felejtés tárgya tehát, és nem Bibó személye – ő csak az alkalmat és a kontrasztot teremti meg hozzá. Bibó élete, művei és szenvedése adósaivá teszik olvasóit, amit soha nem törleszthetnek le.

Ez azonban nemcsak abból a decivilizációs folyamatból vezethető le, amelyen a magyar társadalom a XX. században keresztülment. Bibó (1986, I:221-243) egyik fő célkitűzése egy új elit megteremtése (kiemelés -megj. P.J.)volt, amely szájbarágás és moralizálás nélkül, egyszerűen a cselekedeteivel nyújt „példázatos tapasztalatot" (Mannheim 1943; Bence – Kis 1991 [1980]) mások számára. Ez nem pusztán személyes meggyőződése volt, hanem – Mannheimtől átvett – szociológiai koncepciója is. Tudta, hogy az alkalmazkodás ugyanolyan fontos, mint a mintaadás, de azt is, hogy míg az előbbi mindenki számára szükséges, az utóbbi az elit kötelessége. Olyan magasra tette hát a mércét, hogy csak ő tudott neki megfelelni. Mindezt anélkül, hogy másokon számon kérte volna – hiszen máskülönben nem is lehetett volna hiteles. Ez pedig jézusi magatartás (Bibó 1986, III:5-125).

Bibó igazi, divathullámokon átívelő időszerűsége éppen abban rejlik, hogy nem kötődik rendszerekhez, ideológiákhoz. Az a társadalmi be­rendezkedés, amelyben ő hitt – az önigazgató szocializmus – egyelőre megvalósíthatatlan, de éppen ezért nem is járatódhatott le soha. Ma, amikor már régen lejáratódott a fasizmus, majd az államszocializmus is, de a neoliberalizmus is sokat vesztett hiteléből, ismét elővehetjük azokat a szerzőket, akiknek a „szavatossága" nem jár le 20, 30, vagy 40 év alatt, ami egy-egy rezsim élettartama – és Bibó István is ilyen ember volt.

Popovits J. -megjegyzés; mint a moziban az előzetes: jön, jön,.. ismét a "Bibó-időszerűsége

 *

Miután már ismerem: "Válasz a kérdésre: mi a demokrácia?" -tanulmányát http://beszelo.c3.hu/04/10/08boros.htm valamint meghallgattam egyórás hitvallását a: youtube.com/watch?v=KIJn64loks -on, legalább 60 éves (13 éves m.o.-i + 47 éves nyugati) bázisdemokratikus szervezői és politikai-tudományos tevékenységem alapján - tehát a nép, mindennapi embertársaim soraiból - igazolhatom, személye és képességei alapján a magyarság jelenleg legfontosabb, sokoldalúbb filozófiai tanítómestere. Ô a zátonyra futott, látszatdemokratikus, pontosabban meghasonlott demokráciákat alternatívan leváltó, emberségesebb-igazságosabb, új normativ demokrácia szellemiségi előhirnöke! - Kiegészíteni szabadságfilozófiai vonatkozásban csupán a Gondolat-Körünk nálánál is találóbb szabadságközpontú felismeréseivel tudnám. - És most ízelitőt adnék megállapításaiból: "..Demokráciát létrehozni, az egy folyamat,.. Magyarországon még e,.. saját folyamat/unk elején vagyunk. Ehhez meg kell tanulnunk valóban szabadnak, önrendelkezőknek lennünk!... Az utóbbi 2000 év igazságossági hagyományaira építve tovább kellene lépnünk, s egy egyszerûbb, rövid, mindenki számára érthetô új alkotmányt alkotnunk!.. Csináljunk valamit, ami egész Európában működik! - A demokrácia a lehető legbefogadóbb társadalom."

                                                                                   *

Boros János

Válasz a kérdésre: mi a demokrácia?

Csak egy politika nélküli társadalomnak nincs szüksége filozófusokra

Tételem, hogy a demokráciának nem kevesebb, hanem több filozófiára van szüksége, mint bármely korábbi társadalmi-politikai berendezkedésnek.¹ Nem lehetett volna, és nem lenne áthagyományozott demokrácia az antik görög filozófusok teoretikus megfogalmazásai és elemzései nélkül. Rorty, a kortárs demokrácia egyik legjelentősebb gondolkodója, számtalanszor hangsúlyozza, hogy a demokrácia előbbre való a filozófiánál. Ezzel azonban csak akkor érthetek egyet, ha feladja állítását, mely szerint a demokráciának nincs szüksége a filozófiára. Ez a „feladás” éppen napjainkban történik, hiszen 2004-es pécsi előadásai tanúsága szerint² néhány korábbi nézetét felülvizsgálta (pl. azt, hogy az igazság fogalma helyett a boldogságot kell keresnünk, vagy azt, hogy az igazság fogalmáról teljesen le kellene mondanunk), és hajlik arra, hogy a filozófia bizonyos fogalmát a demokrácia számára is jelentőséggel bírónak tartsa.

Rorty 2004. május 6-ai, a Magyar Tudományos Akadémián elhangzott előadása után feltettem neki a kérdést, hogy miért állítja szembe a demokráciát a filozófiával, és nem kellene-e inkább a kettőt egymástól elválaszthatatlanokként felfogni. Hozzátettem, hogy szerintem a demokráciának elemi érdeke, hogy minél többen képesek legyenek a tagolt és művelt gondolkodásra, melynek kialakításához a filozófia és a filozófiatörténet ismerete nagyban hozzájárulhat. Rorty korábban hangoztatott felfogásával szemben most nem tagadta a filozófiának a demokrácia számára való jelentőségét, és válaszát így zárta: „Ki lenne a jó filozófia ellen?”³ A következőkben amellett próbálok érvelni, hogy milyen társadalmi feladatai is lehetnének a demokráciában és a demokráciáért egy „jó” filozófiának.

 

A demokrácia az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából! 

Magyarországon és Európában a filozófia és a filozófusok sajátos kihívással állnak szemben a huszonegyedik század elején. Közös jövőt, közös világot kell létrehoznunk lehetőleg mindenki, minden egyes vagy legalábbis a legtöbb ember megelégedésére. Ettől azonban jelenleg a kontinens keleti felén igen távol vagyunk. Ahelyett, hogy ennek okait vizsgálnánk – ami inkább történészek, szociológusok és pszichológusok feladata lenne –, fogadjuk el Rorty javaslatát, és forduljunk a jövő felé: „A filozófia egy olyan világba való menekülés kísérleteként kezdődött, amelyben soha semmi nem fog megváltozni. Az első filozófusok azt feltételezték, hogy a múlt folyása és a jövő folyása között elhanyagolható a különbség. Csak amikor kezdték komolyan venni az időt, akkor váltotta fel fokozatosan egy másik világ megismerésének vágyát az e világi jövőbe vetett remény.”⁴

A jövő felé fordulás természetesen azt jelenti, hogy nem leírók, ténymegállapítók leszünk, mint a tudományok általában, hanem normatívak. A jövőt ugyanis nem írhatjuk le, csak arról beszélhetünk, hogy milyen lehet vagy milyennek szeretnénk. Az, hogy a világ talán milyen lesz, a jóslás birodalmába tartozik, az, hogy milyennek szeretnénk, viszont befolyásolhatja cselekedeteinket, amennyiben elfogadjuk és hiszünk abban, hogy az emberi és társadalmi világ új módokon is elgondolható, tehát átalakítható.⁵ Arról beszélhetünk, hogy milyen elvek segítségével lehetne egy, az eddiginél jobb társadalmi közeget és közérzetet létrehozni vagy legalább ennek feltételeit megteremteni. Nekünk, gondolkodóknak, erőfeszítéseket kellene tennünk annak fölvázolására és propagálására, hogy miként lehetne a mindenki megelégedésére szolgáló és működő társadalmat és politikai berendezkedést megvalósítani, itt, Magyarországon és a kontinensen. A filozófusok által képviselt reménynek ugyanis főként a jobb emberi közösség, az igazságosabb társadalom létrehozására kell irányulnia. Az időbeli reménynek azonban csak akkor van értelme, ha tettekkel párosul. Ha felsőbb hatalmaktól várunk jobb jövőt, akkor a tétlenség vagy az elmélkedés is elegendő. Ahogy Rorty fogalmaz: „Nekünk, filozófusoknak éppen abban a mértékben kell föladnunk az elmélkedés elsőbbségét a cselekvéshez képest, amennyire az időt komolyan vesszük.”⁶ A felvilágosult, demokratikus értelmiség és polgár immár több mint kétszáz éves tapasztalati hagyománnyal rendelkezik az idő komolyan vételéről, a társadalom és a világ tényleges megváltoztatásáról. Ha a jobb jövő reménye mai napunk idejének meghosszabbítására, mai társadalmi közegünk és közösségünk későbbi időbeli megvalósulására vonatkozik, akkor nem várhatjuk tátott szájjal a közös üdv eljövetelét: nekünk kell cselekvőkké válnunk.

Rorty szerint „egyet kell értenünk Marxszal: az a dolgunk, hogy a múlttól különböző jövőt segítsünk létrehozni, és nem annak hangoztatása, hogy tudjuk, mi az, ami a jövőben és a múltban szükségszerűen közös kell legyen. Azt a szerepet, amelyen a filozófusok a papokkal és a bölcsekkel osztoztak, a mérnökéhez és az ügyvédéhez hasonló társadalmi szereppel kell fölváltanunk.”⁷ További kérdés természetesen, hogy milyen módon kell cselekvővé válni, vagyis a múlttól és a jelentől eltérő jobb jövőt létrehozni. A politikai pártok vagy elitcsoportok erőszakos társadalom-átalakításából kaptunk már leckét a legújabb kor történelemében: erre senkinek nincs többé szüksége. Amikor Rorty Marxra hivatkozik, nyilván nem a nevében történt világméretű és majd egy évszázadig tartó visszaéléseket és az emberség, valamint emberiség elleni bűntetteket helyesli. Marx, Kant és Hegel utódaként, a filozófia gyakorlativá válását hirdeti, elméletének különös politikai sorsa nem az elmélet hibájából ered, hanem abból, hogy egy hatékony filozófia filozófiailag képzetlen emberek kezébe került, akik kritikátlanul és tudatlanul alkalmazták azt. Nem véletlenül a meg nem emésztett és más elméletekkel össze nem vetett elmélet azokban az országokban, kontinenseken vált a leginkább pusztítóvá, ahol nem volt polgári társadalom, ahol nem terjedt ki szélesebb körökre a magasabb fokú filozófiai műveltség: Európa keleti felében, és a világ további elmaradott régióiban, ahol polgárság és műveltség csak szűkösen jelent meg. A marxizmus gyakorlati története éppen arra hívja föl figyelmünket, hogy a valódi, az önálló gondolkodást elsajátíttató filozófiai képzésre a modern társadalmakban egyre nagyobb szükség van. Csak így előzhető meg, hogy egyetlen könyv vagy szerző egy társadalmi mozgalom minden mást elpusztító istenségévé váljék. Csak így akadályozhatjuk meg, hogy ismét eljöjjön az „egykönyvű emberek” uralma, amelytől már egy, a régi korokból hagyományozott közmondás is óvott, „óvakodj az egykönyvű embertől”. Amikor Rorty a filozófusok társadalmi cselekvéséről beszél, az ügyvéd- és a mérnökszerepről, akkor társadalmi vitákat, a törvényhozás, a tudományos közösségek olyan diszkusszióit sürgeti, amelyek tevékenységük fő céljának a társadalmi igazságosság lehetséges maximumát tűzik ki.⁸

De természetesen az igazságosság, mely a jövő és a jövő felé irányuló cselekvés feladata, nem lehet meg a múlt folyamatos kutatása, bevallása, érvényesítése, megkérdőjelezése és meghaladása nélkül. Mint Derrida hangsúlyozza: „Semmiféle igazságosság (…) nem látszik lehetségesnek vagy elgondolhatónak, ha minden élő jelenen túl, és azon belül, ami az élő jelent szétválasztja, nincs ott valamilyen felelősség elve a még meg nem születettek vagy a már halottak fantomjai iránt, akár háborúk, politikai és egyéb erőszak, nacionalista, rasszista, gyarmatosító, szexista és egyéb gyilkosságok, imperialista elnyomás és mindennemű totalitarizmus áldozatai voltak ezek a halottak, akár nem. Ha nincs az élő jelennek ez a nem-egyidejűsége önmagával, ha nincs, ami titokban megbontja azt [désajuste], ha nincs ez a felelősség és igazságszeretet azokkal szemben, akik nincsenek ott, akik nincsenek már vagy nincsenek még jelen élőkként, akkor mi értelme föltenni a kérdést: »merre tartunk?«, »merre tartunk holnap?«”⁹ Az igazságosság egyszerre tartozik felelősséggel a múlt és a jövő felé. A múlt fölött ugyan már nem rendelkezünk az események létrehozása értelmében, ám az események értelmezése szerint igen. A múltbeli események értelmezése pedig folytonos az általuk a jövőben előidézett vagy létrehozott eseményekkel. A múlt feldolgozása, legyen az bármiféle totalitarizmus vagy más szégyenteljes cselekedet, egyben a jövő megkonstruálása is.

Azok a társadalmak, amelyek úgy akarják az eljövendő demokráciát létrehozni, hogy nem szembesülnek saját múltjukkal, amely a nyilvánosság előtt élő emberek saját múltjával való nyilvános szembesülésén keresztül történik, soha nem lesznek képesek a társadalmi békét jelentő igazságosság és demokrácia létrehozására. A „merre tartunk?” kérdése egyben a „merre tartsunk?”, a „merre tarthatunk?” kérdése, és a mai korban ki merné azt állítani, hogy nem az igazságosabb társadalom felé kellene haladnunk? Ki merné megkérdőjelezni, hogy kreativitásra, képzelőerőre van szükség ahhoz, hogy a jelen körülményei, a múlt tapasztalatai és hagyományai ismeretében egy jobb jövő létrehozásának vágyától ne hagyjuk megfosztani magunkat? Ki merné megkérdőjelezni, hogy mindez olyan gondolkodást és olyan cselekvést igényel, olyan értékek újrafelfedezését, újjáteremtését vagy „dekonstruálását”, amelyekkel számtalanszor visszaéltek, amelyeket számtalanszor meghurcoltak? Ki merné kétségbe vonni, hogy az új jövő reménye, hogy Derrida kifejezését használjuk, olyan „eredeti performativitást” követel, amely „nem alkalmazkodik az előzetesen fennálló konvenciókhoz”?¹⁰

Ha közösségben tesszük föl a „merre tartsunk?” kérdését, és támasztékot keresünk, valamiféle közösségi érzést, amelynek jövőbeli érvényességéért szeretnénk síkraszállni, nevezzük ezt egyfajta „nemzeti büszkeségnek”, egy megújított, konstitucionális és befogadó értelemben, ismét Rortyt idézhetjük, az ő amerikai, demokratikus pátoszát magunk elé állítva példaként. Az új, nemzetállam utáni korban bármely politikai közösség csak egy dologra lehet büszke: ha sikerült a tényleges demokráciát megvalósítania. A demokrácia megvalósítása soha véget nem érő folyamat, melyben az Amerikai Egyesült Államok minden ismert hibája ellenére példaként jár a nemzetek előtt. A garantált és kétszáz éve fennálló demokráciából ered nemzeti büszkeségük, melyről Rorty a következőket írja: „A nemzeti büszkeség az országok esetében olyan, mint az önbizalom az egyéneknél: a javulás szükségszerű feltétele. Túl sok nemzeti büszkeség harciasságot és imperializmust eredményezhet, ahogy a túlzott önbizalom arroganciához vezethet. De ahogy a túl kis önbizalom megnehezíti, hogy egy személy morális bátorságot tanúsítson, ugyanúgy az elégtelen nemzeti büszkeség valószínűtlenné teszi, hogy energikus és hatékony vitákat folytassunk a nemzeti politikáról. A saját országunkkal való érzelmi azonosulás – az, hogy erős szégyenérzetet vagy izzó büszkeséget érzünk történetünk különböző részei és napjaink nemzeti politikája láttán – szükséges ahhoz, hogy a politikai viták képzeletgazdagok és eredményesek legyenek. Ezek a viták valószínűleg mindaddig nem jönnek létre, amíg a büszkeség kicsit nem nagyobb, mint a szégyenkezés.”¹¹ Ám a nemzeti büszkeség ilyen demokratikus, posztnacionális, konstitucionális, inkluzív értelmezésétől még igen távol vagyunk régiónkban és országunkban. A filozófusok feladata annak elősegítése, hogy minél nagyobb számban létezzenek itt demokraták, tehát önállóan gondolkodó individuumok. Ezen individuumok gondolkodásmódját felvilágosodásként azonosította Kant, anélkül, hogy ebben az összefüggésben kifejezetten demokráciáról beszélt volna.

Kant szerint magunk vagyunk felelősek azért a gondolkodási és társadalmi szituációért, amiben találjuk magunkat. Amit a felvilágosodásról mond, az mindmáig ránk itt, Magyarországon, a régióban továbbra is érvényes: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”¹² Nem csak a felvilágosodásnak, hanem a „valódi demokráciának” nevezett jobb emberi jövőnek a jelmondata is lehetne ez. Olyan emberek képesek valóban demokráciát létrehozni és ezzel a lehető legjobb jövőt maguknak és utódaiknak, akik saját eszüket használják. A demokrácia az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából, módosíthatjuk Kant szövegét, abból a társadalmi kiskorúságból, amikor és ahol az emberek a társadalmi, tehát politikai életben mások vezetésére vártak.

Kant így folytatja: „Restség és gyávaság okozza, hogy az emberiség oly nagy része, habár a természet már rég felszabadította az idegen vezetés alól (…), szívesen kiskorú marad egész életében; s azt is, hogy másoknak oly könnyű ezek gyámjává feltolni magukat. Kiskorúnak lenni kényelmes.”¹³ Nem a képességek hiánya, hanem restség, gyávaság és kényelemszeretet az akadályai a demokrácia megvalósításának. Márpedig mindez táptalaja a legkülönfélébb nyílt vagy burkolt erőszakuralmaknak, kizsákmányolásoknak: nincs könynyebb, mint a saját eszét nem használó egyének vezetőjévé, majd kihasználójává föltornászni magunkat. Az önálló gondolkodásra nem tanított, ezt soha nem tanult emberekkel nem lehet demokráciát létrehozni: az ilyen emberek soha nem lesznek saját eszüket és szabadságukat működtető polgárok: bábuk, rabszolgák, ideológiailag manipulált „lakosság” lesz, amelyik képtelen önmaga és utódai érdekeit olyan optimális módon képviselni, hogy közben minden egyes ember hasonló jogát elismeri.

Ha a filozófusoknak van ma sajátos feladata Magyarországon és Közép Európában, akkor az önálló gondolkodás elsajátítása és elsajátíttatása, amivel együtt jár, mint feltétel, a filozófiatörténeti és filozófiai tudatlanság elleni fellépés és a lehetséges jó társadalom vagy társadalmi modell kialakítási lehetőségein való nyilvános töprengés. Hazánkban a közéleti és politikai kommunikáció jelenlegi alacsony színvonala egy kis, de nem elhanyagolható részben a filozófiai iskolázatlanság hiányának is köszönhető. Ha a tizennyolcadik század vége észak-amerikai politikai vitájának nyelvezetét, fogalmi tárát és filozófiatörténeti-etikai hivatkozásait a mai szóhasználattal és tájékozódással összevetjük, akkor minden indokunk megvan a szomorúságra. Az amerikai alkotmányozó gyűlés tagjai magas iskolázottsággal, filozófiai műveltséggel rendelkeztek. A mai magyarországi politikai vezetők és parlamenti képviselők történeti, fogalmi és filozófiatörténeti képzettségének hiánya elsősorban azért elgondolkodtató, mert ezzel a felkészültséggel, „műveltséggel” nem lehetséges demokráciát és a jól működő társadalom felé vivő törvényeket létrehozni. (A magyarországi demokrácia sorsára ha talán nem is végzetes, de igen súlyos következményei lehetnek annak a ténynek, hogy a filozófiai műveltségű rendszerváltó nemzedék kivonult a magyar parlamentből.)

A filozófusok hozzájárulása többszintű és -módú lehet a demokrácia magyarországi és a többi csatlakozó országbeli kialakításához (mert, szerintem, ami jelenleg például Magyarországon van, nem tekinthető még ténylegesen annak). Erről a következő tételek felállításával szeretnék írni:

1. A demokráciának jobban, mint bármely korábbi vagy más társadalmi formának, mintegy eredeti létfeltételeként szükség van a filozófusokra és a filozófiára. Mint említettem, ez a tézis ellentétes Rorty korábbi álláspontjával, aki szerint a demokráciának nincs szüksége filozófiára. Magyarországon mások a viszonyok, mint Rorty környezetében, az Egyesült Államokban, és az sem mindegy, hogy milyen filozófia az, amelyre a demokráciának szüksége van.

Schöpflin György nemrégiben a következőt mondta: „Kiemelném Borsodi Istvánt – felvidéki magyar volt –, aki kiadott egy könyvet 1958–59-ben azzal az állítással, hogy a kommunizmusnak vége lesz. Később, amikor találkoztunk, rákérdeztem erre a merész állításra. Azt mondta, az ógörögök tanulmányozásából le lehet vezetni, hogy a zsarnokságnak mindig vége lesz valamikor.”¹⁴ Ezek az ógörögök filozófusok voltak, elsősorban Platón és Arisztotelész. Bizonyos értelemben már náluk megjelenik a történeti szemlélet, mely szerint nincsenek örök államformák, hanem az államalakulatok a körülményeknek megfelelően egymásba átalakulhatnak. Ráadásul Platón egy egészen egyszerű megfigyelést alkalmaz kétségtelen nagy intellektuális merészséggel az államformákra, mondván: „Az állam (…) nehezen változik ugyan meg, de mivel minden dologban, ami keletkezett, benne van a romlás csírája, ez a szervezet sem marad meg örök időkre, hanem felbomlik.”¹⁵ Platón és Arisztotelész az igazságosság és az igazságos társadalom teoretikusaiként jelentek meg, és kézenfekvőnek tekinthetjük, hogy a demokrácia stabilizálásához a fogalmak, elsősorban a társadalmi igazságosság fogalmának folyamatos tisztázására és elemzésére van szükség. Az ilyen fogalmak nyilvános tisztázásának vágya és maga a tényleges és folyamatos tisztázás vezet a valóságos polgári társadalom kialakulásához, ahol nem fölülről hivatkoznak a „polgárra”, hanem ahol az emberek valóban gondolkoznak és vitatkoznak a közösség kérdésein, és véleményüket bátran vállalják. Ez az a polgár, akinek, ahogy Arisztotelész mondja, „joga van a tanácskozásban és a bíráskodásban részt venni”.¹⁶

A demokrácia azon állam, amely a lehető legtöbb embernek biztosítja Arisztotelész szavaival a „boldog és erényes élet” lehetőségét. „Meg kell állapítanunk”, írja Arisztotelész, „hogy az állami közösség az erényes cselekedetek ápolására áll fenn, nem pedig a puszta együttélés kedvéért.”¹⁷ Az állam azért épülhet az erényes cselekvési elvekre, mert csak ezáltal biztosítható a társadalmi igazságosság, amely minden demokrácia cementje.

Miután pedig távol vagyunk attól, hogy napjainkban kijelenthessük, megvalósult a társadalmi igazságosság, elérkezett a demokrácia, a Platón és Arisztotelész által fölvetett és tárgyalt kérdések mindmáig nem csak hogy nem vesztettek időszerűségükből, de inkább létfontosságúnak tűnnek, mint valaha. Az emberiség lehetőség szerinti legjobb jövőjének záloga kétségtelenül a társadalmi igazságosság nemzeti és nemzetközi szinten való megjelenése és érvényesítése. Tekintve, hogy a nemzeti és kontinensnyi társadalmak ma folyamatosan változnak, e változások megragadása, értelmezése és a demokrácia irányába való legalábbis fogalmi, nyelvi terelése a filozófusok feladata. Ebben az értelemben állítja Rorty is, hogy ahol és ameddig társadalmi változások vannak, ameddig a demokrácia és az igazságosság mint cél az emberek szeme előtt lebeg, addig a filozófusokra is szükség lesz: „[A] filozófia valószínűleg nem érhet véget mindaddig, amíg a társadalmi és kulturális változások véget nem érnek. Hiszen ezek a változások fokozatosan elavulttá teszik önmagunk és helyzetünk átfogó leírásait, és megteremtik egy olyan új nyelv szükségletét, amellyel az új leírásokat megfogalmazhatjuk. Csak egy politika nélküli – azaz a társadalmi és kulturális változásokat megakadályozó zsarnokok által kormányzott – társadalomnak nem lenne szüksége többé filozófusokra. Az ilyen társadalmakban, ahol nincs politika, a filozófusok csak papok [vagy ideológusok – B. J.] lehetnek az államvallás szolgálatában. A szabad társadalmakban viszont mindig szükség lesz szolgálataikra, minthogy ezek a társadalmak folytonosan változnak, ennél fogva újra és újra elavulttá teszik a régi szótárakat.”¹⁸ Rorty persze a legrégibb modern demokrácia nyelvén beszél, egy olyan országból, ahol több mint kétszáz éve töretlen a demokrácia elvének és gyakorlatának nyitott fejlődése. Ez utóbbi nem valamiféle eszményi vagy isteni állapotot jelent, hanem azt, hogy egy alkotmányosan létrehozott demokratikus struktúra önmagát javítóan működik akkor, amikor az emberek továbbra sem angyalok, és ahol az önzés és az emberek saját maguk felé fordulása továbbra is a legfontosabb mozgatórugó. Egy olyan országban, mint Magyarország, de még az Európai Unió esetében is, a közös demokrácia kialakítása jobban igényli a filozófusok szerepvállalását, mint bármely korábbi társadalmi konstrukció. Ha filozófusokat bevontak volna például az Európai Unió alkotmánytervezetének megszövegezésébe, az elkészült irat minden bizonnyal nem lenne a demokrácia elvének ilyen elképesztő félreértése.¹⁹

A filozófusoknak az igazságosság konkrét társadalmi, tehát kommunikációs és jogi megnyilvánulásait ugyanúgy elemezniük kell, mint azzal törődniük, hogy gondolkodásunkból mintegy „kidiszkutálják” és a történelem lomtárába helyezzék azokat a terheket, amelyek akadályozzák, hogy szabad, nyílt és hatalommentes kommunikációval kialakított, fenntartott és garantált demokráciát hozzunk létre. Rorty hangsúlyozza, „el kell vetnünk minden olyan kísérletet, amely a filozófiát olyan autonóm tevékenységgé kívánja tenni, amilyennek még azelőtt gondolták, hogy a filozófusok elkezdték komolyan venni az időt. Russell-lel szemben Dewey el tudja fogadni Locke javaslatát, mely szerint a filozófusnak a segédmunkás szerepe jutott, aki eltakarítja a múlt szemetét, hogy helyet csináljon a jövő építkezéseihez. De úgy gondolom, hogy a filozófus esetenként képes összekapcsolni ezt a portási szerepet a prófétáéval. Ezt a kombinációt találjuk meg Baconnél és Descartes-nál. Mindketten összekapcsolták az arisztotelészi szemét eltakarításának kísérletét egy utópikus jövő vízióival. Dewey kísérlete, hogy kivonja a filozófiát Kant uralma alól, Habermas kísérlete, hogy kiszabadítsa abból, amit »a tudat filozófiájának« nevez, és Derridáé, hogy szabaddá tegye attól, amit »a jelenlét metafizikájának« nevez, hasonlóképpen egybefonódnak egy minden ízében demokratikus társadalomról szóló próféciákkal, amelynek eljövetelét az ilyen megszabadítások siettetni fogják.”²⁰

Dewey nyomán Rorty fenntartja, hogy a klasszikus gondolkodási modellek, egészen Kantig vagy Hegelig, azon hierarchikus gondolkodási struktúrákat, az igen-nem logikai kettősséget juttatták érvényre, amelyek a hierarchikus, türannikus, diktatórikus vagy arisztokratikus társadalmi rendeket erősítették. Ezzel szemben a demokrácia nem csak új etikát, de új gondolkodásmódot kíván, mellyel a korábbi korok nem rendelkeztek. Rorty számára Emerson, Darwin, James és Dewey azok az intellektuális hősök, akik megtették az első lépéseket e gondolkodási mód felé. Amikor Rorty arról beszél, hogy a demokráciának nincs szüksége filozófiára, akkor a klasszikus, ellentétekre alapozott vagy bináris gondolkodásmód elvetését sürgeti. Ezzel azonban úgy tűnik, a fürdővízzel kiönti a gyereket is – valószínűleg erre jött rá már említett önrevíziójával. Miközben ugyanis elvetjük a hierarchikus, arisztokratikus társadalmi rendeket, nem vethetjük el azt a gondolkodást, amely különbséget tesz jó és rossz, elfogadható és elvetendő közt. Amikor a demokráciát létrehozzuk és állandóan fönntartjuk, újra meg újra visszaverve a gazdagok, a jól értesültek, a jó időben vagy jó helyen születettek, a politikai kalandorok és hazárdjátékosok, kommunikációs zsonglőrök, a gazdasági szerencselovagok kísérleteit, hogy a társadalmat vagy a társadalom egyes szeleteit uralmuk alá hajtsák, akkor nem csak gondolkodási és érvelési képességünk tagoltságára, figyelmünk éberségére van szükségünk, hanem egyre növekvő polgári közösségre is, amely felismeri saját érdekeit, és képes lesz az emberiség eddigi történelmének legnagyobb vívmányát, az alkotmányos demokráciát megvédeni.

2. A demokrácia csak következményként politikai struktúra, valójában életelvek és értékek közösségi eredője, melyet számos megfogalmazás mellett mindmáig Kant ragadott meg számunkra a legmegfelelőbben

A demokrácia feltételeit képező életelvek és értékek kifejtése elhanyagolt a demokráciáról szóló diszkussziókban, pedig ezek kidolgozása, képviselete és a széles társadalmi tudatban való azonosítása és népszerűvé válása nélkül nem lesz működő demokrácia sem hazánkban, sem Európában. A demokrácia létfeltétele a társadalmi nyilvánosság, a polgárok egyre nagyobb társadalmi és politikai tudatosodása, és az, hogy egyre többen felismerjék Arisztotelész kijelentésének jelentőségét, aki szerint „a polgár erényessége az alkotmány szempontjából nélkülözhetetlen”.²¹ A kérdés részletesebb taglalása helyett elég talán megemlíteni, hogy a modern demokráciákban az erényesség a törvényhozás elve, és a közügyekben a törvények az egymás iránti tisztességet és tiszteletet követelik meg. Mindmáig Kant fogalmazta meg a kategorikus imperatívuszban a demokratikus jogalkotás etikai elveit, melyet a huszadik században John Rawls elevenített föl igazságosságelméletében.

Immanuel Kant procedurális etikája szerint nem szabályokat kell követnünk, hanem tudatosan és racionálisan cselekednünk. Minden más híresztelés ellenére, elve értelmezhető azon építmény nélkül is, amit metafizikának vagy a régi hierarchikus filozófia örökösének kellene tekintenünk. A racionális tudatosság része, hogy egyedi cselekvéseink elvét általánosíthatóságuk szempontjából megvizsgáljuk. Ha az adott cselekedet elve általános törvényként is megállja a helyét, akkor tekintjük etikusnak. Az ilyen cselekvési szabályok alkalmasak arra, hogy akár a demokratikus politika vagy a demokratikus konstitúciójú állam jogi törvényhozása elvéül szolgáljanak. Ezen etika legfontosabb alapelvei a rászorulón való segítés és az igazmondás vagy az ígéret megtartásának törvénye. Míg a rászorulón való segítés az ember biológiai életének alapfeltétele, addig az igazmondás vagy az ígéret megtartása az ember társadalmi együttélésének, az igazságosság megalkotásának és érvényesítésének lehetőségi feltétele. A formális kanti etika egyetemessége és kozmopolitizmusa a kulturális kérdésekben teljes különbözőséget tesz lehetővé, de a kulturális hagyományoknak nem lehet többé befolyásuk a politikai döntésekben. A jövő politikájának egyetlen hagyománya lehet, az állandó éberség az erősekkel és gazdagokkal szemben, akik újra meg újra megpróbálják kihasználni a szegényeket és védteleneket. A demokrácia alapelve a másik tiszteletén, a rászorulón való segítésen és az ígéret megtartásán kívül nem követel semmi mást: azt, hogy embertársunkat soha ne tekintsük pusztán eszköznek, hanem mindig célnak is, vagyis tartsuk tiszteletben szabadságát mint moralitásának lehetőségi feltételét.

3. A demokrácia életmód, és nem politikai struktúra. A Kant által szisztematikusan tételezett és a pragmatikusok által historizált szabad és felelős szubjektum a modern demokrácia klasszikus gondolkodói szerint az igazságos társadalom alapja. A modern individualizmus feltételezi, hogy a társadalom csak az individuumok felől és nem fordítva közelíthető meg és értelmezhető. A társadalom nem felelős, nem dönt és nem képes cselekedni. Erre csak individuumok, személyek képesek. Ennélfogva csak az egyén lehet a moralitás alanya, csoportok nem. E felfogás szerint gaztettekért, emberek, az emberség vagy az emberiség ellen elkövetett bűnökért nem lehet csoportokat, hanem csak individuumokat felelősségre vonni, mint olyanokat, akiknek akarata, szabadsága és döntésképessége, tehát felelőssége van. John Dewey-t, a pragmatizmus klasszikusát, a demokrácia filozófusát minden további nélkül tekinthetjük Kant etikájának folytatójaként akkor is, ha kevés szigorúbb kritikusa volt a kanti transzcendentális szubjektumnak, mint éppen ő. A Dewey által képviselt eszme melletti érvelés és az eszme tagolása alapvető egy eljövendő jobb társadalom és társadalmi közérzet kialakítására, amely nem lehet más, mint a szabad morális egyénből kiinduló, és azt eredeti szubjektumként feltételező közösség.

Dewey tétele, hogy „a demokrácia az egyéni élet személyes módja”,²² viszonylag kevés figyelmet kap az európai kontinensen, miközben az Egyesült Államokban szinte közhellyé vált. Ha egy társadalmat vagy alkotmányos demokráciát nem tart fönn a benne élők legjobb meggyőződése, akkor előbb-utóbb más társadalmi formák alakulnak ki. Dewey hangsúlyozza, hogy a „demokrácia több, mint kormányforma; elsősorban az együttes élet, az egyesített kommunikált tapasztalat módja”.²³ Meggyőződése, hogy a demokratikus attitűdnek be kell hatolnia az egyének életébe. Ezt természetesen nem lehet semmi mással, mint neveléssel elérni. Az amerikai demokrácia filozófusai mindenféle erőszakot, mely morális életvitelre kényszerítene, elutasítanak. Ezzel szemben a kreativitásra, nyitottságra nevelésben, a közösségi értékek megtanításában, az egyéni felelősség hangsúlyozásának elmélyítésében látják annak lehetőségét, hogy a demokráciának – és feltételének, a demokratikus életmódnak – egyre több személyes híve lesz: „A demokrácia életmód, amelyet az emberi természet lehetőségeibe vetett, működő hit irányít. (…) Ez a hit alaptalan és jelentés nélküli, hacsak nem egy olyan emberi természet képességeibe vetett hitet jelenti, amely minden emberi lényben megvan, tekintet nélkül fajtájára, színére, nemére, születésére és családjára, anyagi vagy kulturális színvonalára. Ezt a hitet törvénybe lehet iktatni, de papír marad, ha nem ad erőt neki az emberi lények egymás iránti, mindennapi eseményekben és viszonyokban megnyilvánuló attitűdje. Komolytalanságra vezet, ha, miközben a nácizmust leleplezzük türelmetlensége, kegyetlensége és gyűlöletkeltése miatt, mi magunk más személyekhez való viszonyainkban, mindennapi sétáink és beszélgetéseink során faji, bőrszíntől függő vagy más osztály-előítélettől vezettetjük magunkat (…) Az emberi egyenlőségbe vetett demokratikus hit annak hite, hogy minden ember, függetlenül személyes adottságainak mértékétől és fokától, minden emberrel egyenlő lehetőségekre jogosult saját képességeinek kifejlesztése érdekében. (…) Annak hite, hogy minden ember képes saját életét irányítani mások kényszerítése vagy beavatkozása nélkül, feltéve, hogy a helyes feltételeket biztosítják.”²⁴

Ahol nem az egyénre épül, ahol a törvényhozók nem pártérdekektől függetlenül az elgondolt egyes ember javára hozzák a törvényeket, ott titkos társaságok, belső pártmagok vagy pártklikkek meritokráciájáról beszélhetünk, de nem demokráciáról. Az így működő áldemokráciák instabilak, és mindig felfordulást, bármikor kirobbanó polgárháborús veszélyt rejtenek magukban. Nem véletlen, hogy abban az országban, ahol a demokrácia a legrégebbi a modern világban, a pártoknak jelentéktelen a szerepük a közös nagy társadalmi célok jelentőségéhez vagy az emberek egymáshoz való viszonyához képest. Dewey a demokrácia legnagyobb veszélyének azt tartja, ha nem az egyének, hanem a csoportok és társaságok ellenőrzik a politikai, tehát közösségi életet: „[N]em kívánatos olyan társaság, (...) amely belső és külső sorompókat helyez el a szabad érintkezés és a tapasztalatok közlése elé. Az a társadalom demokratikus, amely valamennyi tagjának egyenlőségi alapon nyújt a javakban való részesedési lehetőséget.”²⁵ Hozzátehetjük, a politikai, a gazdasági, a befolyásolási, a kommunikációs és a kulturális javakban való részesedési lehetőséget egyaránt. Mindezt magyarra akár úgy is fordíthatnánk, hogy a demokrácia szempontjából nem kívánatosak, sőt kifejezetten veszélyesek a hivatásos politikusok és a felső vezetésüknek megélhetést biztosító szervezett politikai pártok. A valódi demokráciáért dolgozni, ez a filozófusok első számú feladata itt hazánkban, a közép-európai régióban és az Európai Unióban. Több filozófusra, több meggondolt gondolatra és kommunikációra van szükség, az igazságosságról való több és tagoltabb beszédre, és nem kevesebbre.

Jegyzetek

1  Az írás az Alkalmazott Filozófiai Társaság harmadik kecskeméti konferenciáján (2004. április 23.) elhangzott előadás némileg módosított anyaga.

2  A három előadás egymást követő napokon hangzott el a Pécsi Tudományegyetemen, 2004. május 3–5-én.

3  R. Rorty (MTA, Budapest, 2004. május 6-án): Who is against good philosophy?

4  R. Rorty: Megismerés helyett remény. Pécs, Jelenkor, 1998. 111.

5  A természettudomány elméleteinek formája tartalmazza a jövő elemét, amennyiben minden törvénynek meg kell jósolnia, hogy a fizikai világ kiválasztott tartománya bizonyos feltételek fennállása esetén hogyan fog viselkedni, és ellenőriznie is kell tudnia, hogy így történik-e. Ebben az értelemben a természettudomány is normatív, ám ez az okokra és nem az indokokra vonatkozó normativitás. Ebben az írásban csak ez utóbbival foglalkozom.

6  Rorty, id. mű, 112.

7  Rorty, uo.

8  Az előadás után Vitányi Iván megkérdezte, hogy megvilágítanám-e, mi is a különbség Rorty és Lenin közt. A kérdés annyira meglepett, hogy ott helyben nem jutott eszembe a legjobb válasz. A két személy közti különbséget talán úgy határozhatnánk meg, hogy ellentétben Leninnel, Rorty és a pragmatikusok parancsára soha egyetlenegy embert sem öltek meg.

9  J. Derrida: Marx kísértetei. Ford. Boros János, Csordás Gábor és Orbán Jolán. Pécs, Jelenkor, 1995. 8–9.

10  Uo., 40.

11  R. Rorty, Achieving our country. Cambridge, Harvard University Press, 1998. 3.

12  I. Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? (1784) In Kant: Történetfilozófiai írások. Ford. Vidrányi Katalin. Szeged, Ictus, 13.

13  Uo.

14  Schöpflin Györggyel beszélget Gadácsi János – Magyar Rádió Reggeli krónika. RTV részletes, 2004. 18. szám, 2.

15  Platón: Állam. 546a. Szabó Miklós fordítása.

16  Arisztotelész: Politika. 1275b. Szabó Miklós fordítása.

17  Arisztotelész: Politika. 1281a.

18  R. Rorty: Megismerés helyett remény. 112–3.

19  Vö. Boros J.: Felülről irányított demokrácia – Az európai alkotmánytervezet mint a demokrácia félreértése. Magyar Tudomány, 2004. május, 610–8.

20  R. Rorty, id. mű, 116.

21  Arisztotelész: Politika. 1276b.

22  J. Dewey: The Later Works. Carbondale–Edwardsville, Southern Illinois University Press, 1981kk. 14.226.

23  J. Dewey: The Middle Works. Carbondale–Edwardsville, Southern Illinois University Press, 1976kk. 9.93.

24  J. Dewey: The Later Works. 14.226–7.

25  J. Dewey: The Middle Works. 9.105.

*

"Banki humor"

Popovits János :  Az, aki elsőként felderítette, megmagyarázta, hogy a "demokratikus jogállamokban" miért nem a nép, hanem a pénz uralkodik, illetve az, aki elegendő tőkével rendelkezik. - Az valóban megérdemli a Nobel-díjat.

*
A CommerzBankban, Wetzlarban udvariatlanok voltak velem, az öreg magyarral. Megkerestem a főnököt:

- Ön a fönök? - Miért?... - Megválaszották? - Nem, a bank hierarchiája nevezett ki. - Hát maguk egy demokráciában hierarchiára támaszkodnak?

Nem felelt. Sürgős dolga akadt.

Rőczey J. János (92), http://gondolat-umbruch.eu - 2019. március 27.

*
Katona Erika: Demokrácijja....

Egyre többet gondolok arra, miért vált negatívvá, fegyverré ez a szó. Miért váltunk ellenséggé a demokrácia jelszava mögött? 🤔
Én még emlékszem, amikor engem töröltek ismerősök, mert radikálisan mást kezdtem el gondolni dolgokról, majd évek múlva összefutottam velük csoportokban, ahol ugyanazt mondták, mint évekkel azelőtt én. És futottam bele olyanba, akitől én kaptam hidegrázást 10 évvel ezelőtt, és ma nagyjából ugyanazt gondoljuk a világról.
Tehát nem értem, ezt a fröcsögést, gyűlöletet, ami van. Egyszerűen információ kérdése, hogy milyen véleményed van egy adott helyzetben.
A demokrácia lényege az lenne szerintem, hogy biztosítsuk az információáramlást, ezzel egyben a véleményáramlást is. Gyúrjuk össze ebből a halmazból azt, amit a többség jónak ítél, de ne tapossuk sárba azt, amit a kisebbség mond, mert lehet, hogy holnap az lesz az igazság!
A lényeg az lenne demokráciában szerintem, hogy tabuk nélkül, megbélyegzések nélkül mondhassa ki mindenki azt, amit gondol. Cenzúra nélkül. A gondolat szabadsága az, ami a demokrácia alapjaihoz elengedhetetlenül szükséges, nélküle egy kalap sz-t sem ér. Én így gondolom.

*

Egy felriasztó német olvasói levél  / S.Z. 2019.5.10., W.N.

Wolfgang Niemann, közgazdász (D-Hechendorf) olvasói levelének találó meglátásai és javaslata Magnus Brechtken:
„Szocializmus mint kényszerképzet“ c. cikkéhez / Süddeutsche Zeitung / 2019.5.10.


Az írás szerzője a „tőkés piacgazdaságot“ minden más megoldás legjobbjaként értékeli. Azt írja: „A jogállami-demokratikusan megszervezett érdekkiegyenlítődés a nyílt piacokon ezen szabályozási eszköz potenciálisan legtisztességesebb mechanizmusának bizonyult.“ Ha az utolsó két évtized fejlődést akár Németországban, akár az Egyesült Államokban szemlélem, meg kell állapítsam, hogy ez a gazdasági forma a jövedelmek és vagyonok, és ezzel a tőkét biztosítók hatalmának gigantikus koncentrációjához vezetett. Mindeközben a társadalmi - jövedelem és szociális biztonság a munkavállalók oldalán, így a környezet- és klimavédelmet, stb. tekintve egyértelműen visszaestek. Immár közismert, hogy a gazdag rétegek megjósolt jövedelemnövekedéséből átcsorgás a széles rétegű gyengébb jövedelműek irányába nem következett be. A húsz éven át virágzó gazdaság elmúltával mind több polgárt fenyeget az elszegényedés idős korára, de már a középrétegeket is fenyegeti ez, miközben a tőketulajdonosok milliárdos nagyságrendű vagyonokat és azokkal egyúttal politikai hatalmat is felhalmozhattak maguknak.
És ez a hatalom nem az emberiség áldására lesz felhasználva, hanem elsősorban tőkegyarapításra. A tőke kézben tartja a nyugati világ kormányait. Azok a kormányzatok, amelyek nem a füttyükre táncolnak, felreállítódnak. Így csődölt be Allende kísérlete Chilében (1970-73 -ban) egyfajta demokratikus szocializmus beveztésével, közismerten az USA meglátása miatt, amely már egy államilag finanszírozott betegbiztosítást is, mint kommunista fenyegetést értelmezett.
Demokratikus szocializmust nem hagyhattak jóvá, s a CIA révén sikeresen beavatkoztak a fejleményekbe. de ha a CIA nem képes eredményt elérni, akkor jön a háborús megoldás a tőkés érdekek érvényesítéséért!(lásd pl. Irakban)
Tehát kézenfekvő, hogy alternatívák után kell néznünk, mindenek előtt azon módi irányában, hogy miként lehetne a tőke befolyását a politikára beszűkíteni! Miért ne lehetne nagy vállalatokat demokratikusan vezetni és kollektíváik részvételét abban elősegíteni?! Nagyon is lehetséges a gazdaságot túlnyomórészt szövetkezetelviséggel megszervezni. A Siemens részvénytársaság a kollektívtagsági részvényes egyesületük javaslatára 2018-ban 400 Millió Euró értékben ingyenesen részvényeket osztott szét dolgozóinak. Ez aztán a vállalkozásnak egyáltalában nem okozott kárt – ellenkezőleg! Ez a fajta vállalkozói magatartás adózásilag is támogatást élvezhet, ami pl. Ausztriában egy magas adózásmentes részbevételt jelent.
Értelmes és igazságos lenne, ha a munkavállalók törvényesen is, hasonló módon, a gazdasági eredményeikből arányosan részesülnének - és ezzel a társadalomkárosító óriásvagyonok növekedése lefékeződhetne (lásd a bajor alkotmányban § 123)! Fiatal politikusokat pedig, akik ilyen gondolatokat mernek felvetni, nem hasznos elkedvetlenítenünk, avagy mint közösségi prokátorokat sőt, mint bolondokat megbélyegeznünk.
_________________________________

Bajorország alkotmánya § 123
Mindenki kötelezett jövedelme és vagyonának nagysága alapján, gondoskodási kötelezettségei mellett a társadalmi terhekhez és kiadásokhoz hozzájárulni. A fogyasztói és tulajdonjogból eredő adók arányos viszonyban kell álljanak egymáshoz.
Az örökösödési adó arra szolgál, hogy meggátolja egyesek óriás-vagyonképzését. Rokonsági viszonyok szerint lépcsőzetes.

Fordította Popovits János 

* 

Új társadalmi formánk

(Helyzetfelmérés egy tabutémáról)

Lehetséges-e egy kulturális, politikai megújulást kibontakoztatni napjainkban nyugaton, különösképp az EU társadalmaiban?

Miután, az előbbi célból  az emberi méltóságot hordozó társadalmi szabadság-érték fundamentumán összeállított könyvtervezetem "In der Mission der Menschenwürde"

(Az emberi méltóság védelmében) címmel, mintegy 45-éves szociológiai kutatást és annak szociográfiai értékelését kivonatosan legalább 170 kiadónak, politikai, kulturális és oktatási intézményeknek megküldtem, felvetôdik:

1. lehetséges-e egy társadalmi reformmozgalmat az eddigit felváltó, új és igazságosabb

társadalmi forma céljából életre hívni, ezzel az EU demokratikusabb értékrendi keretét

felvázolni? Nyilvánvalóan látván, hogy erőszakmentesen, alulról fellépő társadalmi

nyomaték, annak párbeszédes fóruma és csoportjai nélkül ez aligha következhet be!

2. a politikai megcsömörlés és eldurvulás társadalmi visszhangja jelzi, hogy erre igény

lenne, de érvényesülésének fázisai vannak ill. annak kibontakozása koordináló

szellemiségi csoportok, állami intézményes támogatás nélkül kilátástalan. Pedig

különösen az utóbbi folytonos feladata a valóban demokratikus államnak. A pártok

államigazgatási-húsosfazék közelébe kerülési törekvése, korruptságuk a népet sújtja,

konzerválja az egyre igazságtalanabb elosztású társadalmi rendszert, feudalista

uralkodásukat. A "minden maradjon a régiben" -t sugalló többpártrendszer tagjainak,

az állami, vallási és demokratikus intézményeknek kötelessége lenne a valódi

demokrácia életképes mozgását inspirálni, csakhogy ezek felméréseim szerint a

médiával egy húron pendülve annak éppenséggel a gátjai!

( A kb. 170 javarészt németországi címzett közül csupán 10 kevésbé öntelttől kaptam visszajelzést!.

Mégsem mozog a Föld! Néhány pozitív megjegyzés kapcsán anyagom szövegén még javítottam

ill. azt több oldallal kibővítettem, de az akcióm elhúzódására kell számítanom. A nyugaton eluralkodott,

felszínes társadalmi érték-szellemiség - lásd lenti fejtegetésem - uszályában, de annak magyarországi

feudális-tekintélyuralmi, államvalláserkölcsös változatában is sokan megdöbbenéssel és értetlenül

tépelődhetnek ezen a tabutémán, mert mindkét csoport tagjait nem a szabadság-érték közös nevezője,

hanem az eluralkodott neoliberális szabadosság demokráciellenes kinevezéses elöljáróképzési

technikájának közös megtűrése légyegében egyazon szövetségben egyesíti. )

Ha a demokratikus társadalomban közös nevezőn értelmezett szabadság-értékforma lenne alkotmányosan rögzített orientációs fix pontunk, akkor esélye lenne társadalmi többségünknek egy, végre korszakalkotó társadalmi változtatásra. Az eluralkodó előjogi viszonyok,  a minden területre begyűrűző kényszerrel, az önkényességgel szemben a szellemiségi megújulás további halogatása végzetessé válhat!

"A kapitalizmussal társadalmi fejlődésünk elérte a csúcspontját" -  Fukuyama tézisét a politikai-gazdasági szellemiségi elitjeink, a szabad sajtó szervei "röghöz kötöttségükben" csak megerősíteni képesek!?

Ezt lépten-nyomon észlehetjük, de lényegileg miért is?

A nyugati un. demokráciák értékrendjének - mely alkotmányosan manapság nem egyértelmű - csúcsán politika-gyakorlatilag, eszmeileg a gazdasági liberalizmusból következő, szabadság-alapértékkel össze nem egyeztethető szabadosság-viszony áll. (Durván példázva: az erősebb, a gazdagabb kinevezéseivel jogtipró fölérendeltséget, korrupt hatalmat,.. gazdagságot építhet ki maga számára) Ez ellentmond a szabadság-viszony emberijogilag garantált egyenrangúságának (1 §)   Sőt, jogellenesen, ez a közgondolkodásunkban félre értelmezett "szabadság" - egyenrangú partnerségi embertársat degradáló szabadosságként szinte kéjelegve többségünk gondolkodási automatizmusába férkőzött! Ez az elviség a szabadelvűség fogalmi tartományába nem férhet bele, a tisztességes szabadelvűség ezt nem tolerálhatja!

Ez a nyugat neuralgikus pontja.

Mindenesetre ennek nyílt megnyilvánulása emberi méltóság- és államellenes. Kiküszöbülése a demokratikus állam legfőbb feladata!

Az általam indított akció  ill. a Gondolat-Kör által alapított érékrend-szociológiai szakág meglátásai és kezdeményezései feltevéseim szerint azért ignorálódnak, mert akikhez fordulunk ill. a német döntéshozók nem merik ad hoc támogatni az egzisztenciájukat, a nyugati, potenciális gazda(g)sági erőfölényt - még ha az többé kevésbé igazságtalanul alakul/t is ki, lásd gyarmatosítás, szövetséges piacszerzési háborúk - veszélyeztető fellépéseket.

Feszült, a migráció és egzisztenciális indítékú népelvándorlás fokozta bel- és külpolitikai helyzetünkben türelemmel várnánk el a válság okainak meglátásánál, kiküszöbölésüknél döntéshozóink belátását. 

Persze halogatással, az idő múlásával a békés megoldást előidézô szellemi felkészülés esélyei romlanak. Azonban a reményt sosem szabad feladnunk, tehát mindenki tegyen meg a fentiek tudatában maga részéről minden megtehetőt!

Utolsó vészcsengôm: míg a korábbi diktatúrákban a rendszer egyik mumusa/jellemzője a lehallgatás eszköze volt, addig manapság a társadalmi fejlődés visszaesését felelős helyeken a tabutémák elhallgatásának alkalmazása jelzi!

Popovits János, München

u.i. E témát a fórumokon úgy kerülgetik, mint macska a forró kását. Követni szándékozik-e ezt a tendenciát a t. Olvasóm is?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

E tanulmány legelső változata a www.karpatiharsona.info -honlapon / Rimaszombat, jelent meg - Szociográfiai bemutatása bázispoliikai és tudományos tevékenységemnek a Gondolat-Kör szellemisége jegyében

(http://gondolat-umbruch.eu)  Az anyag terjesztése teljes- ill.könyvformátum kivételével engedélyezett.

1A "demokrácia technikája" -fogalmi elnevezés Bibó Istvántól származik, állam- és jogtudós, 1956-os államiniszter (1911-1979), a szovjet katonák visszatérésekor utolsóként hagyta el a Parlament épületét.
(A szerkesztô: rohanó világunkban,  kétséges tudományosság terminológiai zûrzavarában sodródunk: "... A Der Spiegel ez évi, 2019/30. számában, nem csak a folyóirat, hanem a francia pénzügyminiszter is, Le Maire, felelőtlenül, képzettségének ellenére, hibásan fogalmazott. Nem az elvből, az alkotmányból indult ki, hanem a felháborító tapasztalatból, gyakorlatból. Öt alkalommal használták társadalmunk megnevezésére a kapitalizmust a „demokratikus jogállam” helyett. Valóban nem tartunk még ott, a demokrácia megvalósításában. Csak fogalma van törvénybe iktatva, hogy az valóban demokratikus legyen - Irodalom tanár voltam, fogalmazzunk szabatosan! -> Demokratikus jogállam! = ez az EU-ba tartozó társadalmak rendszere, nem a kapitalizmus!" >Rôczey János: "Kastl-i volt diiákjaimnak", 2019.ag.11., http://gondolat-umbruch.eu)

2Forrás a 2.1.1.- 2.1.2 - 2.1.3. -pontoknál: http://demokratie.geschichte-schweiz.ch , valamint hatalom- és szabadság-filozófiai alaptézisek Rőczey Jánostól: a/ a Zeit-Bild folyóiratban, kiadó: Schweizerisches Ost-Institut, Bern (1994 óta bibliográfiailag az Unibibliothek Bern-be áthelyezve, http://www.unibe.ch , 4., 8., 10., 21. évfolyamszámok, 1976, pl. "Freiheit als Nicht-Funktion", "Meine Freiheit-deine Freiheit" , b/ M.o.-on az Igen c. folyóiratban: http//igen.hu, rubrika:Tárna, J.J. Rőczey: "A hatalom és a szabadság", Bp. 1989

3 Vigyázat! Ez a "pozitív h. erőszak" VÉDI az önrendelkező polgárokat, a jogállamiságot, az alapérték-szabadságot és,azaz az esetlegesen a gyengébbeket, a többséget az anarchia féktelen erőszakával szemben. Ez éppen nem azonos a kisebbségi, "negatív hatalom" önkényesített diktatórikus hatalmi elfajulásával. Nagyon sokan ennek a két erőszaknak a tartalmát felcserélik egymással!  - Ugyanúgy, mint a pozitív szabadságértéket a szabadosság negatívumával.

4 http://www.philosophie.ch/artikel/einer-fuer-alle-alle fuer-einen-2-0

5 A menedzser egynapi nyugdíjjáradéka: "4250 Euro pro Tag: Mega-Rente für Daimler-Boss Zetsche", AOL-Red.2019.1.27.

6 David C. Korten: A tőkés társaságok világuralma / WHEN CORPORATIONS RULE THE WORD, 1995,PCDForum, USA - Magyar Kapu Alapítvány, Budapest, 1996

7 Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata, UN-Emberi Jogok Bizottsága, Eleanor Roosevelt vezetésével, 1948 12.10.

"Eszmeisége az összes társadalmi területre vonatkozik". - http://www.humanrights.com, 2500 éves történelmi összefüggésben (a perzsa Kyros-Hengertől i.e.539-ból, Magna Charta, Aranybulla, az USA-többek között Függ.Nyilatkozata majd Alkotmánya, Francia Forradalomban kinyilvánítása, az Első Genfi Konvenció/1864

8Lásd részletesebben: -tanulmányomban

9A Gondolat-Kör kutatásainak eredménye: a valódi, tisztességes szabadelvűség nem tolerálhatja a szabadosságot a szabadságelvűség rovására ill. helyett! - http://www.gondolat-umbruch.eu

10Friedrich von Schiller: Don Carlos c. művében, 1787, lásd Wikipédia

11A korszak gondolkodói, államtudósai pl. Montesquieu, Locke, Rousseau, Hobbes, Kant, Robespierre, etc.

12Lásd a francia közgazdász, Thomas Piketty témába vágó szakkönyvét: "A tőke a XIX. században", 2015

13Kivételként ismert az Emberi Méltóság 1956-os Magyar Forradalma az Üzemi Önigazgatás -gazdasági modell kezdeményezésével

14Egy bibliaszerű törvénygyűjtemény és szintézis az iszlámra vonatkoztatva azoknak, akik menekültjogért folyamodnak, mert pl. számukra "az osztrákok túlzottan szabadosan élnek!", http://www.krone.at / 24.01.2017

15Popovits János: Globális nyelvünk: vallásos erkölcsiség előtti egyetemes társadalmi etika, München, 2011

16http://www.ethik-werkstatt.de /Normative_ Demokratietheorie.htm

17Lásd Montesquieu meghatározásait és befolyását 1791-ig a Francia Forradalom intézményességére, valamint az állam modern alkotmányára

18Winfried Bausback, bajor igazságügyminiszter, Im Gericht (A bíróságon) / tz, Napi Újság, München, 2016.7.01.

19http://sz.de/1.3970418 (gott-und-staat-vor-dem-grundgesetz-sind-alle-religionen-und-weltanschauungen-gleich), Interview mit dem Rechtsphilosoph und Prof. für Staats- und Verwaltungsrecht an der Uni Würzburg Horst Dreier, "Gott und Staat", 2018.5.11.

20"Zum Kampfbegriff >freiheitliche Demokratie<"oder wie die islamische Demokratie die kapitalistische D. harausfordert - von Yavuz Özoguz, "Vallás és Politika az iszlámban" -rubrika, http://www.muslim-markt-forum.de - Avagy pl. német nyelvű szakkönyvjavaslat -Sabatina James: Scharia in Deutschland

21Tóth János: Az Emberi Méltóság Forradalma - Gondolatok az emberi jogok társadalmi fukciójáról,... A menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezmény, "...forradalom nincs emberi jogok követelése nélkül", Európai Protestáns Magyar Szabadegyeten, Genf, 1978.12.10.

22Claus Schreer, 1962 óta a Müncheni NATO-Biztonsági-Konferenciaellenes Akciószövetség koordinátora, a Hallo München hetilapban, 2016.2.6.

23Norbert Blüm volt CDU-alapító és munkaügyi miniszter, ZDF-TV, "Marcus Lanz", 2018.11.21. "..ezek, ez a pénz -alapú/-hatalmi gazdaság a világpolitikát orrkarikájánál fogva irányítja. Azt csinálnak, amit csak akarnak. Ezek a világ urai. Ez ellen kötelességünk cselekedni!"

24Interjú Sahra Wagenknecht -tel a szociális igazságosságról, - http://web.de /Fabienne Rzitki, 2018.2.2.

25http://www.welt.de Wirtschaft, Chancengleichheit, Anett Selle, 2018.1.27.

26www.zeit.de/arbeit/2019-02/elizabeth-anderson, amerikai szociálfilozófus, Univ. Michigan. Könyve:"Magánkormányzat >"Hogyan uralkodnak a munkaadók életünk felett (és mi miért nem beszélünk erről a problémáról)"/Suhrkamp Verlag

27Emberi méltóságunk a kölcsönös, partnerségi kapcsolatainkban oly annyira állami védelmet kell élvezzen, hogy azokban az alapjogaink ne sérüljenek. Lásd pl. az egyik, így mások "véleményszabadsága", nem sértheti a saját vallásszabadságomat! Így pl. ha muzulmán lennék, akkor a partneremtől méltóságom megsértésének vehető, ha számomra Mohammedet ábrázolná!

28E. Kant igazolása: "Die Freiheit des einem mit der Freiheit jedes anderen nach einem allgemeinen Gesetz bestehen muss!" - Ez pedig bizonyára túlmegy a jelenlegi alkotmányos normák gyakorlatán és különösképp a neoliberális gondolkodásmódon! (Szerk. P.J.)

29 Vagy éppenséggel a tulajdonjogból, megszokásból - egy demokratikus államban!?/ P.J.

30 Bulányi György: Erény-e az engedelmesség?, Egyházfórum Könyvei 3, Luzern, 1989

31 „A szuverenitás (más néven a szubszidiaritás) csakis az ember sajátja - minden emberé. Sem a kormányok, sem a tőkés társaságok nem bitorolhatják el ezt a szuverenitást, hacsak mi magunk oda nem adjuk.“ - Idézetek David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma c. könyvéből, Magyar Kapu Alapítvány Kiadó, Budapest, 1996

32 Lásd részletesebben kifejtve: Mozgó világunk harmonizáló fix pontja - címû tanulmányomban, Kapu, 2005.06-07., Budapest

33 "Az állam azért épülhet az erényes cselekvési elvekre, mert csak ezáltal biztosítható a társadalmi igazságosság, amely a

demokrácia cementje", http://beszelo.c3.hu , Boros János filozófus írása 2004/10, Válasz a kérdésre: Mi a demokrácia?

34 lásd német szakmai vonalról: 1. http://www.ethik-werkstatt.de / Leitgedanken (vezérfonalak), 2. még alaposabban lásd

URL: http://philos.uni-hannover.de / Ethik und Moral, Typen ethischer Theorien, Aspekte von Handlungen, Stufen der Verbindlichkeit / Dietmar Hübner, Institut der Philosophie

35 Dalai Láma, Tageszeitung, München, 2015. július 4/5.

36A német alkotmány is azzal kezdődik, hogy: "Az ember méltósága sérthetetlen" (Die Würde des Menschen ist unantastbar.)

37"Az autópályán a szabadság nem azt jelenti, hogy ütközéséig rátaposok és rajta tartom lábam a gázpedálon. Ha röviden pillantást vetünk a 21. évszázadra, megállapíthatjuk, hogy manapság a szabadságon -ami az Ön pártjának is egyik alapértéke Lindner úr- valami teljesen mást értünk, mint a motor erejének lelkiismeretlen kihasználását." - Eike Wenzels nyílt levele Ch. Lindnernek/FDP, 2019.2.7. - Mások életét, azzal együtt méltóságát, nem szabad veszélybe sodornunk!

38 Részletesebben lásd: a II. Szabadságközpontú, normatív demokrácia és társadalmi áttörése -tanulmányban

39Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1948 december 10. / humanrights.com - info@humanrights.com

40Dalai Láma és Franz Alt: "Tíz parancsolat-ajánlat egy jobb világért" (Die zehn An-Gebote für eine bessere Welt), TZ, mint fent / F. Alt a tibetiek szellemiségi főpapjával beszélget, TZ, München, 2018. 2. 2.

41Lásd ehhez a részletes forrásokat, így: a Wikipédiát, avagy az 1. lábjegyzet magyar nyelvű fordítását / megfelelő feltételeit

42Elitréteg-kutató, Michael Hartmann, TU-Darmstadt, szociológus. "Az elitek és a hatalom", kétségbe vonja, hogy a pénzhatalom túlkapásai és a szociális igazságtalanság elleni erősödő nemzetközi tiltakozásoknak komolyabb következményei lehetnek: "Az elit vezető réteg csak erőteljes politikai nyomással befolyásolható, amelyet sem nálunk, sem az USA-ban nem észlelhetek.. Ami megváltoztatandó lenne, az már három éve a folyamatos válságok kapcsán kézenfekvő, mégis nagyon kevés történt ebben az ügyben...", 2011 október 15., www.welt.de

43Miért nem éppen a "demokráciakonform, szociális piacgazdálkodás!" ?

44Ehhez a "szeretetteljes" epizódfelvételhez nagyon is sok közöm van, hiszen majd 20 évet töltöttem el a hetvenes-nyolvanas években ennek, a már nem sokkal később megszűnt, mintegy kétezer dolgozót anno foglalkoztató cégnek a kereteiben. Lásd beszámolómat: "Az emberi méltóság védelmében"-t. A képen lévő menedzserek már aligha élnek.

45Az 1. és 2. szövegei a www.welt.de beszámolóiból: Wirtschaft, Systemkrise / Davos, 2017 január 21.

46 A menedzser egynapi nyugdíjjáradéka: "4250 Euro pro Tag: Mega-Rente für Daimler-Boss Zetsche", AOL-Red.

2019.1.27.
                                                                              *

Fontosabb írásművek, publikációk / Popovits János

Az Emberi Jogok Nyilatkozata legjelentősebb értékének, a közszabadságnak ill. biztosítási tényezőjének az egyenrangúság-nak (lásd 1 §) a szószólója, éppen ezért törvényességi, alkotmányos rögzítésének (nem betartási szankcionálásának) köve-telője vagyok. A terrorizmust szankcionálják az ENSZ tagállamai, azaz a látszatdemokráciák, holott az a „terroristák“/sza-badságharcosok jogos igényének csupán erőszakos kifejezője az egyetemes közszabadság hordozta emberi méltóság érték globális érvényesítésére. Az adott körülmények közepette mindeddig nem beszélhet(t)ünk igazi demokráciá(k)ról, s ezentúl sem hihetünk benne. Ezért jelenlegi kultúránk, kettős mércéjű etikánk, vegyes kinevezéses-választásos (hibrid) technikájú, társadalmi (világ)rendünk:, azaz a diktatúrák különleges formája.

1. Rendszeres képes tudósítások a clevelandi (USA) Képes Magyar Világhíradóban 1974 elejétől 1976 végéig, a folyóirat megszűnéséig. Fontosabb cikkek: Őszintén a szabadságról (1974.nov.), Hogyan látlak hazafiság? (1975. jún.)

*

2.1. Szerkesztési munkák: A Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron három részvétel (1977, 78, 79) szervezése a müncheni Magyar Kulturális és Szociális Alapítvány megbízásából Magyar irodalom Nyugatról szlogen alatt. A szerkesztett katalógusok címei: Ungarische Literatur aus dem Westen, 1978, München, német nyelven, 40 oldal, Ungarische Literatur für ein neues Europa, 1979, München, német-angol nyelven, 40 oldal.

2.2. A Magyar Iparosok és Kereskedők Egyesületének megbízásából: MIKE - Címtár és tájékoztató szerkesztése, 1982, München, magyar nyelven, 161 oldal.

*

3.1. Írásművek: Az emberi jogok a munka világában, gazdaságfilozófiai elemzés és előadás, 2000. márc., 8 oldal, számos m.o.-i társadalmi intézmény írásban pozitívan értékelte, német nyelvű változata Menschenrechte in der Arbeitswelt címmel elhangzott a Filozófiai Törzsasztal-Klub, München, valamint a Humanista Mozgalom összejövetelein.

3.2. Humanistische Bewegung - Humanistische Parteien, összeállítás-értekezés a Humanista Mozgalom részére, 2001 júniusa, 8 oldal, csak német nyelven

3.3. Rőczey Jánossal együtt: Die Freiheit, szabadságfilozófia értekezés, 2001 tavasza, 9 oldal, csak német nyelven, Gerhard Kufnerrel együtt a Humanista Párt részére: Die Macht der Medien, politológiai értekezés, 2001 tavasza, 10 oldal, csak német nyelven

3.4. Menschenrechte für alle Menschen / Ein Europa der Menschenrechte, választási alapkoncepció a Humanista Párt képviseletében és részére, 2002 tavasza, 22 oldal, csak német nyelven

3.5. Rőczey Jánossal együtt: Felhívás, gazd.filozófiai program/kiáltvány, 2002 szept.1 old., németül és magyarul

3.6. Közönséges csütörtök reggel, szociográfiai karcolat, 2002 okt., 3 oldal, megjelent a Nyugati Magyarság 2003/4 számában, Budapest-Montreal, később a müncheni Nemzetőr -ben, 2008 március, valamint a www.karpatiharsona.info -n

3.7. Minden-Szentek üzenete, szociográfiai karcolat, 2002 okt., 3 oldal, megjelent a Nyugati Magyarság -ban

3.8. A munka rangjának helyreállítása - a népgazdaság kiútja, 2011.dec. Eredeti: Munka és hátsó gondolatok, politikai elemzés, 2002 dec., 2 oldal, megj. 2006. aug., www.szmm.hu -n és a www.karpatiharsona.info -n.

3.9. A háború mint „humanitárius felszabadítás“ avagy a neoliberális biznisz folytatása, politikai cikk, 2003 augusztus, 11 oldal, megjelent számos, így pl. www.fuggetlenseg.hu, www.szmm.hu és más honlapokon.

3.10. Új baloldaliak?, politikai cikk, 2004 májusa, 2 oldal, megjelent www.delilap.hu szept.-ben

3.11. 1956 és az emberi jogok humanista modellje, társadalomfilozófiai cikk, 2005 elején, 8 oldal, megjelent a Kapu 2005/04. számában Budapesten.

3.12. Mozgó világunk harmonizáló fix pontja, politikai-társadalomfilozófiai cikk, 2005 tavaszán, 2 oldal, megjelent a Kapu 2005/06-07. számában, magyar és német nyelvű változatok

3.13. Rőczey Jánossal: Diktatúrák emberképe / Menschenbild der Diktaturen, társ.filozófiai elemzés, 2005 nyara, 2 oldal, megj. a Kapu 2005/11-12. számában, www.delilap.hu szept.-ben, magyar és német nyelvű változat

3.14. Rőczey Jánossal együtt: A lengyelek és a Felszabadítás Teológiája, társadalomfilozófiai cikk, 2005 májusa, 4 oldal, www.karpatiharsona.info-n, 2008. február végén

3.15. Van kiút, politikai cikk, 2005 nyara, 3 oldal, megjelent a Kapu 2005/09 számában, valamint azt követően a www.szmm.hu és a www.lelkiismeret88.hu (2006 szept.24.) honlapokon

3.16. Herr Japo másféle társadalmat álmodik, szociográfiai elbeszélés, 2005 szeptember, 5 oldal, megjelent 2008 februárban a www.karpatiharsona.info -n

3.17. Kinek szabadsága?, politikai karcolat, 2006 január, 2 oldal, megjelent a www.szmm.hu honlapon, 2006 júl.

3.18. Rideg téli melengető, szociográfiai karcolat, 2006 január, 2 oldal

3.19. Becsület avagy karrier? Günter Grass-elemzés, megjelent a www.delilap.hu és a www.lelkiismeret88.hu honlapokon, 2006. augusztus, 2 oldal

3.20. Ehre oder Karriere?- az előbbi írás alapdolgozata németül, 1 oldal

3.21. Egyetemes szabadság és az általános magyar megújhodás (Ad hoc-50.évford.), 2006 szeptember,1 oldal

3.22. Revolution der Menschenwürde, vádirat, 2006 október 23., 1 oldal, megjelent a www.lelkiismeret88.hu honlapon, 2006 november

3.23. 1956 az emberi méltóság forradalma - 2006-os „morális forradalom“?, eszmefuttatás, 1 oldal, megjelent a www.lelkiismeret88.hu honlapon, 2006 december, majd január elején is

3.24. Fáklyák és fogalmak, Az emberi jogok kinyilatkoztatásának dec.10-i ünnepségén, beszámoló, 1 oldal, megjelent a www.lelkiismeret88.hu honlapon, 2006 december

3.25. Megunhatjuk-e a morális forradalmat?, Előszó egy komplex témához, értékrendi értekezés, 2 oldal, megjelent a www.lelkiismeret88.hu és a www.szmm.hu -honlapokon, 2007 január elején

3.26. A magyar politika élveboncolása, politikai cikk, 2oldal, megjelent az MVSZ-folyóiratában a Honlevél-ben, 2007 áprilisi szám

3.27. Vallásgyakorlás és társadalmi forradalmasítás, (egyház)politikai elemzés, 1 oldal, megjelent a

www.delilap.hu -honlapon 2007 május 4-én

3.28. Az egyenrangúság avagy a tőkeelőjog társadalma, társadalomfilozófiai tézis, 1 oldal, megjelent a Magyar Hírhálón, 2007 május 13-án, a www.magyarokvasarnapja.com -on május 20.

3.29. Tenni vagy nem lenni (Honi bevetésben I. + II.) szociográfiai történet, 6 + 4 oldal, 2007 szeptember, megjelent az amerikai Magyarok Vasárnapjában, 2007 október 1.

3.30. Ha majd a szellem napvilága... politikai programvázlat, 6 oldal, 2007 december, megjelent a Nemzeti Hírhálón, a www.magyarokvasarnapja.com-on, a www.szmm.hu -n

3.31. Függetlenség avagy önrendelkezés?, karcolat, 1 oldal, 2008. február 27., megjelent a

www.karpatiharsona.info-n

3.32. Lelkiismereti kultuszunk megújhodása Magyarország felemelkedésének előfeltétele, gondolatársítás, 4 oldal, 2008. február 27., megjelent a www.bajornaplo.de -n

3.33. Háttérhatalom? Politikai elemzés, 1 oldal, 2008 június 13., megjelent a www.szmm.hu -n, valamint a www.karpatiharsona.info -n

3.34. Hanyatlás után holtponton? Megjegyzés a Magyar Demokratikus Chartához, 1 oldal, 2008.szeptember 10., megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.35. „Szecskázik az elit!“, etikai elemzés, 1 oldal, megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n, 2008. szept. 15-én

3.36. Emberek és/vagy közösségeik, az Emberi Jogok deklarációjának 60. évfordulójára, 1 oldal, 2008.dec.10., megjelent www.karpatiharsona.info -n

3.37. Az állam feltámadása küszöbén, német-magyar 1 oldalas elemzés, 2008.dec. 16., megjelent a

www.karpatiharsonn.info -n - és a www.nemzetihirhalon.hu -n

3.38. Krízis és paradigmaváltás, javaslat, 1 oldal, 2009. március 15.

3.39. Pártintézményrendszer kontra jogrend és állami legitímítás, szociológiai elemzés a Gondolat-kör Felhívása kapcsán, 1 oldal, 2009, megjelent a www.karpatiharsona.info- n és a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.40. Visszatérés a nyugati emberjogrendbe, etikai mérlegelés. 2 oldal, 2009.nov.14., megjelent a

www.karpatiharsona.info -n

3.41. Emberjogetikai tízparancsolat, etikai szabályzat, 1 oldal, 2009.nov.27., megj. a www.nemzetihirhalo,hu -n

3.42. Ein erkanntes Menschenrecht (J.J. Rőczey), 5 oldal, németre fordítás és szerkesztés, 2010.dec.10.

3.43. Ariadné fonala, szellemiségi elemzés, 2 oldal, 2010. december 22., megjelent: www.nemzetihirhalo.hu és a www.szmm.hu, www.karpatiharsona.info -n

3.44. Politikai zsákutcában, 1 oldal, 2009.december 18., megjelent a: www.karpatiharsona.info -n.

3.45. Élôsködôk és szolgalelkûek titkos szövetsége, elemzés, 2 oldal, 2011.jan.4., megj.: www.nemzetihirhalo.hu

3.46. Ütött a politikai kultúraszintézis órája, elemzés, 1 oldal, 2011.jan.10., megj.: www.nemzetihirhalo.hu és  a www.karpatiharsona.info -n

3.47. Nyugati beállítottság negatív és pozitív oldala, politikai helyzetbeszámoló, 1 oldal, 2011. február 2., megj.: a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.48. Dicsôség e győztesnek! (Piffkó András-nekrológ), 1 oldal, 2011.február 8. megj.:www.nemzetihirhalo.hu-n

3.49. Jede Ernennung ist ein Verbrechen! (J.J.Rőczey), 4 oldal, németre fordítás és szerkesztés, 2011. febr.26.

3.50. Felszínrôl a gyökerekig, társadalmi elemzés, 2 oldal, 2011.július 5., megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.51. Vallásos erkölcsiség előtti, egyetemes etika, 3 oldal, 2011. augusztus 29., megj.: www.nemzetihirhalo.hu

3.52. Unsere globale Sprache: universell-demokratische Ethik vor religiöser Moral, 3 oldal, 2011.szept.

3.53. Kik, mi ellen szabadságharc, ha nem a „demokratikus kapitalizmussal“ szemben?, 1 oldal, 2012. jan.22.

3.54. És minden marad a régiben?, demokrácia-elemzés, 3 oldal, 2012. febr., megj.: www.karpatiharsona.info

3.55. Szolgaként engedelmesek és természetileg engedetlenkedők, körkép, 2 oldal, 2012.december 21. megjelent: www.karpatiharsona.info -n és a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.56. Idekint vagy odalent: a demokratikus Ház fundamentalistái, elemzés, 1 oldal, 2012. december 27. megj.: www.karpatiharsona.info -n és a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.57. Ausweg aus unserer Krise (J.J.Rőczey: Kiút a krízisünkből, 3 oldal, 2012.nov.), 5 oldal, 2012.december, szerkesztések és német fordítás

3.58. Válság és bukás, elemzés, 1 oldal, 2013. február, megj.: www.nemzetihirhalo.hu -n

3.59. Európai nemzetállamok időszerűen közös ügye, elemzés, 1 oldal, 2013. márc.1, www.nemzetihirhalo.hu

3.60. Csorba emberi méltóságok ál-arcos demokráciája, társadalomfilozófiai elemzés, 2 oldal, 2013. november 25., megjelent a www.nemzetihirhalo.hu. -n és a www.karpatiharsona.info -n

3.61. Magyarország 2 x 40 éves esélyei a társadalmi fejlődésben, politikai elemzés, 1 oldal, 2013. december 30., megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.62. Első Gondolatom a 2014-es új évben az Emberhez, értékrendtudatosítás, 1 oldal, 2014. január 1., megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.63. Magyarország történelmi névjegye, filmkritikai asszociáció („12 év rabszolgaság“), 1 oldal, 2014. január 4. megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.64. Észrevételek a „Hogyan kell alkotmányosan ellenállni?“ - javaslathoz, logikai-etikai elemzés, 1 oldal, 2014. január 8. Megjelent a www.nemzetihirhalo.hu -n

3.65. A Nyugat társadalmi rákfenéje, szociográfiai tanulmány, 8 oldal, 2014. február 20. első változata megjelent a rimaszombati www.karpatiharsona.info -n

3.66. Mit jelképez az 1956-os Kossuth-címer?, karcolat, 1 oldal, 2015. február, megjelent a www.karpatiharsona.info -n

3.67. Miben van társadalmi diszharmóniánk gyökere?, elemzés, 3 old., 2015.március, www.karpatiharsona.info

3.68. A sztrájkok, mint a társadalmi fejlődés és igazságosság kerékkötôi, elemzés és csatolt alternatíva, 11 oldal, 2015. július, www.karpatiharsona.info

3.69. Győzött-e és kiké a szabadság? - megjegyzés egy hírhez, 2 oldal, 2015 júniusában /a K.H.-honlapon

3.70. Diktátorjelölt avagy jövendô államférfi, politikai elemzés, 2 oldal, 2015 november 9. - a K.Harsonán megjelent 167. írásmunka

3.71. Freiheitliche Demokratie – der gesellschaftliche Umbruch, saját német nyelvű blogoldal 5 tanulmánnyal és képekkel: 1. Demokratie, “Technik der Demokratie” und der demokratische Staat, 2. Sind Macht und Freiheit miteinander zu vereinbaren?, 3. Menschenbild der Diktaturen, 4. Unsere globale Sprache: universell-demokratische Ethik vor religiöser Moral, 5. Aktuelle geistige Hegemonie des Kapitals / ca. 30 oldal, 2016. február, https://freiheitlichedemokratie.wordpress.com

3.72. In der Mission der Menschenwürde / Die Karzinose des Westens, biographische Soziographie, kiegészített német fordítású kézirattervezete a 3.65.-nek / 28 oldalon, https://missionmenschenwuerde.blogspot.de / 2017. március 8., + ca. 160 körlevél-kéziratpéldány könyvkiadókna

4. Értékrend-gondolatok naplószerűen - „Társadalmi modell-alternatíva vagyok,...“,

folyamatosan bővülő oldalszámon, Az 508. bejegyzéssel /2015 elején abbamaradt! (saját archivumban)

5. A Házik Zoltán alapította és szerkesztette www.karpatiharsona.info rimaszombati internethonlap munkatársaként 170 írásmunka megjelenése több, mint 10 éven át a lap 2018 elején való megszűnéséig.
                                                                              *



Idôszerû utóhangok:

Tusványoshoz: „Állítsátok meg Arturo Uit!“

Sûrített és kombinált hozzászólásom a témához

„Demokrácia igen, liberalizmus nem“ – jelentette ki Orbán Tusványoson, ahol a következô 15 év legfontosabb feladatának az illiberális állam és a keresztény szabadság kiépítését nevezte. (Egy tábor – jelige alatt, az Origón, 2019.VII.27)

Bevezetôjeként, ami még jól hangzik és világnézetileg, egyetemes értékrendszeri alapon aligha kifogásolható belôle:
„...amikor 2010-ben arra kellett felelni, hogy a megörökölt problémák megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül, azt válaszoltuk, hogy ezeken a kereteken belül nincs jó válasz, mást kell létrehozni. Újragondoltuk, új elvi alapokra helyeztük a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát“...
sajnos a folytatásban társadalmilag veszélyes altatásként leplezôdik le. Ez a nézet nem hogy a/egy normatív, de semmilyenféle - jelenleg például vegyes és zûrzavaros nyugati mintájú - demokráciával sem komfortos. Igaz, nem is kíván annak mutatkozni. Ez így még rendben lenne, csakhogy korántsem állhatna ellentétben az általános/központi demokratikus tájékozódási alapértékkel, a szabadsággal!

Mintegy különbejáratú véleményem a Gondolat Kör több, mint négy évtizedes kutatásai alapján: mivel ezen szöveg hangoztatója nem áll a közös nevezôjû, társadalmilag értelmezett szabadság fundamentumán – lásd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elsô paragrafusát - az álnemzeti „keresztény szabadság“ értelmezéssel beszûkített, sôt szélsôségesen diszkrimináló irányvonalat hangsúlyoz. Ez az irányvétel egyszerûen emberi-méltóságellenes.
Meglátásom alátámasztásaként idézném egy értékrendfilozófiailag tisztán látó hölgy találó hozzászólását e témához a facebook-ról:

„Viktor szerint, aki lefektette világnézetének legújabb értelmezését és ismét idológiai szarkavarást és agymosást tartott fizetett tapsnokainak: illiberalizmus = keresztény szabadság! Nofene! Magyarországon csak keresztények élnek?! Vagy aki nem keresztény, az nem is ember, vagy csak nem számol velük az adatbázis?! Szerintem csak egy propagandaszerûen felnagyított kisebbségrôl van szó, az egyetlen jólszervezett egymosott tömegrôl, és itt elnézést kérek a keresztényektôl, de hát Viktor hivatkozik rájuk folyamatosan, s legitimálja magát és maffia bandáját, haverjait, na meg a kiscsaládról se feledkezzünk meg, akik ugye a saját lábu(n)kon állnak!
...visszaszerzett függetlenségrôl, újraegyesített nemzetrôl meg önrendelkezésrôl papol(!?) miközben a fiatalok már az iskolából kikerülve készülnek is elhagyni az országot, na meg aki csak teheti,… miközben az oroszokat folyamatosan konfliktusra provokáló amerikai hadsereg szabadon mozoghat az ország területén, miközben a „nemzetegyesítés“ meg gyakorlatilag a magyar adóforintokból beszedett kétkézzel kiszórt közpénzmilliárdokon vásárolt határontúli Fideszre szavazókat jelent?!?! ...és még feltette a kérdést: – Ébren vagyunk-e vagy álmodunk? háháhá

Na persze, ja: „Azt hiszed ébren vagy, pedig altatnak...“

Popovits János

München, 2019.szeptember 9.



 
A nyugati szabadság-, pontosabban: szabadosság - felfogással megvalósítjuk önmagunkat, de az egyenrangúsági viszonyközpontosságunk irányértéke nélkül. Így egymással nem találhatjuk meg korszerû, emberiségi közös nyelvünket

         Társadalomban értelmezhetô szabadságunk az emberi-méltóság központú egyenrangúsági          viszonyban. Lásd lent a szabadság-viszony ábráját. - Szellemiségileg a két képet egybevetve: "Mánk és a holnapunk"

   Lásd facebook-oldalamon a profil-képeket!





 A blog német nyelvû változatai:

https://freiheitlichedemokratie.wordpress.com

https://missionmenschenwuerde.blogspot.com